Új kihívás a zsírmáj – megoldás lehetne az egészséges életmód

Melyek most a legfontosabb kérdések a gasztroenterológiában?

Amikor kicsi voltam, a kutatóorvosként dolgozó édesapámtól megkérdeztem, hogy mit tud még kutatni, hiszen ő már mindent tud. Csak nevetett, és azt mondta, hogy a „mindentudástól” nagyon messze vagyunk.

Mint minden tudomány, az orvostudomány is folyamatosan és egyre gyorsabban fejlődik, mégis számtalan megoldatlan kérdés maradt. Nagy erőkkel folyik a kutatás az IBD területén, folyamatosan merülnek fel új szempontok, jelennek meg új gyógyszerek úgy, hogy azt már szinte nehéz is követni. Mindig van, és még sokáig lesz is újdonság ezen a területen.

A szűkebb szakterületem a hepatológia. Megoldottnak tekinthető a krónikus vírushepatitiszek kérdése: a C vírus gyakorlatilag meggyógyítható, a B vírus ellen hatékony vakcina áll rendelkezésre.

Napjaink új kihívása a zsírmáj...

Az ezzel kapcsolatos ismeretek rávilágítottak arra, hogy számos, korábban az idős korral összefüggésbe hozott betegséget valójában a helytelen életmódunkkal provokálunk, és teszünk sokkal korábbi időpontra az élet folyamán. És persze ott van a jó öreg barátunk, az alkohol.

Kissé sarkítva úgy mondhatom, hogy alig maradna hepatológiai beteg, ha egészségesen élnénk, táplálkoznánk, nem, vagy csak mérsékelt mennyiségben fogyasztanánk alkoholt, nem dohányoznánk, azaz nem tennénk ki a szervezetünket abúzusoknak, és természetesen mozognánk.

Az emberek azonban úgy gondolják, hogy mindez nem probléma, majd jön az orvos, ad egy-két tablettát, és az néhány nap alatt rendbe teszi az évtizedek óta folytatott szervezetromboló életstílusuk hatását.

Természetesen folynak a gyógyszerfejlesztések a zsírmáj területén is, de én ezekben kevésbé hiszek. Drága és eső után köpönyeg. A megelőzésre, a gyermekeink nevelésére kellene öszpontosítani.

És a metabolikus eltérések?

Jelenleg még tisztázásra vár, hogyan függenek össze a metabolikus szindróma egyes részei, hogy pontosan mi felelős miért, ezeket hogyan tudjuk az életmóddal vagy azon túl befolyásolni.

A májzsugor területén további előrehaladást fog jelenteni a portális nyomás különféle, akár endoszkópos, ultrahangos értékelése, melynek a fejlesztése már elindult.

Általánosságban kiemelt fontosságú feladat előttünk az egységes ellátási protokollok kidolgozása, a műszerezettség és a képzett munkaerő biztosítása, melynek célja, hogy a beteg bármely ellátóterületre sodródik is, ugyanolyan magas színvonalú ellátáshoz juthasson.

Merre halad a gyógyszerfejlesztés?

Én azt gondolom, hogy alapvetően túl sok gyógyszert használunk, ami elsősorban az otthon szedett szerekre vonatkozik. Természetesen vannak olyan betegségek, melyek esetén nagyon fontos a megfelelő gyógyszeres kezelés – például a hipertónia, az autoimmun májbetegség. De számos olyan kérdés van, amit nem tablettával kell megoldani. Sok olyan, nem teljesen bizonyított hatású gyógyszert, gyógyhatású készítményt szednek a betegek, amelyeket nehéz tudományosan indokolni. A gyógyszerszedést redukálni kellene a biztosan hatékony szerekre.

Van olyan terület, ahol még várják az új terápiákat?

Nagyon jó volna megoldani a primer szklerotizáló kolangitiszt (PSC), amely egyelőre nyitott kérdés, érdemben nem nagyon tudtunk mit kezdeni vele, megy a saját útján. Ha lassú progressziójú, a betegnek szerencséje van, de gyógyszeresen fékezni nem tudjuk. Az már világos, hogy egy nagyon összetett kérdéskör. Bár már sok részlet tisztázódott, de messze vagyunk attól, hogy a bél-máj tengely pontos összefüggéseit megértsük. Talán ez lehet majd a kulcspont. Mindenesetre nagyon várjuk a hatékony terápia megjelenését.

Krónikus májbetegségek esetén fontos problémakör még a fibrózisképződés. Ennek lassítása, a portanyomás befolyásolásának fokozása lehet még érdekes terápiás célpont. Hirtelen ezek jutottak eszembe, de nyilván még számos hiányzó láncszem, nyitott kérdés van, ami megoldásra vár.

Hogyan látja a szakmájában az utánpótlás helyzetét?

Pillanatnyilag nálunk – de azt gondolom, hogy ez általában is jellemző – a középső korosztály kiesett a szakorvosok közül. Pont az a réteg, akinek van már némi tapasztalata, önállóan döntésképes. Sajnos ennek a generációnak a jó része vagy külföldre ment, vagy a magánellátásba.

Bízom az új nemzedékben. Szerencsére van utánpótlás, minden évben feltöltjük a rezidensi állásokat, akarnak gasztroenterológusok lenni. Nagyon ügyesek a fiatalok, de pont az orvoshiány miatt rájuk eső, hatalmas teher egyre riasztóbban hat.

Hogyan lehetne megőrizni őket ezen a területen?

Azt gondolom, hogy a fiatalokat úgy kell kiképeznünk, hogy ismerjék és használják az irányelveket. Nem elsősorban lexikális tudást kell nekik átadnunk, hanem a gondolkodásmódot és azt, hogy hogyan szerezzenek gyorsan információt, ha problémájuk van. A zsebünkben van a világ, az interneten bármit pillantok alatt meg lehet keresni, fellelhető a validált tudomány, ahonnan segítséget lehet szerezni az adott beteg ellátásához.

Már elmúlt az az idő, amikor mindent csak az idősebbektől lehet megkérdezni. Mivel a tudomány állandóan változik, nem köthetjük magunkat a 30-40 éve megtanult dolgokhoz. Aki nem olvas, tanul, az lemarad.

Ne az idősebb generáció tudására, hanem az internetre hagyatkozzon a fiatal kolléga?

A fiataloknak azt kell továbbadni, hogy nem azért kell valamit adott módon végezni, mert így szoktuk, hanem azért, mert ez az irányelv. Eltérhetnek az irányelvtől, de tudni kell, hogy mitől tértek el, és miért. Aki nem így dolgozik, az nem lesz jó orvos. Ehhez szilárd tudásra van szükség.

Nyilván kell az egyéni tapasztalat is. Egy irányelvben azonban sok ezer orvos sok százezer betegen megszerzett ismerete összegződik, ez egy ember gyakorlatával nem mérhető össze. Ehhez járulhat még hozzá az egyre fejlődő mesterséges intelligencia, amely helyes kérdésfeltevésre pillanatok alatt megmutatja, hogy az adott szituációban mit mond az irányelv, milyenek a tapasztalatok. Ha ehhez gyorsabban hozzáférünk, akkor a döntéseink is tisztábbak és gyorsabbak lesznek.

A gyógyszerek adagolásáról is ugyanezt gondolom. A dózisokat nem kell bemagolni. Amit gyakran használunk, úgyis megmarad, a többit pedig aktuálisan kell megnézni, ami lehetőséget ad arra, hogy a vese- vagy májműködéshez illesszük az adagolást, illetve ellenőrizzük az egyéb terápiával való kölcsönhatást is.

Mit vár az új egészségügyi kormányzattól?

Jelenleg az állami egészségügy legnagyobb problémája a túlterheltség, amit ha nem sikerül megoldani, fel fogja morzsolni a rendszert. Ez így van minden területen. Nincs elég orvosunk, de ez csak részben igaz. Azért is nincs elég, mert rengeteg nem orvosi munkát kell végezni az adminisztrátor és az ápolói réteg szűkös volta miatt. Úgy tűnhet, hogy olcsóbb, ha kevesebb adminisztrátort alkalmazunk, de az iszonyatos dokumentációs terhelés így az orvosra hárul. Nincs annál drágább, mint ha az orvos olyan munkát végez, amit más is meg tudna csinálni. Az orvosok a munkaidejük jelentős részét ezzel, és nem a konkrét betegellátással töltik.

Ugyanez igaz az ápolókra, endoszkópos asszisztensekre is. Az orvos- és ápolóhiány rendezésének első lépése a feladatkörök helyretétele lehetne az adminisztrátorok létszámának jelentős növelésével. Ez gyors segítséget jelentene. Nem várhat a középréteg fizetések rendezése sem. Az ápolói körben differenciálásra volna szükség aszerint, hogy az adott területen milyen a dolgozó leterheltsége, ami esetleg a több ápolói feladatot jelentő munkahelyek felé terelhetné a jelentkezőket.

Az orvosoknak nem is kérne béremelést?

Feltétlenül szükség lesz arra, hogy differenciálják az orvosok fizetését mind a hiányszakmákra, mind az ellátatlan területekre, mind az extramunkára – mint például a kutatás – tekintettel.

Az orvosi terhelés csökkentését jelenthetné még, ha felsőfokú végzettségű szakápolók bizonyos feladatköröket átvennének. Ilyen lehetne bizonyos krónikus betegek ellenőrzése, például hipertónia esetén, ha a vérnyomása a betegnek rendben van. A kiemelt kompetenciájú ápolók pontosan megszerkesztett útmutatók szerint irányíthatnák a kontrollvizsgálatokat, mint a labor, a kardiológiai vagy szemészeti ellenőrzés. Az orvos elé már csak azok a betegek kerülnének, akikkel valami probléma van. Ez jelentősen csökkenthetné az orvos által ellátandó betegek számát. Csökkenthető lenne a várólista, az orvosi leterheltség, így több türelem és idő juthatna a betegnek.

Erre szokott érkezni az a válasz, hogy de kevés a pénz…

A fentiek közül nagyon sok minden pénzkérdés, de sok minden nem az, csak szervezési feladatot jelent, illetve a gondolkodásmód változtatását igényli. Véleményem szerint a rendszert csak alulról lehet rendbe tenni. Világosan látszik, hogy a kis falvakba nem lehet megfelelő mennyiségű orvost biztosítani. Amíg kevés orvos van, addig az orvos fog választani, hogy hol akar dolgozni. Azt látom megoldásnak, hogy rendelőegységeket kell létrehozni, kis praxisközösségeket, ahol több falu népességét el tudnák látni. Falubusszal össze lehetne gyűjteni a betegeket, és a megfelelő rendelési napokon biztosítani az ellátásukat a lakóhely közelében.

Jellemzően a lakóhely közeli ellátások esetében is a munkaerő hiánya a legnagyobb probléma.

Sokat segítene egy működő házi ápolási-segítő szolgálat, ami a közösségen belül oldaná meg a rászorulók támogatását, alapvető szükségleteinek a kielégítését. El tudom képzelni, hogy kisebb településeken a szomszéd segítéséért, gondozásáért fizetés járhatna, ami lényegesen olcsóbb megoldást jelentene a jelenlegi gyakorlatnál.

Mivel ezeket a sokszor egyedül élő betegeket nem tudjuk hova haza engedni, az aktív kórházi ágyakat foglalják el. Csak azért, mert nem biztosított a mindennapi ellátásuk.