hirdetés
2025. december. 03., szerda - Ferenc, Olívia.
hirdetés

Túl sok eldobható eszközt használnak az egészségügyben

A fenntartható egészségügyért dolgozó Health Care Without Harm nemzetközi civil szervezet friss felmérése alapján világszerte 5,9 millió tonna kórházi hulladék termelődik évente, ebből 80 ezer tonna Magyarországon, írja a G7.

Az összes kórházi hulladék 80-85 százaléka a települési szilárd hulladékok közé sorolható, tehát nem igényel speciális kezelést. A maradék 15-20 százalék azonban fertőző, vegyi vagy fizikai tulajdonságai miatt veszélyes hulladéknak minősül, amelynek már problémásabb a kezelése, írja a G7

Az egészségügyi hulladék mennyisége folyamatosan növekszik, és a kórházi hulladék egy része a hulladékgazdálkodási (kívánatos hierarchiát ábrázoló) fordított piramis legalján áll, vagyis főként égetéssel semmisítik meg.  

Ha csökkenteni akarjuk az egészségügyi hulladékot, arra kell törekednünk, hogy az a hulladékhierarchia legfelső szintjén maradjon, vagyis elsősorban az anyag- és erőforrás felhasználást kell mérsékelni az egészségügyi ellátás során. De fontos lenne a többször használatos eszközök bevezetése, valamint a megelőzés is – mondja Demeter Tamás egyetemi adjunktus, a Semmelweis Egyetemen 2021-ben alakult Munkacsoport a Környezettudatos és Fenntartható Fogászatért egyik vezetője, akinek irányításával 2023 tavaszán hulladékauditot végeztek az egyetem Fogorvostudományi Karának Oktatási Centrumában.

A felülvizsgálat is igazolta, hogy a probléma nagyobb, mint gondolták.

A kérdés már csak az, hogyan lehetne csökkenteni a kórházi hulladékot és mit értünk többször használatos egészségügyi eszközök alatt?

Szakértők szerint szakítani kellene az eldobható eszközök túlzott használatával, ami az elmúlt 30-40 évben általánossá vált az egészségügyben. Demeter Tamás szerint az egyszer használatos műanyagokat és egészségügyi eszközöket sokszor inkább csak kényelmi okok miatt használják. Ezzel kapcsolatban számos kutatás készült az elmúlt években, és az eredmények azt mutatják, hogy sok esetben a többször használatos eszközökre való áttérés vagy visszatérés változatlan beteg- és ellátásbiztonság mellett csökkenthetné a környezeti terhelést.

(forrás: G7)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...