hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Tettek a transzparenciáért a beszállítók

Az egészségügyi intézmények, szakemberek és a szolgáltatók anyagi kapcsolatának átláthatóvá tételére önszabályozó irányelvet vezetett be az ETOSZ.

Az orvostechnikai beszállítói szektor vállalatai közül elsőként az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) tagvállalatai implementálták a hazai ágazati önszabályozó előírásaik közé azon európai ágazati elvárásokat, melyek minden korábbinál nagyobb transzparenciát biztosítanak – értesült a MedicalOnline.

Eddig is erős volt az az Etikai Kódex, amelyet néhány pontban – a nemzetközi szervezetek irányelveinek módosításai nyomán – a legutóbbi közgyűlésükön megváltoztattak – mondta lapunknak dr. Holchacker Péter,  a 28 tagvállalatot tömörítő, az innovatív kórháztechnikai piac döntő részét lefedő szervezet igazgatója.

A jövőben minden olyan szolgáltatási vagy támogatási szerződésről, amelyet az ETOSZ tagvállalatai az egészségügyben dolgozó szakemberekkel kötnek– például konferencia részvételi díj, szakértői megbízások, szakmai együttműködések –, beszámolnak az érintett fél munkáltatójának, ezzel is tájékoztatva a kórházvezetést, hogy a közöttük létrejött kapcsolat jogszerű és etikus. Az etikai előírások azonban nem avatkoznak bele a felek közötti viszonyrendszerbe: pusztán a megállapodás vagy támogatás céljáról és tárgyáról kell tájékoztatni a munkaadót. Emellett a jövő évtől a cégek nyilvánosan, saját felületeiken vagy az ETOSZ, illetve valamely európai érdekképviseleti szerv erre a célra rendszeresített nyilvános felületen közzéteszik azoknak a támogatásoknak az összegét is, amelyekkel az egészségügyi intézményeket, egészségügyi szakembereket vagy egyéb egészségügyi szervezeteket, alapítványokat támogatnak – ismertette lapunkkal a változásokat Holchacker Péter.

Az önkéntes irányelvek szigorúbbak, mint a jelenlegi magyar jogszabályi környezet, elfogadásukkal az ellátórendszer és a beszállítók kapcsolatának megfelelő működésének támogatása, és az ezzel szemben időnként megfogalmazott alaptalan aggályok eloszlatása volt az egyesület célja. Mint azt az ETOSZ igazgatója kérdésünkre elmondta, tapasztalataik szerint a társszervezetek is nyitottak a mind szélesebb körű átláthatóság irányába.

A jövőben bevezetendő gyakorlatról tájékoztatták az egészségügyért felelős államtitkárságot, az Állami Egészségügyi Ellátó Központot, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet, valamint a Magyar Kórházszövetség vezetőit.

Az egyesület nevének rövidítése is arra utal, hogy az ETOSZ tagjai a transzparens és etikus piaci működés hívei, így a cégeik kivétel nélkül partnerek voltak a kódex módosításában – foglalta össze az igazgató, és hozzátette azt is, az önként vállalt szabályok betartását az Etikai Kódexben foglaltak szerint ellenőrizni is fogják tagvállalataiknál.

Az önszabályozás jegyé­ben a gyógyszercégek már korábban szigorítottak: az Európai Gyógyszeripari Egyesületek Szövetségének (EFPIA) transzparencia­kódexe szerint 2016-tól minden tagvállalatnak, így a Magyarországon működő cégeknek is nyilvánossá kell tenniük a gyógyszeripari támogatásokat.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink