Tehetetlenül a romlás virágai felett

A reformot nem irányíthatják szakmai szervezetek

A verseny hiánya az egészségügyben fokozza a betegek kiszolgáltatottságát – vallja dr. Bokros Lajos, aki jelentős szerepet vállalt a szlovákiai reformok végrehajtásában. A magyar egészségügy átalakulását szerinte egyrészt a politikai akarat hiánya, másrészt a vezető döntéshozók szakmai felkészületlensége hátráltatja. A Horn-kormány egykori pénzügyminisztere úgy látja, hogy az ellátásszervezőknek nevezett „bürokratikus magánmonopóliumokkal csak az adminisztratív költségeket fokoznánk tovább” Magyarországon.

Még mindig igaznak tartja azt a korábbi megállapítását, hogy ha a szolidaritás fogalmát végigvezeti a társadalmon, akkor a magyarországi gyógyítás intézményeinek működéséről a legnehezebb véleményt formálni?

– A társadalmi szolidaritás elvileg akkor érvényesül igazán a gyógyítás területén, ha a szegények, elesettek, iskolázatlanok ugyanolyan eséllyel, ugyanolyan gyorsan és ugyanolyan jó minőségű ellátásban részesülnek, mint a társadalom tehetősebb, vagyonosabb, befolyásosabb tagjai. Ezt az ideális állapotot csak minél jobban megközelíteni lehet, elérni sohasem. Nem mindegy azonban, hogy milyen mértékben sikerül megközelíteni. Magyarországon, ahol orvosok és ápolók tucatjai személyesen igyekeznek a szegényeket, hátrányos helyzetűeket, munkanélkülieket is viszonylag gyorsan és színvonalasan meggyógyítani, maga az intézményi berendezkedés az, ami a legfőbb gátja a szolidaritás valódi érvényesülésének. Egyrészt azért, mert ha minden szolgáltatás igénybevételének helyén és idején elvileg ingyenes, akkor a szolgáltatások iránti kereslet szinte végtelen, amivel a kínálat, így az orvosok száma, ideje, felkészültsége, a kórházak és szakrendelők befogadóképessége, felszereltsége sohasem képes lépést tartani. Az így keletkező nagyon is valóságos sorban állás eleve rontja a szegények esélyeit, mert a jómódúak – kapcsolataik és pénzük bevetésével – mindig képesek megkerülni a sort, és a maguk számára jobb minőségű szolgáltatást jóval gyorsabban biztosítani. Másrészt azért, mert az azonnali külön fizetés elszaporodása lerontja a tehetősebbek járulékfizetési hajlandóságát, hiszen nem kívánnak kétszer fizetni ugyanazért a szolgáltatásért. A járulékfizetési fegyelem egyébkent is gyenge, mert a fizetés és az igénybe vehető szolgáltatás között még olyan alapvető összefüggés sincs, hogy aki egyáltalán nem fizet, az nem veheti igénybe az egyébként társadalmi kockázatközösség alapján szervezett gyógyító szolgáltatásokat. Harmadszor azért, mert a gyógyításban Magyarországon nincs nyílt, átlátható, a minőség javítására és a költségek korlátozására ösztönző verseny, az orvosok, ápolók fizetése, a rendelőintézetek és a kórházak bevétele nem függ attól, hogy milyen színvonalú munkát végeznek. Az állami egészségbiztosítási alap rendszeresen nagymértékű hiányt termel, amit a költségvetés általános bevételeiből igyekszik pótolni. Ebben a helyzetben a szolidaritás eleve vesztes.