Martin-Kovács Miklós cikkei

 Izgalmasnak ígérkezik az idei év a magyar gazdaságban, amely alapjában véve sok kedvező jelet mutat, miközben vannak szép számmal kedvezőtlenek is. Minél nagyobb léptékkel mérik a folyamatokat, annál szebb a kép, és minél közelebbről szemléli valaki a jelenségeket, annál jobban látni, hogy „az ördög a részletekben lakik”.

 A magyar gazdaság 2005-ben nagyjából ott tart, ahol a 90-es években kezdődött felzárkózási folyamatra becsült 30 évből eltelt idő után tartania lehet. Persze sokkal előbbre is járhatna, ha a rendszerváltozás óta hivatalban lévő kormányok nem hagyták volna rendre az utánuk következőkre az olyan nagy reformokat, mint amilyen az egészségügyé. A reform azonban elmaradt, és nemigen várható lényeges változás a 2006- os választásokra összpontosítani kénytelen Gyurcsány-kormánytól sem.

 A választási ciklusok különben jól követhetően befolyásolják a magyar gazdaság egészségi állapotát. Abban nincs semmi új, hogy választások előtt a hivatalban lévő kormány a választók orra előtt elhúzza a mézes madzagot, ahogyan abban sem, hogy a mindenkori ellenzék ígéretcsomaggal próbál híveket szerezni. Az viszont magyar jelenség, hogy a választási túlköltekezés költségvetésen belüli aránya legalább duplája annak, mint amit más országokban szükséges rossznak tartanak. Közben pedig nem feledhető, hogy szakértők szerint tisztán gazdaságelméleti alapon ezekre nincs szükség, a hajtóerő tisztán politikai jellegű.

A reformot nem irányíthatják szakmai szervezetek

A verseny hiánya az egészségügyben fokozza a betegek kiszolgáltatottságát – vallja dr. Bokros Lajos, aki jelentős szerepet vállalt a szlovákiai reformok végrehajtásában. A magyar egészségügy átalakulását szerinte egyrészt a politikai akarat hiánya, másrészt a vezető döntéshozók szakmai felkészületlensége hátráltatja. A Horn-kormány egykori pénzügyminisztere úgy látja, hogy az ellátásszervezőknek nevezett „bürokratikus magánmonopóliumokkal csak az adminisztratív költségeket fokoznánk tovább” Magyarországon.

Még mindig igaznak tartja azt a korábbi megállapítását, hogy ha a szolidaritás fogalmát végigvezeti a társadalmon, akkor a magyarországi gyógyítás intézményeinek működéséről a legnehezebb véleményt formálni?

– A társadalmi szolidaritás elvileg akkor érvényesül igazán a gyógyítás területén, ha a szegények, elesettek, iskolázatlanok ugyanolyan eséllyel, ugyanolyan gyorsan és ugyanolyan jó minőségű ellátásban részesülnek, mint a társadalom tehetősebb, vagyonosabb, befolyásosabb tagjai. Ezt az ideális állapotot csak minél jobban megközelíteni lehet, elérni sohasem. Nem mindegy azonban, hogy milyen mértékben sikerül megközelíteni. Magyarországon, ahol orvosok és ápolók tucatjai személyesen igyekeznek a szegényeket, hátrányos helyzetűeket, munkanélkülieket is viszonylag gyorsan és színvonalasan meggyógyítani, maga az intézményi berendezkedés az, ami a legfőbb gátja a szolidaritás valódi érvényesülésének. Egyrészt azért, mert ha minden szolgáltatás igénybevételének helyén és idején elvileg ingyenes, akkor a szolgáltatások iránti kereslet szinte végtelen, amivel a kínálat, így az orvosok száma, ideje, felkészültsége, a kórházak és szakrendelők befogadóképessége, felszereltsége sohasem képes lépést tartani. Az így keletkező nagyon is valóságos sorban állás eleve rontja a szegények esélyeit, mert a jómódúak – kapcsolataik és pénzük bevetésével – mindig képesek megkerülni a sort, és a maguk számára jobb minőségű szolgáltatást jóval gyorsabban biztosítani. Másrészt azért, mert az azonnali külön fizetés elszaporodása lerontja a tehetősebbek járulékfizetési hajlandóságát, hiszen nem kívánnak kétszer fizetni ugyanazért a szolgáltatásért. A járulékfizetési fegyelem egyébkent is gyenge, mert a fizetés és az igénybe vehető szolgáltatás között még olyan alapvető összefüggés sincs, hogy aki egyáltalán nem fizet, az nem veheti igénybe az egyébként társadalmi kockázatközösség alapján szervezett gyógyító szolgáltatásokat. Harmadszor azért, mert a gyógyításban Magyarországon nincs nyílt, átlátható, a minőség javítására és a költségek korlátozására ösztönző verseny, az orvosok, ápolók fizetése, a rendelőintézetek és a kórházak bevétele nem függ attól, hogy milyen színvonalú munkát végeznek. Az állami egészségbiztosítási alap rendszeresen nagymértékű hiányt termel, amit a költségvetés általános bevételeiből igyekszik pótolni. Ebben a helyzetben a szolidaritás eleve vesztes.

Brüsszel újságíró szemmel

Az Európai Unióhoz tartozás a magyar fejekben is alapvető változást igényel, ugyanis minden, ami idehaza eddig külügynek számított, ezután egy csapásra belüggyé magasztosul. Az új minősítés valóban érdemi fordulat, hiszen a magyarországi folyamatok jelentős részéről eztán Brüsszelben döntenek majd. A már beavatott szakértők becslése szerint a legalapvetőbb változás a gazdasági szabályozásban várható, hiszen a vonatkozó joganyag 80 százalékára közösségi szinten mondanak ezentúl igent. Mindezzel együtt a rutinos eurokraták azonnal megjegyzik, hogy az Európai Unió önmagában semmiképpen nem mossa egybe a nemzeti sajátosságokat, és ennek bizonyságául elegendő akár csak futó pillantást vetni az évtizedes közösségi tagokra, az ember rögvest látja, hogy az EU-csatlakozástól nem lesz kék a magyar piros paprika.

Sörpéldázat

Minderre igen jó példa maga Brüsszel is, a belga főváros, mint az Európai Unió egyik központja, amely tovább őrzi a belga hagyományokat. Már amennyire manapság ezek megőrizhetők, de ez aligha az Unió függvénye, sokkal inkább a globális léptékű piacra termelés kísérőjelensége. A nagy multik irodaházai mellett azonban – amelyek ma már a világ szinte minden táján megtalálhatók – a patinás brüsszeli lakóházakat szembeszökő mennyiségben ékesítik a kovácsoltvas rácsozatok, amelyek ugyanúgy a belga múlt emlékét idézik fel, mint a sarki sörözőben a csapra vert hordókból gyöngyöző többtucatnyi fajta mámorító belga serital. S ha már itt tartunk, érdemes felidézni, hogy a közösségen belül az egységes belső piac alapszabályainak köszönhetően a nyilvánvalóan jó áru könnyedén kiszoríthatja a nyilvánvalóan gyengébbet, a példánál maradva a belga sör a kevésbé patinás vetélytársakat, de ebbe persze van beleszólásuk a németeknek, a cseheknek és másoknak is.