hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Szükség van a mosonmagyaróvári kórházra? (Frissítve: tüntetés)

A Karolina Kórházzal kapcsolatban az Úgytudjuk kérdezte a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnökét, Szijjártó Lászlót.

Tüntetésre készülnek a Karolina Kórház megmentéséért Mosonmagyaróváron, ahol felszólal majd Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke is. Az egészségügyi rendszer súlyos problémái ügyében magát exponáló, ezért a kormány által nemrég megbüntetett Magyar Orvosi Kamara honlapján azonban a kisebb kórházak kapcsán egy másik érvelés is felmerült, ami nem feltétlenül indokolná, hogy a Szijjártó László felszólaljon a fórumon: Svéd Tamás, az orvosi kamara titkára tavalyi cikkében arról írt, hogy az erőforrások, szakemberek koncentrálása érdekében nem biztos, hogy hatékony kiskórházakat fenntartani.

Az Úgytudjuk.hu kérdésére válaszolva Szijjártó László távolabbról közelítette meg a problémát. Egyrészt elmondta, hogy mint kiderült, nincs olyan szabály, ami meghatározná, hogy mekkora lakosságszámra vagy területre milyen méretű kórházakat kell működtetni Magyarországon. Az alapvető kérdés tehát az, hogy milyen egészségügyi rendszert akarunk működtetni, és mi az ezzel kapcsolatos társadalmi akarat.

(...)

Szijjártó László szerint egyértelműen szükség van arra, hogy működjön a Karolina Kórház Mosonmagyaróváron. Például azért, mert nem igaz az, hogy Győr csak negyven kilométer autópályán – valójában nem az autópálya-lehajtótól kell ezt számolni, hanem a mosonmagyaróvári kórházhoz tartozó legmesszebbi falutól – a mentőszolgálat már most is alig tudja lefedni ezt. Ráadásul a térség elég nagy számú veteget lát el, rengetegen települtek be az ország más részeiből, akik például Ausztriában dolgoznak.

A megyei MOK-elnök összegzése szerint vannak kiskórházak, amelyekre szükség van, és vannak olyanok, amelyekre nincs, ez nem szimplán méretfüggő.

Ha van az adott kiskórház közelében egy nagyobb, ami a betegbiztonság csökkenése nélkül el tudja látni a térséget, akkor lehet, hogy nincs rá szükség, ez térségenként változik, és főleg attól függ, hogy adott helyen milyen ellátásra van szüksége a lakosságnak.  A mosonmagyaróvári kórházra szerinte a fenti okok miatt szükség van.

Svéd Tamás cikke kapcsán még annyit jegyzett meg, hogy kollégájával a legtöbb dologban egyetért, de az erőforrások jobb kihasználása kapcsán van egy fontos dolog: az orvosok és az ápolók nem katonák, és bár most is van kísérlet arra, hogy ide-oda vezényeljék őket igény szerint, ennek hosszú távon az lesz az eredménye, hogy az adott dolgozók jelentős része elmegy.

*

Frissítés:

Körülbelül ezren tüntettek a mosonmagyaróvári kórház megmentéséért csütörtök délután, közölte a Mérce. A kórház hanyatlása a szülészeti osztály akadozásával vált igazán látványossá: idén márciusban jelent meg a sajtóban, hogy hétvégén nem lehet szülni a Karolina Kórházban (de már 2021-ben is előfordult, hogy Győrbe küldték szülni a nőket). Az elmúlt években probléma volt a sürgősségi betegellátással, este 8 után már nem volt helyben sürgősségi betegellátás, és időszakosan akadoztak a szakrendelések is.

A tüntetést szervező helyi Momentum-elnök, Balázs Endre szerint „kijelenthetjük, hogy a kórház 2023 márciusára elvesztette kórházjellegét”.

A helyi politikus saját felesége példáján keresztül hangsúlyozta, milyen nagy bizonytalanságot jelent egy kismamának, ha nem tudhatja biztosan, hol fog szülni. „Amikor ez a kórház nem működik, akkor százezer ember ellátása nem biztosított. És ezt nem hagyhatjuk!” – mondta.

Balázs Endre a tüntetés végén „fehér szalag mozgalmat” hirdetett, hogy a mosonmagyaróváriak megmutathassák a kormánynak: sokan vannak, és kiállnak a kórházukért. A politikus arra kérte a mosonmagyaróváriakat, hogy tűzzenek ki fehér szalagot minden nap, ha a városban járnak, és akkor is, ha az ország más pontjára utaznak, kifejezve ezzel a kórházzal és dolgozóival való szolidaritást. Amennyiben nem változik a helyzet, újabb tüntetés is várható.

(forrás: ugytudjuk.hu, Mérce)
hirdetés

Könyveink