hirdetés

Szócska Miklós lett a Semmelweis Egyetem EKK dékánja

Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának leendő egészségügyért felelős államtitkára lett a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának dékánja. A kar egyelőre három intézetet foglal magába.

Az egyetemi szenátus 2010 márciusában döntött úgy, hogy áldását adja az új szervezeti egység létrehozására, de az Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK) végül április 28-án alakult meg.
Az új kar egyelőre három egyetemi intézetet integrál: az Egészségügyi Menedzserképző Központot (EMK), a Mentálhigiéné Intézetet (MI) valamint az Egészségügyi Informatikai Fejlesztő és Továbbképző Intézetet. Míg az EMK és az MI Masters (Ms) képzésre is akkreditált, az informatikai intézet egyelőre – a Semmelweis Egyetem hallgatóinak informatikai oktatása mellett – csak a bolognai rendszernek megfelelő, 3 éves alapképzésre nyújt lehetőséget.
Régóta érlelődött a gondolat, hogy a kiterjedt egészségügyi intézményrendszer részére speciális tudású szakembereket képezzenek, s ezeket –  egymás képzését erősítendő – egy új kar alá  szervezzék, mondta lapunk kérdésére Sinkó Eszter, az EMK programvezetője. A gyógyítás tudománya mellett a beosztott, gyakorló orvosoknak is egyre nagyobb szükségük van a ma már nélkülözhetetlen informatikai tudás mellett finanszírozási, jogi és menedzsment ismeretekre. Különösen igaz ez a szolgáltatások közép-, illetve felső vezetőire. Nem véletlenül szerepel a hosszabb távú tervek között egészségügyi közgazdászok, jogászok képzése is.
Az áprilisban létrehozott kar dékánja egyelőre a menedzserképző korábbi igazgatója, Szócska Miklós, aki a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban az egészségügyi ágazatot felügyeli majd államtitkárként. Az új kar másik képviselője az informatikai intézet megbízott igazgatója, Jávor András, akit a tárca közigazgatási államtitkári tisztségére jelöltek. Jávor egyébként egyszer már betöltötte ezt a pozíciót  az Antall-kormány népjóléti minisztériumában 1990–94 között.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...