Szakmai kompetencia és presztízs: fontos lenne a nyílt kommunikáció!

2025 egyik legfontosabb ígérete és várt intézkedése volt a háziorvosi hatásköri lista frissítése. Államtitkár úr októberben azt nyilatkozta, hogy a társadalmi egyeztetés után ez akár december 1-jétől hatályba léphet. Ehhez képest ma, január 9-én az OKFŐ Allapellátási Igazgatóság oldalán 2011-es (!!!) közlöny szerepel azon a menüponton, hogy „Megjelent az új háziorvosi hatásköri lista”. Mi az igazság, hol tart ez az ügy?

Sorsáról nem tudunk, egyelőre csend van róla, amióta a szakmai grémiumok 2 éve megküldték a minisztériumnak. Ugyancsak társadalmi egyeztetés volt – az azóta kihirdetett – kompetenciabővítési jogszabályról is, nem tudom, hány laikustól vagy másik hivatalból származó javaslat érkezett. 

Mi a véleménye a szakmának a hatáskörök bővítéséről?

Egyértelműen pozitív volt a háziorvosok hatáskörének bővítésével összefüggő 51/2025. (XII. 22.) BM rendelet fogadtatása, igaz, nem volt elkapkodva, már évtizedek óta kérjük. De nemcsak ezt, hanem további lehetőségeket, pl. a diabéteszlicencet szerzett kollégák több kompetenciáját a cukorbetegek ellátásában, vagy a szakvizsgájukat a kötelező és egyéb továbbképzésekkel érvényben tartókét a képalkotókra szóló beutalások területén. 

A háziorvosok tehermentesítését célozza a gyógyszerészi vényírás lehetősége. Mi erről a szakma véleménye? Valóban könnyebbséget jelentene ez? Mennyire biztonságos a betegek számára?

A megítélés nem egységes. Gyógyszerész kollégáink sokat segítenek a betegedukációban, egészségügyi tanácsadásban, illetve bizonyos tünetek esetén az általuk forgalmazott, nem vényköteles gyógyszerek ajánlásával. Ez főleg mostanában jelentkezik, a felső légúti tüneteket panaszolók egy része már nem a háziorvosi várót köhögi össze. A rendszeresen szedett gyógyszerek eseti – de mennyiségében korlátozott – kiadásában tudnak segíteni, ha a beteg nem tudja elérni kezelőorvosát. Ennél többet én nem várnék el tőlük. 

A legújabb sajtóhírek szerint nemcsak a háziorvosok létszáma, hanem a hozzájuk bejelentett betegek száma is fokozatosan csökken, a társadalom egy része kiszorul az alapellátásból (is). Észlelik-e ezt a kollégák, lehet-e erre megoldást találni?

A betöltetlen praxisok száma tavaly már túllépte az ezret, becslések szerint a teljes lakosság közel 20%-ának nincs állandó háziorvosa. Nyilván túlterheltek az ezekben helyettesítő kollégák. Csak szerény – és nem publikált – eredmények születtek a praxisösszevonások területén. A magyar lakosság demográfiai eltolódása közismert.  

Milyen kezdeti tapasztalatokról tud beszámolni a képalkotó vizsgálatok államosításával kapcsolatban?

Nagy volt a zűrzavar a betegek körében, hiszen nem tudtak előjegyzési időpontot kapni. A magánszolgáltatók által korábban kialakított, kulturáltabb betegfogadás és tájékoztatási rend is változott, nem előnyére. Várnunk kell az erre a területre is kiterjesztett központosítás eredményének reális értékelésével, de a más területek központosításának előnyeit sem láttuk még. 

Megnyugodtak-e a kedélyek az új ügyeleti rendszer bevezetése óta?

Most csend van, de a kapkodást és végiggondolatlanságot jól jellemzi az is, hogy 2 év alatt még az ügyeleti mentesítés szabályainak elfogadása is elmaradt. Tehát ma ugyanúgy ügyelésre kötelezett a több gyermekét esetleg egyedül nevelő doktornő, mint a 80 éves, sokféle betegségtől szenvedő kolléga. A vidéki helyzetet nem látom annyira, de itt Budapesten sok nyugdíjaskorú kolléga hagyta abba működését véglegesen az ügyeleti kötelezettség miatt. Az OMSZ itt többnyire meg tudja oldani a saját és a korábbi ügyeleti cégek munkatársaival, fiatalabb kollegákkal.  

Mit tart a legnagyobb sikernek, és mit kevésbé az utóbbi év egészségpolitikájában?

Jó volt az ötlete az országosan bevezetett Járóbeteg Irányítási Rendszernek (JIR), szélesebb körben használják az EgészségAblak alkalmazást, és működik az országos időpontfoglalási központ (az 1812-es telefonszámon). Ez persze sok „mellékhatással” is járt a lakóhelytől távolabbi, de korábban elérhető időpontok és a szükséges kontrollvizsgálatok miatt. Jó kezdeményezésnek tartom, hogy más orvosi szakmák képzésében részt vevőknek (rezidenseknek) 3 hónapot el kell tölteniük az alapellátásban. Ez persze sok szervezési nehézséget is jelent, amit az érintett egyetemek remélhetőleg meg tudnak majd oldani.

Félreérthetően fogalmazódott meg, és azóta is csak részben tisztázódott az októbertől bevezetett új beutalási rend. Kinek kell beutaló és kitől a kontrollvizsgálatokra? A képalkotók tulajdonosváltását követő zavarról már beszéltünk.

Továbbra is nagy hiányosságnak tartok több krónikus problémát. A háziorvosok irányában történő kommunikációt, hiszen mi is csak a sajtóból értesülünk pl. az oltások megjelenéséről. Egyéni összefogással lehet csak vételezni őket. Nem értesülünk időben és érthetően fogalmazott információkban a szakmát érintő jogszabályi változásokról. Hiányos a lakossági kommunikáció is, a szükséges „reklám”, amit jól jellemez az alacsony részvétel a vastagbélszűrési programban, hasonlóan a többi népegészségügyi szűréshez. Az erre fordított milliárdokat a háziorvosok ösztönzői, akár indikátorai közé lehetne átcsoportosítani, szerintem sokkal jobbak lennének az eredmények. Továbbra is hiányzik az országos módszertani intézet. Nem történik intézményesített egészségnevelés, sem iskolai, sem médiaszinten. 

Mennyire tartja fontosnak az egészségpolitika az alapellátást?

A respekt hiányát jól jellemzi a „felelős” államtitkár elhíresült kijelentése arról, hogy a háziorvosok maradékelven képződnek. Ezt a kijelentését azóta sem vonta vissza, nem magyarázta, így kontextusában sem tudtuk másképpen értelmezni, mint lenézést. 

Az idén is felteszem visszatérő kérdésemet. Hogyan látja a szakmai utánpótlás helyzetét?

Semmit sem javult a helyzet. A frissen szakvizsgázottak jelentős része nem vállal önálló praxist, nem vonzza az alacsonyabb jövedelem, a sok adminisztráció, az alacsony szakmai kompetencia és presztízs. Egy megoldást látok a felsoroltak megoldása mellett, az egyetemi képzésbe nagyságrenddel több alapellátási gyakorlat beépítését, vonzóbb jövőkép építését. 

Mire számíthatunk 2026-ban?

Én optimista ember voltam mindig. Változásra számítok, és a problémák szisztematikusabb megoldására. Ezt egy év alatt úgysem lehet elérni, de ha kapkodás helyett van koncepció és hozzárendelt forrás, néhány év alatt ugyanolyan vonzó lehet a szakmánk, mint más országokban. Ebben végre utolérhetjük Európát.

(Az interjú a Medical Tribune januári számában jelent meg.)