hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Sikeres együttműködés Debrecen és Miskolc között

Eredményesen kezelik a vérképzőszervi és transzplantációra szoruló betegeket a Kelet-Magyarországi Hematológiai és Transzplantációs Módszertani és Koordinációs Központban, amelyet ez év májusában hoztak létre a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC), valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolci Városi kórházak együttműködésével.

Az együttműködés részeként a miskolci központban végzik a helyben és a debreceni központban kezelt gyermekek vérképző őssejt transzplantációját - mondta el a három gyógyult beteg részvételével tartott tájékoztatón Nagy Kálmán professzor, a borsodi kórház gyermek csontvelő-transzplantációs osztályának vezetője. Tájékoztatása szerint osztályukon 1995 óta 262 csontvelő-átültetést végeztek el, ebből 145 esetben saját csontvelőt ültettek át, és a módszer olyan hatékony, hogy az idegen sejtes beültetések 60 százalékában egy év után semmilyen gyógyszeres kezelésre nem szorul a beteg.

A DEOEC-cel való együttműködés fontos laboratóriumi és szellemi hátteret jelent - tette hozzá a professzor, megjegyezve, hogy a Debrecenben kezelt gyerekek csontvelő-átültetését is Miskolcon végzik, míg az ottani felnőtt betegeket érintő beavatkozásokat Debrecenben. 

Udvardy Miklós professzor, a DEOEC belgyógyászati intézetének igazgatója megjegyezte: míg az Európai Unió országaiban 2-4 százalék és országosan is 2 százalék körüli a halálozási arány, Debrecenben ennél jobbak az eredmények, a halálozási arány 1 százalék alatti. Évente 50 saját őssejtes transzplantáció végeznek, ebből 16-20 beteg Miskolcról érkezik; 2003-tól összesen 305 ilyen beavatkozást végeztek.

Kiss Csongor professzor, a DEOEC gyermekhematológiai-onkológiai tanszékének vezetője kifejtette: az együttműködés részeként a miskolci központban végzik a helyben és a debreceni központban kezelt gyerekek vérképző őssejt transzplantációját. Lehetőség van mind autológ, azaz saját, mind allogén, azaz testvérből vagy idegen donorból származó őssejtátültetésekre. A debreceni központban nagy számban végeznek autológ átültetéseket a miskolci központban kezelt és gondozott betegek köréből is.

Egy-egy ilyen beavatkozás csaknem 20 millió forintba kerül - mondta a professzor. Az országban évente mintegy 200 betegen hajtanak végre csontvelő-átültetést, összesen négymilliárd forint költséggel, miközben ezer vérzékeny beteg kezelésére tízmilliárdot költ az egészségügy évente - tette hozzá a professzor.

A közeljövő tervei közé tartozik egy regionális köldökzsinórvérbank kialakítása, fejlesztése is, amelynek működését ugyancsak a Kelet-Magyarországi Központ koordinálja - hangzott el a sajtótájékoztatón.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés