hirdetés

Rota-oltásra bíztatnak

A rotavírus elleni vakcina beadása mellett érvelő gyermekorvosokat megszólaltató cikket közöl a Magyar Idők – itt a szezonja e hányásos-hasmenéses betegségnek.

Nem olcsó, de feltétlenül megéri – írja a lap. A védőoltás Magyarországon nem része a kötelező oltási rendnek, ezért a szülőknek kell azt kifizetniük. Ez 17-18 ezer forintos kiadást is jelenthet, ám ha a gyermeket legyőzi a vírus, akkor a betegség átvészelése sem olcsó, hiszen például sokkal több pelenka, törlőkendő, fertőtlenítőszer fogy, nem beszélve a bélflóra helyreállítását segítő és egyéb gyógyszerekről – idézi Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete elnökének érveit a lap. – Ezt csak tetézi, hogy a rotavírus masszív ellenálló képessége miatt gyakran az egész család – testvérek, szülők, nagyszülők – átesik a fertőzésen, előfordulhat tehát, hogy több családtag is kiesik a munkából. A betegséget követő, akár hetekig tartó immungyenge állapot pedig további fertőzéseknek is kiteszi a kis betegeket.

Magyarországon jelenleg nagy szórást mutatnak az átoltottsági  adatok: míg az országos átlag 20 százalék körüli, addig egyes vidéki területeken alig éri el a 3-4 százalékot. Ez nagyon alacsony szám annak fényében, hogy Nicaraguában is 80 százalék fölötti a rotavírus elleni átoltottság (Ott szerepel a kötelező oltások között. A szerk.) – mondta a  lapnak  Ujhelyi Enikő, a Szent László Kórház Gyermekintenzív Osztályának osztályvezető főorvosa. Ilyen szintű átoltottság kellene ahhoz, hogy a lakosságban kialakuljon az úgynevezett nyájimmunitás, vagyis azok is védettek legyenek, akik nem kaptak védőoltást.

Fontos tudni, hogy a legtöbb védőoltással ellentétben a rotavírus elleni vakcina beadásának nemcsak alsó, hanem felső életkori határa is van: az oltóanyag 6 hetes kortól 24 hetes életkorig alkalmazható, így időben érdemes beadatni.

Érdemes érdeklődni az önkormányzatoknál is, mert vannak települések, ahol ingyenesen biztosítják a kicsiknek a rotavírus elleni vakcinát, ilyen például Gyöngyös, Szolnok, vagy a fővárosban Budavár és Ferencváros - olvasható a magyaridok.hu-n.

 

(forrás: Magyar Idők)

Könyveink

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...