hirdetés

Rékassy: Elbukott a kormány terve

Rengeteg átalakítási terv és reformelképzelés hever az egészségügyi kormányzat asztalán, amelyeket orvosok nélkül képtelenség végrehajtani, mondta a Magyar Hangnak Rékassy Balázs.

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamarához (MOK) önként is csatlakozott az orvosok jelentős része, azt jelenti, hogy elbukott a kormány terve, hogy jelentéktelen szereplővé degradálja a MOK-ot. A néhány nappal ezelőtti találkozó Takács Péter egészségügyi államtitkár és Kincses Gyula kamarai elnök között pedig ennek a beismeréseként értékelhető a kormány részéről – mondta a Magyar Hangnak Rékassy Balázs egészségügyi szakközgazdász, elemző.

Az elemző kifejtette, orvosként számos olyan kollégájával beszélt az elmúlt hetekben, akik bár korántsem voltak megelégedve a MOK munkájával és a szervezet elnökségével, a kötelező kamarai tagság eltörlése, de különösen az etikai eljárások elvétele és közvetetten a kormány alá helyezése széles körben kiverte a biztosítékot, ami a kamara melletti kiállást eredményezte. A szakértő szerint az orvostársadalom felismerte, hogy szükség van egy erős, egységes érdekképviseletre, amit önkéntes alapon is létre lehet hozni.

A MOK, 34 ezer önkéntes taggal továbbra is megkerülhetetlen szereplője az egészségüggyel kapcsolatos döntéseknek, ráadásul tisztán szakmai, politikamentes alapon. Ezzel a ténnyel volt kénytelen szembesülni a kormány is – tette egyértelművé Rékassy Balázs, megjegyezve: rengeteg átalakítási terv és reformelképzelés hever az egészségügyi kormányzat asztalán, amelyeket orvosok nélkül képtelenség végrehajtani. Egyértelművé vált az is, hogy parancsuralmi eszközökkel nem ér eredményt a kormány, ezért kénytelen lesz kompromisszumokat kötni, ha el akarja kerülni, hogy teljesen összedőljön az ellátás.

(forrás: Magyar Hang)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...