hirdetés
2024. május. 10., péntek - Ármin, Pálma.

"Megállapodás a találkozótól még nem várható" (Frissítve: a tárca és a MOK)

Mindkét fél számára elfogadható javaslatok esetén döntést a MOK illetékes tagjainak megkérdezését követően a Területi Szervezetek Tanácsa hozhat majd, közli a kamara a Facebook-oldalán.

Április 18-án Kincses Gyula MOK elnök és Soós Zoltán, a MOK Háziorvosi Csoportjának vezetője Takács Péter államtitkár úrral folytat megbeszélést. A találkozó célja, hogy az alapellátás és az ügyeleti rendszer helyzetét áttekintve közelítsük az államtitkárság és a MOK helyzetértékelését, a kialakult problémákra adott megoldási javaslatokat, olvasható a bejegyzésben, ahol azt is jelzik: megállapodás a találkozótól még nem várható, ahhoz testületi támogatás szükséges.

Mindkét fél számára elfogadható javaslatok esetén döntést a MOK illetékes tagjainak megkérdezését követően a Területi Szervezetek Tanácsa hozhat majd, közli a szervezet.

Frissítés:

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) részéről Kőrösi László főosztályvezető, valamint a Magyar Orvosi Kamara (MOK) oldaláról Kincses Gyula elnök és Soós Zoltán, a Háziorvosi Csoport vezetője 2023. április 18-án egyeztettek az alapellátásról és az új háziorvosi indikátorrendszerről, valamint az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján kijelölték az alapellátás finanszírozásának rövidtávon meghatározandó irányait, közölte 17 óra után a felek közös közleményét a BM az Országos Sajtószolgálat útján. MInt írták, az egyeztetés végén Kincses Gyula elmondta, örül annak, hogy a felek között elindult egy érdemi párbeszéd, amely alapjául szolgál a jövőben a közös munkának és a folytatásban sor kerül egy formális Belügyminisztérium – MOK elnökség találkozó megszervezésére. Takács Péter felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a szakmai párbeszéd eddig sem szakadt meg, a tárca ezt eddig is fenntartotta. "Vannak olyan problémák, amelyeket közösen azonosítottunk, és amiknek a megoldásán a továbbiakban együtt fogunk dolgozni" – fűzte hozzá az államtitkár.  A Belügyminisztérium továbbra is partnerként tekint a Magyar Orvosi Kamarára, ahogyan eddig is, úgy a jövőben is várja javaslataikat és észrevételeiket az egészségüggyel kapcsolatos kérdésekben.

(forrás: Facebook, MTI-OS, Belügyminisztérium)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Perioperatív betegellátás 2. kiadás

    Az aneszteziológia az elmúlt 20 év során világszerte jelentős fejlődésen ment keresztül. Ennek köszönhetően az intraoperatív...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...