Rácz Jenő az államosítás indokairól
Amikor szűkösek a működtetési források, egy ország nem engedheti meg magának, hogy partikuláris érdekeknek vessen alá országos érdekeket – állítja Rácz Jenő, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke.
Az államosítások májusi hullámába a megyéből egyedül a tapolcai kórház került be. Ezzel kapcsolatban Rácz Jenő elmondta, a megyei kórház vezetésének valóban van egy elképzelése arról, hogy a tapolcai intézményt hozzájuk csatolják, és úgy néz ki, hogy ezt az egészségügyi vezetés elfogadja. Az a véleményük, hogy közös működtetésnek – ahogy ezt már Dobával vagy Sümeggel megvalósították – Tapolca esetében is számtalan előnye lenne – írja a naplo-online.
– Mi indokolja a kórházak államosítását?
– A jelenlegi tulajdonosi szerkezetben a legtöbb kórház még mindig önkormányzati tulajdonban van, miközben teljesen egyértelmű, hogy azokat a feladatokat, amiket egyébként az állam az önkormányzati törvény értelmében átadott nekik, nem tudják ellátni. A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben kénytelenek vagyunk abba az irányba is gondolkodni, hogy lehet az erőforrásokat koncentrálni, azaz centralizálni az irányítást. Ez nem megy másként, csak úgy, ha ezeket a feladatokat az állam visszaveszi. Az egészségügyi ellátás mindig is állami feladat volt. Ésszerű tehát, hogy az állam ne csak a feladatot vegye át, hanem a feladathoz szükséges intézményeket, azok infrastruktúráját és a működtetést is. Első lépésként megtörtént a megyei és a fővárosi kórházak állami kézbe vétele. Ha ehhez hozzászámítjuk az országos intézeteket és az egyetemeket, akkor a kapacitások több mint 60 százaléka állami kézben van.
– A megyei kórház több mint két hónapja állami tulajdonban van. Milyenek az eddigi tapasztalatok?
– Egyértelművé vált, hogy az állam nem csak jogszabályi szinten irányítója és finanszírozója az ellátórendszernek, hanem a működtetési felelősséget is kénytelen felvállalni. Ez azért nagyon fontos, mert az elmúlt években nagyon sokszor szenvedték meg az egészségügyi intézmények, hogy a működési költségekből kell felújítási, felhalmozási kiadásokra fordítani, így az építkezésekre, javításokra, beruházásokra. Ezeket a kiadásokat aztán az intézmények vagy megkapták vagy nem, attól függően, hogy a tulajdonos önkormányzata gazdaságilag mire volt képes. Ez viszont a lakosság ellátása szempontjából egyenetlenségeket okozott, valamint voltak olyan helyi ambíciók, amik nem biztos, hogy az országosba beleilleszkedtek. Amikor szűkösek a működtetési források, egy ország nem engedheti meg magának, hogy partikuláris érdekeknek vessen alá országos érdekeket. A másik oldala ennek, hogy az indokolt, elfogadott helyi fejlesztésekhez biztosítva legyenek a források. Mint például a megyei kórházban, a sürgősségi és struktúraátalakítási fejlesztéseknél, az onkológia központ építésénél. Most országos viszonylatban 400 milliárd forintot osztottak el, de nagyon fontos, hogy ez a valódi szükségleteket fedje le.
– A betegek ebből mit érzékelnek? Javul az ellátásuk?
– Az a cél, hogy egységes szempontrendszer és tiszta, átlátható betegutak alakuljanak ki. Nagyon sok beteg a saját tapasztalataiból érzékeli, hogy ezeken a területeken nagyon sok javítani való van. Hogy úgy tudjon az alapellátásban, a járóbeteg- és a kórházi csúcsellátásban közlekedni a beteg, hogy abban ne neki kelljen kóvályogni, hanem a működő rendszer jelölje ki a helyét. Az államosítás ennek csak egy részét oldhatja meg, hozzá tartozik a területi ellátási kötelezettség meghatározása, az új kapacitások és az új finanszírozások kiosztása. Erről, egy teljesen új rendszer felépítéséről szól a Semmelweis Terv. Egy idő után el kellett ezt határozni. Aki már épített házat, az pontosan tudja, hogy ez időnként nagyon komoly feszültségekkel, lemondásokkal jár együtt.
– Mi lesz a következő lépés?
– Törvény és kormányhatározat mondja ki, hogy 2013. január 1-jéig valamennyi egészségügyi szakellátó intézmény állami tulajdonba kerül. A már említett első lépcső után a nagyobb számú, de kapacitásában kisebb mértékű intézmények – a városi kórházak – állami kézbe vétele történik meg. Egy részüké már májusban, de év végéig valamennyi az államhoz kerül. Ez lehetővé teszi azoknak a profiloknak a központokba vonását, amelyek a kisebb egészségügyi intézményekben nem működtethetők rentábilisan és a biztonságos ellátást sem tudják garantálni. Ugyanakkor ezeknek a városi kórházaknak is biztosítani kell a működtetését a saját profil kialakításával. Ezeket a kiskórházakat nem csak azért nem szabad kivenni a rendszerből, mert a betegellátás igényli, hanem azért sem, mert nem egyszer az adott település vagy a környék legnagyobb munkáltatói.
