Összefoglaló „Az egészségügy kihívásai a gazdasági válságot követően” szimpóziumról folytatás
Az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Intézet Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszék a Medical Tribune-nal közösen nemzetközi szimpóziumot szervezett november 26-án. A szimpózium céljaként tűzte ki, hogy ráirányítsa a figyelmet a nemzetközi és hazai egészségügyi rendszerek előtt álló kihívásokra és a lehetséges egészségpolitikai válaszokra, illetve hogy ösztönözze a szakmai és szakmapolitikai diskurzust ezekről a kérdésekről.
Martin McKee, a London School of Hygiene and Tropical Medicine professzora
Előadásában a gazdasági válság idején is uralkodó fiskális politikai dogmák megalapozottságát firtatta és a válságnak a lakosság egészségére kifejtett negatív hatását hangsúlyozta az előadásában. Felhívta a figyelmet az alapvető makroökonómiai fogalmak ismeretére, különbségeire és ezek jelentőségére. Míg a költségvetési hiány azt jelenti, hogy a kiadások egy adott évben mennyivel haladják meg a bevételeket, addig az adósság azt jelenti, hogy hosszabb távon mekkora a tartozása egy országnak az éves gazdasági össztermékhez (GDP) viszonyítva. Nem mindegy, hogy mikor esedékes az adósság, azaz, milyen időtávon kell a visszafizetést vagy az újrafinanszírozást biztosítani. Fontos további kérdés, hogy egy ország összes adóssága hogyan oszlik meg az állam, a gazdasági élet pénzügyi és egyéb szereplői, valamint a lakosság között.
A különféle közgazdasági iskolák a legkülönbözőbb véleményen vannak arról, hogy hogyan kell kezelni ezeket a tényezőket. Közelebbről megvizsgálva egyes, első látásra megalapozottnak tűnő, ésszerű vélemények az adatok tükrében fantazmagóriának tűnnek. A történelmi tények azt mutatják például, hogy az államok igen jelentős adósságot képesek kezelni, sőt megfelelő befektetésekre fordított kiadások esetén a magasabb hiány akár nagyobb növekedést is eredményezhet. Az államadósság és a GDP növekedése között igen gyenge az összefüggés, amennyiben az államadósság nem éri el a GDP 90 százalékát.
A munkanélküliség és az öngyilkosságok kapcsolata
Írországban például a közgazdászok egy része által javasolt szigorú megszorító gazdaságpolitika a várttal pont ellentétes hatást váltott ki: megfojtotta a növekedést, veszélyeztette a hitelbesorolást, megnövelte az államkötvények hozamát, a munkanélküliséget és az inflációt. A makrogazdasági folyamatoknak közvetlen hatása van a lakosság egészségére. A munkanélküliség 1 százalékos növekedése például kimutathatóan növeli az öngyilkosság okozta halálozást, és csökkenti a közlekedési balesetek miatti halálozást. Ezek a hatások azonban tompíthatók, kivédhetők. Bizonyos szintű szociális jövedelem biztosítása esetén például a munkanélküliségnek nincs hatása az öngyilkosságra. Az emberek egészsége szempontjából az egyik leghatékonyabb szociális kiadás a munkahelyek védelme; ha ez sikeres, a vállalatok is alkalmasabbak lesznek a válság elmúltával megnyíló lehetőségek kihasználására. Erre empirikus bizonyítékok is vannak.
Spanyolországban, ahol az elmúlt évtizedekben sokkal kevesebbet invesztáltak a munkahelyek védelmébe, mint Svédországban, a munkanélküliséggel párhuzamosan nőtt az öngyilkosság miatti halálozás. Nem így Svédországban, ahol a kettő között nem volt kapcsolat. Egy metaanalízis, amely az 1980–2003 közötti időszakban 15 EU tagállamban elemezte a szociális kiadások és a halandóság közötti kapcsolatot, azt mutatta, hogy még a GDP nagyságára korrigálva is fennáll az inverz összefüggés a szociális kiadások és a halandóság között. Az egyéb közkiadásokkal (pl. honvédelem, büntetés-végrehajtás stb.) kapcsolatosan nem volt kimutatható ilyen összefüggés.
A gazdasági válság hatása a lakosság egészségére
A szociális kiadások növelése legerőteljesebben az alkohollal kapcsolatos, a keringési betegségek, valamint a tuberkulózis okozta halálozást csökkentette. Egységnyi szociális kiadás jobban befolyásolta ezeket, mint az egységnyi egészségügyre fordított kiadás.
A gazdasági válságnak a lakosság egészségére kifejtett hatását munkahelymegtartó és -bővítő programokkal (képzési programok, fiatalok munkába állását segítő programok, munkanélküliek átképzési programjai, fogyatékkal élők foglalkoztatását segítő programok) lehet igen hatékonyan ellensúlyozni. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az egészségügy jelentős munkáltató, nemcsak azzal tesz jót az embereknek, hogy gyógyítja őket, hanem azzal is, hogy foglalkoztatja őket.
Az előadás végkövetkeztetése az volt, hogy ne higgyük, hogy a pénzügyminiszterek tudják, hogy mi a legjobb. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez nem így van. Ugyanakkor, ahhoz, hogy a kormányzatban sikeresen lehessen vitába szállni velük, az egészségügyi minisztereknek és tanácsadóiknak nagyon jól képzettnek és informáltnak kell lenniük makroökonómiai kérdésekben.
Ron Akehurst, a Sheffieldi Egyetem professzora
Előadásában a brit gyógyszertámogatási rendszer átalakítása kapcsán hangsúlyozta, hogy az egészségügyi szolgáltatásokra jutó kiadások csökkenésének megfelelő kezelése a gyógyszeripar és a kormányok közös érdeke.
A professzor abból a feltételezésből indult ki, hogy a kormányok arra törekszenek, hogy a betegek hozzájussanak a legjobb kezelésekhez, amelyek összeegyezethetők a rendelkezésre álló forrásokkal; új, a betegségeket hatékonyabban kezelő gyógyszerek kifejlesztése szükséges; a rövidtávú krízisek ellenére vannak hosszútávú célok; az ipari szereplők stabil, kiszámítható körülményeket akarnak, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy az új gyógyszerek kifejlesztése hosszútávon megfelelően profitábilis legyen; és egyik félnek sem érdeke az ipar elszegényedése.
A válság mindenhol együtt járt a közkiadások kurtításával, és ebben a gyógyszertámogatás, a gyógyszergyártók kedvelt célpontok voltak. Fontos azonban, hogy a restrikciós intézkedések megfelelő üzeneket közvetítsenek. Az egészségügyi technológiák értékelése kiváló módszer annak biztosítására, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a költség-hatékony terápiákra fordítsák, ugyanakkor fontos megérteni, hogy nem alkalmas eszköz a költségcsökkentés elérésére. A technológiaértékelés alkalmazása a támogatáspolitikában lehetőséget biztosít az értékalapú árképzésre.
A brit támogatási modell
Az Egyesült Királyságban a támogatási rendszer átalakítása kapcsán egy olyan rendszert vezetnek be, amelyben a gyártó által igazolt, a gyógyszer hatásosságára és eredményességére vonatkozó bizonyítékok alapján a National Institute for Health and Clinical Excellence (NICE) javaslatot tesz a gyártónak arra, hogy a becsült egészségnyereség alapján mennyit hajlandó a National Health Service (NHS) fizetni a gyógyszerért. A tárgyalások során mindkét fél hozzáférhet az elemzésekben felhasznált bizonyítékokhoz. Ez a rendszer szolgálhat előnyökkel a gyártóknak és a kormányoknak is, de bevezetése párbeszédet és megfontolt döntéseket igényel.
A cikk első részét itt, a beszámoló folytatását pedig itt olvashatja.
A rendezvényen elhangzott előadások anyagait bejelentkezés után az előadók nevére kattintva érheti el!
A hazai kutatók és egészségpolitikusok részvételével rendezett kerekasztal-beszélgetésről szóló beszámolónkat itt olvashatja.
