Orvosi rendelőket adtak át Kárpátalján

Magyar kormányzati támogatással készült óvodai sportpályát, két-két felújított óvodát és orvosi rendelőt adott át ünnepélyesen kedden három kárpátaljai magyarlakta településen Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos.

A Kárpátaljának nyújtott magyar állami támogatás keretében készült és felújított oktatási-nevelési és egészségügyi létesítmények folytatódó átadásáról Grezsa István az MTI érdeklődésére telefonon elmondta: a Felső-Tisza-vidéki Visk nagyközség Mustármag Óvodájában a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében épült multifunkciós ovi sportpályát avatott fel.

– A létesítmény párját ritkítóan különleges, minden tekintetben megfelel a korszerű pedagógiai elveknek, amelyek a gyermekek mozgáskultúrájának korai fejlesztésére helyezik a hangsúlyt – tette hozzá. Egyben annak a reményének adott hangot, hogy az óvodafejlesztési program harmadik szakaszának megvalósítása során sikerül több ilyen sportpályát telepíteni Kárpátalján és a többi nemzetrész óvodáiban.

A felújított viski orvosi rendelő átadása kapcsán a miniszteri biztos elmondta: Kárpátalján folytatódik a rendelő-felújítási program keretében modernizált családorvosi rendelők átadása is, így kedden még egy további felújított ilyen létesítmény felavatása történik meg a nagyszőlősi járási Tiszapéterfalván. A magyar kormány ezzel a támogatási programmal az ukrajnai egészségügyi alapellátási reform sikeréhez szeretne hozzájárulni a kapcsolódó infrastruktúra rendbetételével a kárpátaljai magyar településeken. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány 27 orvosi rendelő felújításához nyújtott és nyújt segítséget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) közösen megvalósított projekt keretében, hiszen Kárpátalján köztudomásúan tarthatatlanul rossz állapotok uralkodtak az alapszintű ellátásban. A magyar kormány már egy évvel ezelőtt valamennyi magyar település számára biztosította az új ukrán egészségügyi törvény előírásainak megfelelő rendelői alapfelszerelést.

Grezsa István azt is kifejtette, hogy a kárpátaljai magyarság körében a rossz ukrajnai egészségügyi ellátás az egyik motivációs oka a szülőföld elhagyásának. – Ebből adódóan a magyar kormány a Kárpátaljának nyújtott egészségügyi támogatással a magyarok szülőföldön maradását szeretné elősegíteni – mondta.

A nagyszőlősi járási Nagypalád két felújított óvodájának a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel (KMPSZ) közösen történt átadása kapcsán a miniszteri biztos azt hangsúlyozta, hogy a két intézmény korszerűsítése szerves részét képezi a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében Kárpátalján 6 milliárd forintból megvalósuló nagyszabású óvodafejlesztési projektnek, amelynek köszönhetően 139 óvoda újul meg és 32 új gyermekintézmény épül fel. Ez a gazdag program nem csak a kárpátaljai magyar közösséget erősíti meg, hanem a többségi nemzethez tartozók számára is egyértelművé teszi, hogy Magyarország megbízható jó barátja Ukrajnának  szögezte le Grezsa István.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...