hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Ónodi munkabékét akar 2018-19-ig

Nem egyszeri béremelést kíván elérni, hanem több lépcsőből álló, hosszabb távú megoldást, közölte Ónodi-Szűcs Zoltán, aki szerint elkezd ágyakat átadni az egészségügyi ellátórendszer a szociálisnak.

Ónodi-Szűcs Zoltán a TV2 Mokka című műsorában kedd reggel arról beszélt, hogy szeretnék leválasztani a szociális ellátást az egészségügyről, mert az együttes működés pazarolja az egészségügyi szakápolók kapacitását. A krónikus ágyak nagy részén csupán szociális ellátást nyújtanak, mert sok beteg "csak megőrzést igényel", tette hozzá, megjegyezve: azt kívánja elérni, hogy a nem az egészségügyhöz tartozó kapacitások elkerüljenek tőlük, a források ugyanakkor ne csökkenjenek.

Elmondta: Magyarországon a lakosságszámhoz viszonyítva harmadával kevesebb nővér van, mint Nyugat-Európában. A gond az, hogy már a képzésbe is kevesebben kerülnek be, így nehéz utolérni a nyugati átlagot. Ennek oka, hogy nincs olyan életpálya, amire alapozni lehetne, ezért változtatni fognak: ösztöndíjrendszert szeretnének kidolgozni, valamint emelnék a béreket, ehhez azonban "látni kell" a 2017-es költségvetést, hangsúlyozta. Kitért arra is: nem egyszeri béremelést kíván elérni, hanem több lépcsőből álló, hosszabb távú megoldást, munkabékét 2018-19-ig. Ónodi-Szűcs Zoltán arról is beszélt, hogy nem elég a bérekkel foglalkozni, az egészségügy struktúráját szintén meg kell változtatni, mert a jelenlegi ellátórendszer pazarló.

Arra a kérdésre, hogy egy önálló egészségügyi minisztérium esetleges létrehozása esetén lenne-e miniszter, Ónodi-Szűcs Zoltán azt felelte, hogy ezt a lehetőséget nem szeretné kommentálni, mert eddig fel sem merült.

(forrás: MTI)

Könyveink