Önkéntes segítők adományboltja
Volt egy álmom – mondja Murányi Mónika, aki tanító-konduktorként végzett a nemzetközi hírű Pető Intézetben, ahol a segítőkészség, az empátia, az áldozatvállalás szinte alapkövetelmény. Az álom évekkel ezelőtt megvalósult, amikor létrehozta a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítványt, a KÖSSZ-t.
– Egy évet töltöttem Amerikában, és ott láttam, megtapasztaltam, hogy milyen természetes módon működik az önként vállalt munka – meséli. – Tudtam, hogy máshol, főként az angolszász országokban is nagy hagyományai vannak ennek a tevékenységnek, és megismertem gyakorlatát is. Azt is tudtam, hogy a magyar egészségügy az egyik olyan frekventált terület, ahol az önkéntes segítőkre nagy szükség van. Ezért született az alapítvány, amelynek meg kellett találni működési területét, formáját, tervezhetővé és szervezhetővé kellett tenni az egész rendszert.
– Úgy tűnik, mára elmondható, hogy sikerült.
– Valóban évek óta sikeresen folyik az önkéntes segítők tevékenysége, de nem volt könnyű hazai terepen, itthoni körülmények között megszervezni, elfogadtatni, működtetni. Igaz, valamikor, nehéz időkben nálunk is természetes volt az önkéntes segítés, az egymás iránti felelősségvállalás, szolidaritás, de volt olyan időszak is, amikor a sok kötelező és elvárt "önkéntes, társadalmi munka" mintha kiölte volna az emberekből ezt a nemes cselekedetet. Szerencsére mára felnőtt egy új nemzedék, amelynek újra "belefér", sőt bele is tartozik az értékrendjébe a segíteni akarás. Tehát volt mire, volt kikre építeni. Így sikerült elérni, hogy saját központunk legyen, hálózatot működtessünk, képzéseket szervezzünk önkéntesek számára, menedzseljük munkájukat, és módszertani irányítást adjunk.
Két gyermek- és két felnőtt kórházban vannak jelen önkéntes segítőink, de harminc intézményben koordináljuk az önkéntes munkát. Központunk a Szent Margit Kórházban található, és egy évtizede jelen vagyunk az egészségügy mindennapjaiban.
– Az idén sokszor elhangzott, hogy ez az önkéntesség éve. Az alapítvány számára minden év annak számít. Van-e ehhez elég jelentkező, mennyire népszerű a másokért végzett tevékenység?
– Szerencsére van. Elmondhatom, hogy túljelentkezés van. Most is 150-en várják, hogy megkapják a szükséges képzést, és bekerülhessenek a rendszerbe, elkezdhessék munkájukat. Az önkéntes segítő munka sok apró dologból tevődik össze. Nem kell különös, nagy vállalásokra gondolni, olyan mindennapi, a betegek életét megkönnyítő segítség ez, mint az etetés, esetleg séta a folyosón, segítség az öltözködésben, kíséret a mosdóba, egy jó szó, egy simogatás, apró gesztusok, amelyek a kórházi létet megkönnyítik, és elviselhetőbbé teszik. Mivel különböző korú és képzettségű emberek kerülnek az önkéntesi körbe, egy egységes alapképzés után mehetnek csak a betegágy mellé segíteni...
– Hogyan sikerül az intézményrendszert fenntartani, finanszírozni, működtetni?
– Nehezen. Központi segítségre nem számíthatunk, a szponzorok köre is állandóan fogy, a pályázatok esetlegesek, minden anyagi lehetőség beszűkült. Éppen ezért gondoltuk úgy – már korábban is –, hogy "több lábon" kellene állnunk ahhoz, hogy életképesek maradjunk. 2008 óta kísérleti jelleggel szerveztük az első budapesti adományboltot, amely végül hosszas előkészítés után, külföldi mintára nyílt meg, és 2011 júliusa óta már valódi üzleti szemlélettel működik a főváros központi részén. Ez az első ilyen jellegű magyar adománybolt, ahova bárki behozhatja megunt, felesleges ruháit, könyveit, háztartási eszközeit, dísztárgyait, és mi igen kedvező áron értékesítjük. Az így befolyt összeg kimondottan karitatív célokra fordítódik, vagyis rendszerünk működtetésére, hogy a továbbiakban is el tudják látni önkénteseink a kórházi "aprómunkákat." Az Angliából indult charity shop hálózat már igen sok helyen ismert a világban. Mi még tanuljuk, nem volt gyakorlatunk üzleti vállalkozásban, de ha beindul, reméljük, nálunk is népszerű lesz, és megkönnyíti szervezeti létünk anyagi helyzetét.