Obama reformja

Némileg mulatságos (bár az ottani közegben hatásos), amikor Mitt Romney, a republikánusok elnökjelöltje azzal vádolja az elnököt, hogy az „Obamacare” néven emlegetett tb-rendszer egyfajta szocialista módit kényszerít a szabadság országára.

A betegbiztosítási reform lényege ugyanis éppen az, hogy csökkentse az állam társadalombiztosítási pénztárainak óriási terheit, s még nagyobb szerepet kapjon a magánszektoron alapuló egészségügyi ellátás.

Vagy 40-50 millió amerikainak a kereken 314 millióból nincs betegbiztosítása, mert nem telik rá, vagy nem akarja. Ám akinek nem telik a magánbiztosításra, arról – ha nem is valami fényesen – legalább részben gondoskodik az állam. A Medicare fizet 39 millió nyugdíjaskorú, valamint további 8 millió 65 év alatti ember után, aki fogyatékosként jogosult. Az éves hozzájárulás mellett a betegnek térítenie kell a díjak felét-negyedét, teljes árat fizet szemüvegért, hallókészülékért, fogkezelésért, bizonyos gyógyszerekért. Aki teheti, külön biztosítással fedezi az utóbbi kiadásokat – már, ha kötnek vele. A Medicare 2010-ben kereken 45 millió polgárra vagy 453 milliárd dollárt költött, a központi költségvetés csaknem 13 százalékát.

A másik, a rászoruló szegényekről, idősekről, fogyatékosokról gondoskodó egészségügyi ellátási program, az egyidejűleg bevezetett Medicaid forrásait a központi költségvetés, valamint az egyes államok közösen biztosítják. Előfeltétele, hogy az igénylők jövedelme legfeljebb 33 százalékkal legyen a szegénységi küszöb felett. Ezt a támogatást napjainkban kereken 58 millió jogosult, köztük 30 millió gyermek kaphatja, s ugyancsak több száz milliárdos tételt jelent az államok és a központi kormány költségvetésében.

Hivatalba lépte után Obama – a konzervatívok heves ellenkezését látva – lemondott arról, hogy a magánszolgáltatókkal versengő állami betegbiztosítót állítsanak fel, és feladta azt a tervet is, hogy legyen biztosítás az időskori ápolásra. Míg a Fehér Ház már 2009-re remélte a rendszer bevezetését, hosszú, rendkívül heves küzdelem kezdődött a törvényhozásban, amelynek hozzájárulása elengedhetetlen volt. Különbizottságok, nyilvános, élőben közvetített ülések során vitatkoztak arról, legyen-e, és milyen a rendszer, amelyben gyakorlatilag szinte mindenki elérhető betegbiztosításhoz juthat – a jelenlegi 83 százalékkal szemben a lakosság 95 százaléka. A 2010-es időközi választáson a szenátusban a demokraták megtarthatták többségüket, ám a republikánusok jelentős többséget szereztek a képviselőházban, ami tovább nehezítette az elnök helyzetét.

Jellemző a betegbiztosítás körüli harcok sajátos frontvonalaira, hogy amikor a törvényjavaslatot 2010 márciusában igen szerény többséggel elfogadták, 34 demokrata is nemmel szavazott. Az alkut az tette lehetővé, hogy már a kilencvenes évek elején a republikánusoknál is felismerték: reform kell, az politikai hasznot is hozhat – ám a kezdeményezők nem tudtak többséget szerezni.

Az ellenzők tábora, a Vállalkozók Szövetsége és több állam azután rögtön a bíróságokhoz fordult az új törvény ellen. Virginia, majd Florida szövetségi bírósága alkotmányellenesnek nyilvánította a jogszabályt, míg más államoké pozitívan foglalt állást. Ezek után került az ügy idén júniusban a Legfelsőbb Bíróság elé. Mivel a testületben többségben vannak a korábbi republikánus kormányok által kinevezett bírák, általános volt a várakozás, hogy az elutasítja a törvényt.

Meglepetésre 5:4 arányban megszavazta. Ráadásul a testület elnöke, a George Bush által kinevezett John Roberts voksa döntött. Állítólag először négy konzervatív társával tartott – majd megváltoztatta véleményét. Hír szerint vagy a Fehér Ház nyomására, vagy azért, hogy megóvja a testület presztízsét: ha leszavazzák a törvényt, majd Obama ezért novemberben megbukik, a politikába való beavatkozással vádolhatják a függetlenségére oly büszke Legfelsőbb Bíróságot.

A teljes cikk a 168 óra című lapban