Nyitnak a francia kisvendéglők, de a régi hangulatra még várni kell
Kedden megnyitottak az éttermek és a bárok Franciaországban.
Két hónap után rengeteg a takarítani és átrendezni való ebben a múlt század elején épült lyoni bouchonban, ami a fűszeres, olykor zsíros és sok belsőséget használó lyoni konyha alapegységeként működő kockás terítős kisvendéglő, adja hírül az euronews portál. És már az első nap özönlenek a foglalások.
"Tegnap óta nincs megállás", mondja Sonia Alves de Carvalho, az étterem igazgatója. - A hűséges vendégek boldogan jönnek, részben mert szeretnek jönni, részben azért, hogy támogassanak minket. A konyhában már készül a térség két specialitása, a lecsóféle ratatouille és az általában csukagaluskának fordított quenelle - a szigorú egészségügyi szabályok miatt egyelőre még a szokásosnál lassabban.
"Biztosan lassabban fogunk dolgozni, mert korábban is majd elhagytuk a hajunkat, de alkalmazkodunk, mint mindenki más", mondja a chef, David Mizoule. Szét kell húzni az asztalokat, hogy meglegyen közöttük a hatóságilag előírt másfél méter, amivel megszűnik a bouchonokra jellemző zsúfoltság - és egy kicsit a karakteres hangulat is", tette még hozzá.
"Kicsit szomorúbb, kicsit tágasabb, kicsit üresebb, de ez még csak az első nap", mondta egy vendég az Euronewsnak.
A tágasságnak megvan az ára: feleannyi vendég fér be, ami jóval kevesebb bevételt is jelent. Ez kihat a munkavállalók helyzetére is. "Teljes bizonytalanságban vagyunk, mondja a Café Comptoir Abel társtulajdonosa, Philippe Florentin, úgyhogy először heti harminckilenc óra helyett csak húsz órára hívtunk vissza mindenkit. Mindenki tud dolgozni, de gyakorlatilag feleannyit, mint korábban.
Egy másik bouchonban, a Café des Artisans-ban csak minden második asztalhoz ültetnek majd vendéget. A tulajdonos, Muriel azon gondolkozik, esetleg készíthetne ételt elvitelre is. Csakhogy ez erősen szembemenne a hagyománnyal. "Alapesetben mindenki együtt ül, az asztalok szinte összeérnek, az emberek beszélgetnek, így meg közel sem mehetnek egymáshoz. Hát igen, ez nem az igazi bouchon-hangulat -ismeri el Muriel, aki a helyi hatóságok jóakaratában is bízik. Azt mondja, hajlandó alkalmazkodni, de nem szeretné feláldozni azt, amit a hely lényegének gondol.
