Népegészségügyi stratégia: most vagy soha?

Az országos intézetekben az elmúlt három hétben elkészültek a szív- és érrendszeri, a daganatos, a mozgásszervi és a gyermekkori betegségek, valamint a mentális zavarok megelőzését és kezelését szolgáló nemzeti egészségprogramok. Hogy ezekben pontosan mi szerepel, arról egyelőre nem sokat tudni. Bár a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI), az Országos Onkológiai Intézet (OOI), az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI), a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, valamint az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet vezetői néhány napja sajtótájékoztatón nyújtották át díszkötésben a programokat Kásler Miklós emberi erőforrás miniszternek, arra meglehetősen szűk körben kapott meghívást a hazai sajtó, így nem lehetett ott a MedicalOnline sem. Igaz, a szakmai közönség érdemi tájékoztatására – a május 8-án leköszönt irányítói gárdához hasonlóan – nemigen fordít figyelmet az ágazat jelenlegi vezetése sem, lapunk régóta lekerült az Emmi, illetve az Egészségügyért Felelős Államtitkárság sajtólistájáról. Ennek ellenére igyekeztünk utánajárni annak, hogyan korrelálnak a szaktárcánál már folyamatban lévő népegészségügyi programok és megelőzést célzó projektek a most benyújtott elképzelésekkel.

A kormány idén januárban fogadta el a keringési betegségek megelőzését célzó komplex programot, amelyet az Emmiben dolgoztak ki, és tavaly októberben futott át a közigazgatási egyeztetésen. A dokumentumban többek között olyan javaslatok szerepelnek, mint az országos szabadidő testmozgásprogram, vagy a felsőoktatásban is kötelező testnevelésóra bevezetése. A keringési betegségek megelőzését célzó projektre EFOP és VEKOP forrásokból 3,9 milliárd forintot különítettek el, a MedicalOnline információi szerint a megvalósítás el is kezdődött az Állami Egészségügyi Ellátó Központ égisze alatt. Hogy ezt az összeget most átcsoportosítják-e a legújabb, a GOKI – a stroke-megelőzés szempontjából pedig az Országos Klinikai Idegsebészeti Intézet (OKITI) – által készített programra – azt nem tudtuk megkérdezni az ágazatot felügyelő minisztertől.

Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Az elmúlt ciklusban az alapellátás prevenciós szerepének megerősítésére fókuszált az egészségügyi vezetés, EFOP és VEKOP forrásokból összesen 13 milliárd forintot szántak a háziorvosi praxisok népegészségügyi megelőző szolgáltatásainak fejlesztésére, valamint az egészségfejlesztési irodák (efi) hálózatának bővítésére. Hogy ezek milyen szerepet kapnak – vagy kapnak-e egyáltalán szerepet – az országos intézetek által kidolgozott programokban, az egyelőre szintén nem derült ki. Bár Kásler Miklós a praxisközösségek fontosságát kiemelte, az országosra bővített, a prevencióra és egészségmegőrzésre fókuszáló efi-hálózatról ez idáig egyáltalán nem beszélt. Ennek szerepét, az ellátórendszerhez való viszonyát egyébként a 2015-ben elfogadott Alapellátási Törvényhez kapcsolódó miniszteri rendeletnek kellene meghatároznia, ám ez nem készült el.

Széles körű egyeztetésre idő sem volt

Hogy a nemzeti egészségprogramok kidolgozásakor mennyire támaszkodtak széles körű szakmai egyeztetésre az országos intézetek, azt jól mutatja, hogy a keringési programból kis híján kimaradt az igen széles populációt érintő perifériás érbetegségek prevenciójával foglalkozó fejezet, az utolsó pillanatban, külső kezdeményezésre építették be a dokumentumba. Lapunknak prof. dr. Tóth Kálmán, a Magyar Kardiológiai Társaság elnöke pedig úgy fogalmazott, meglepő módon a szakmai grémiumot semmilyen formában nem kérték együttműködésre a szív- és érrendszeri program kidolgozásában, nem is ismerik annak részleteit, az elkészült dolgozatot sem látták.

Hivatalosan, kormányzati szinten nem kérték együttműködésre a gyermekkori betegségek megelőzését célzó program elkészítésében a Házi Gyermekorvosok Egyesületét (HGYE) sem, ám a személyes kapcsolatok révén a HGYE prevenciós javaslatai bekerülhettek a most elkészült dokumentumba. Dr. Póta György, a szervezet elnöke a MedicalOnline-nak azt mondta, a most kidolgozott programnál közel sem volt olyan széles körű szakmai egyeztetés, mint a 2013-ban „Vasgyúró” címmel előterjesztett, az ellátás minden területet felölelő gyermekegészségügyi koncepció esetében, viszont úgy vélte, a mostani program nem a gyermekellátás teljes spektrumára, mint inkább a prevencióra fókuszál.

Mivel a programokat mindössze három hét alatt kellett „összedobni” az országos intézeteknek, az idő szűkössége is oka lehetett annak, hogy elmaradt az egyeztetés a szakmai szervezetekkel és társaságokkal. Ugyanakkor például Géczi Lajos, az OOI klinikai igazgatóhelyettese a daganatos betegségek megelőzését célzó program minapi átadásakor úgy fogalmazott: egy 25 éve létező programot egészítették ki.

Népegészségügyi stratégiák: a bőség zavara

Az öt nemzeti egészségprogramra támaszkodva készül el az átfogó népegészségügyi stratégia, amely évtizedekre meghatározza majd a magyar egészségügy fejlődését – ígérte Kásler Miklós a programok átvételét követő sajtónyilatkozataiban. Igaz, a 2010 óta regnáló kormányzat nagy hangsúlyt fektetett – legalábbis a kommunikációban – a népegészségügyi programokra, ám előrelépni egyelőre nemigen sikerült. Szócska Miklós 2010 júniusában a Parlament Egészségügyi Bizottsága előtt – ami akkor még rendszeresen és érdemben ülésezett – arról beszélt, hogy krízishelyzet alakult ki a népegészségügyben, az ágazat irányítói pedig ezt a problémát is kiemelten kezelik majd, és toldozás-foldozás helyett új programot indítanak. A Semmelweis tervben 2013-ra ígérték a népegészségügyi program meghirdetését, ám ez akkor – és azóta is – elmaradt. Nem került a parlament elé a Nemzeti Népegészségügyi Stratégia 2017-2026 elnevezésű program sem, amelynek létrehozásáról 2016 októberében döntött a kormány.

2016  júniusában Lázár János azóta leköszönt Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy népegészségügyi programra előkészítő javaslatcsomagot kell összeállítania Ónodi-Szűcs Zoltán akkori egészségügyért felelős államtitkárnak, együttműködve elődjével, Zombor Gáborral, valamint Sonkodi Balázzsal, aki akkor a stratégiai ügyekért felelt a Miniszterelnökségen. Az előkészítő javaslatcsomag részleteiről akkor és azóta sem derült ki semmi.

Mindeközben 2016 augusztusában Szentes Tamás nemrégiben leváltott tisztifőorvos részt vett a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesületének (NKE) X. konferenciáján Debrecenben, ahol az új magyar népegészségügyi program elkészítésével megbízta az egyesületet; a program kidolgozására felállított bizottságot prof. dr. Ádány Róza, az egyesület elnöke, a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kara Megelőző Orvostani Intézetének igazgatója vezette. Közel egy évvel később a „népegészségügyi helyzet javításáért” együttműködési megállapodást írt alá Ónodi-Szűcs Zoltán és az NKE. A MedicalOnline információi szerint az NKE munkacsoportjának kidolgozott programterve 2018-2030 közötti időszakra szól, és március óta bőrkötésben várja sorsát a tárcánál.

Hogy mindezek közül melyiket és milyen formában készül megvalósítani az Emmi, illetve, hogy felhasználják-e ezeket egyáltalán az öt szakmai programra alapozott „átfogó népegészségügyi stratégiában”, azt egyelőre nem tudni.

 Pénz beszél?

Az Emmi képviseletében legutóbb idén márciusban jelentették be országos népegészségügyi program elindítását az alapellátás, a népegészségügy, a betegbiztonság és környezet-egészségügy átfogó módszertani fejlesztésével, 11,43 milliárd forintos uniós támogatással. Az jól látszik, hogy az elmúlt években nem a kimunkált stratégiák, mint inkább az uniós források felhasználhatósága határozta meg a népegészségügy irányát. Ezekre alapozva alakultak meg az egészségfejlesztési irodák, indult a védőnői méhnyakszűrés, vagy léphetett előre az országos vastagbélszűrési program bevezetése.

Ez utóbbi egyébként a mai napig késik, hiszen a szervezett szűrésnek tavaly ősszel kellett volna elindulnia. Legutóbb augusztusra ígérte a startot az Emmi parlamenti államtitkára, Rétvári Bence a késlekedést azzal magyarázta, hogy több EU-s rendelkezés és elszámolhatósági szabály betartását is szem előtt kell tartani, épp ezért a közbeszerzéseket a kellő előkészítés után, a megfelelőségi szempontokat mérlegelve és a közbeszerzési törvényben előírt szabályozókat betartva kell lefolytatni. A szűrések megkezdésének feltétele a háziorvosok felkészítése e-learning keretében, a széklet- és vérvizsgálathoz szükséges úgynevezett páciens-egységcsomagok beszerzése és kiszállítása, valamint a kémiai laboratóriumok felkészítése a minták vizsgálatára.

Csakhogy a vastagbélszűrési projekt cselekvési ütemterve szerint a regisztrált háziorvosokkal 2016-17-ben kellett volna szerződnie a projektgazdának, a kémiai laboratóriumok felkészítésének pedig 2016 második és harmadik negyedévében meg kellett volna történnie. Ugyancsak 2016 év végén, és 2017 év elején kellett volna lebonyolítani a kitek – és egyéb szükséges eszközök – beszerzését, amelyeknek már tavaly meg kellett volna érkezniük a programban résztvevő praxisokba. Az ütemterv szerint 2016 év eleje óta folyamatosan kellene bővíteni a kolonoszkópos eszközparkot is, hogy felkészülten várhassák a székletvér-szűrés során pozitív mintát adó pácienseket.

Miután kiderült, hogy a projekt meglehetősen nagy csúszásban van, ami akár uniós forrásvesztéssel is járhat, az egészségügyért felelős államtitkárság és a kormányzat is szándékos félremagyarázással igyekezett palástolni az országos vastagbélszűrés bevezetésének késlekedését. Kásler Miklós pedig – akkor még az OOI vezetőjeként – a szakmától eltérően különvéleményt fogalmazott meg, miszerint a vastagbélrákszűrés megoldott Magyarországon.

Fókuszban a forró témák

Jól látszik, hogy az emberi erőforrások minisztere azokat a területeket igyekszik – mintegy egészségügyi miniszterként fellépve – górcső alá venni, amelyek az elmúlt évben széles társadalmi érdeklődésre tartottak számot. Ígéri a sürgősségi ellátás reformját, ahol a legtöbb elégedetlenséget okozó várakozási időt azzal mérsékelné, hogy az ellátásra érkező beteget egy orvos, vagy orvosi team vizsgálat után az állapotának megfelelő helyre irányít. Igaz, az SBO-k működésének alapja már most is a triázs-rendszer, illetve az oda érkező betegeket az életmentő, vagy állapotstabilizáló beavatkozások után most is az állapotuknak megfelelő betegellátó osztályokra helyezik át. A tumultus leginkább a prehospitális és hospitális rendszer működési zavaraira és kapacitásainak szűkösségére utal.

Sokat beszél a miniszter a kórházi fertőzések megelőzését célzó programról is, amelynek tervezete elkészült, ám részleteiben még nem ismertették. Legutóbb Kásler Miklós annyit árult el, hogy minden kórházban létrehoznak egy infektológus csoportot, amely folyamatosan ellenőrzi a fertőzéseket, és gondoskodik arról, hogy a megelőzés szabályait betartsák.

Arról, hogy szükség van ilyen teamek felállítására, nemrégiben „Az egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” című (EFOP 1.8.0.) projekt betegbiztonsági alprojektjének keretében készült egy módszertani levél – igaz, ennek a csoportnak nem a kórházi fertőzések ellenőrzése és a megelőzés szabályainak betartatása a feladata. Az ajánlás az intézményi antibiotikum stewardshipre (ABS) vonatkozik, olyan ABS teamek felállítását javasolva, amelynek az infektológus szakorvos mellett tagja egy mikrobiológus és egy klinikai gyógyszerész. A módszertani levél ismertetésekor egyébként elhangzott az is, hogy az országban jelenleg mindössze 160 infektológus van, de közülük sokan nem aktívak.

Kásler Miklós egyébként a nosocomiális infekciókat illetően úgy fogalmazott, Európában szinte egyedülálló fertőzésmegelőzési szisztémát szeretnének kialakítani. Hogy ezt milyen intézményi háttérrel és szakemberekkel valósítanák meg, arról egyelőre nem esett szó, mindenestre elképzelhető, hogy az orvosok és a páciensek egy Európában már bevált fertőzésmegelőzési stratégiával is beérnék.