hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Csomag a keringési betegségek ellen

A Magyar Idők szerint támogatta a kormány azt a csomagot, amelynek megvalósítása segítheti a keringési megbetegedések visszaszorítását.

Mivel a szív- és érrendszeri megbetegedések, illetve halálozások legfontosabb kockázati tényezői a magas vérnyomás, a cukorbaj, a zsíranyagcsere-betegség, valamint az ezeket előidéző elhízás, dohányzás, alkoholizmus, egészségtelen táplálkozás és mozgásszegény életmód, a keringési betegségek megelőzését célzó, nemrég elfogadott komplex program is ezekre koncentrál. (A Nemzeti Népegészségügyi Stratégiához kapcsolódó egészségügyi ágazati szakpolitikai program 2017. és 2018. évre vonatkozó intézkedéseinek részeként megvalósuló, keringési betegségek megelőzését célzó komplex programról a MedicalOnline-on már tavaly beszámoltunk.)

A részletek kidolgozása a 2012–14 között létrehozott egészségfejlesztési irodák, valamint a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport-szövetség feladata lenne, de biztosítanák azt is, hogy országosan mindenütt elérhetők legyenek „tárt kapus” sportlétesítmények a lakosság részére isszámol be most a Magyar Idők.

Az egészséges táplálkozás elterjesztését továbbra is a közétkeztetési rendelet következetes végigvitelével kívánják elérni, döntően az iskolákban, a dohányzás visszaszorítása érdekében pedig úgynevezett leszokást segítő pontok létrehozását tervezik.

Az éppen akut szívinfarktust vagy stroke-ot elszenvedő betegeknél pedig egyrészt a kardiológiai és neuroló­giai szakellátás további fejlesztését tervezik, másrészt olyan lakossági felvilágosító kampányokat, amelyek segítenek a beteg ellátásáig eltelt idő rövidítésében.

A keringési betegségek megelőzését célzó projektre 2017–2018-ban 3,9 milliárd forintot költenének.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...