Népbetegséggé vált a meddőség
Lehet, hogy egyszer majd kizárólag az asszisztált reprodukció szolgálja a szaporodást, a szexuális együttlét pedig csak az élvezetet?
Meddőségről akkor beszélünk, ha a gyermek vállalására kész pár egy évig hiába próbálkozik, s bár a várt gyermekáldás elmaradása miatt szakorvoshoz forduló nők többsége azzal keresi fel a rendelést, hogy „vajon mi lehet a baja”, a valóságban ugyanakkora eséllyel, 40-40 százalékban beszélhetünk férfi és női problémáról. Jelenleg 100 szülőképes korú pár közül – a rendszeres nemi élet ellenére – 18-ban nem fogan gyermek, a hónapról hónapra hiába reménykedő párok számát Magyarországon 300 ezerre teszik.
De nem hazai specialitásról van szó: a meddőség ma már világszerte népbetegségnek számít. Az Egyesült Államokban például a szülőképes korú, 15-44 év közötti nők 12 százalékának okoz gondot a teherbeesés. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 2010-ben világszerte legalább 48 millió párt érintett az infertilitás, amely szám húsz évvel korábban még „csak” 42 millió volt. A párkapcsolatban élő nők több mint 10 százalékának öt év alatt sem sikerül teherbe esnie, ám ha két évre csökkentjük a próbálkozási időt, akkor már 25 százalékuk érintett. A WHO szerint a helyzet folyamatosan súlyosbodott az elmúlt két évtizedben, s e probléma többek között a közép-kelet-európai régiót sújtja a leginkább.
A meddőségkezelésére többféle eljárást használnak: az inszeminációt, az in vitro fertilizációt (IVF) és az intracitoplazmatikus spermium injektálást (ICSI). Az inszemináció során a spermiumot a méh üregébe fecskendezik, az IVF pedig az az eljárás, amikor a kinyert petesejteket megtermékenyítik a férfi spermiumával, majd a legjobb tulajdonságot mutató embriót visszaültetik, a többit pedig lefagyasztják. Az ICSI a spermium beinjekciózása a petesejtbe.
Okok és okozatok
A várt gyermekáldás elmaradásának lehetnek szervi okai, de a Róbert Károly Magánkórház Meddőségi Centrumának szakorvosa egyre gyakoribbnak látja az úgynevezett „szerzett” meddőséget. Ami az előbbit illeti, a nők esetében ez lehet petevezeték elzáródás, endometriózis, a peteérés, illetve a méhüreg rendellenessége vagy hormonális probléma. Bár a nők már születésükkor rendelkeznek az összes petesejtjükkel, s életük során mintegy 500 ciklusuk van, mégis előfordulhat az úgynevezett korai petefészek kimerülés, amikor gyakorlatilag elfogynak a petesejtek. Míg 10-20 évvel ezelőtt a fentiek voltak a leggyakoribb meddőségi okok, ma már sokkal több a policisztás petefészek szindróma, a pajzsmirigy alulműködés illetve ennek autoimmun megjelenése. Dr. Skriba Eszter szerint ez környezeti okokra vezethető vissza, s mindkét nem esetében hasonló súllyal esnek latba a megváltozott társadalmi elvárások, ami leginkább az egyre későbbre tolódó terhesség vállalásában érhető tetten.
Holott biológiai szempontból a nőknél a 22-26 között életévek tekinthetők a gyermekvállalás legideálisabb időszakának, 30 körül a saját petesejttel történő megtermékenyítés az esetek felében jár sikerrel, s a várt eredményhez átlagosan 2-3 lombikkezelés szükséges. A 40 éveseknél tovább csökken a siker esélye, ezt követően pedig már meredeken zuhan az eredményesség aránya. Míg egy évtizeddel ezelőtt a kezelésre jelentkezők 15 százaléka tartozott a 40+ korosztályba, ma már a paciensek fele, kontinens szerte a legtöbb 40 éven felülieknél végzett lombikciklus Magyarországon történik, nem véletlen, hogy folyamatosan nő a betegek által ICSI-nek nevezett eljárás aránya. Az életkor előrehaladtával ugyanis megvastagszik a petesejt fala, s magától nem tud rajta áthatolni a spermium.
Az éves beavatkozások számát tekintve még mindig sereghajtók vagyunk, bár már nem a legutolsók, mint néhány évvel ezelőtt. Igaz, a hasonló lélekszámú Belgiumban és Csehországban 2,5-szer több ciklusra van lehetőség, ám ehhez képest a terhességi arányokat tekintve a középmezőnyhöz tartozunk, ami igen jó eredménynek mondható.
Drámai korrekció
Mára szegényebbek lettünk egy illúzióval: a férfiak termékenysége sem tart élethosszig, s a minőséggel is komoly problémák vannak. Az életkor előrehaladtával csökken és romlik a spermiumminőség, ami a biológus szerint csak részben orvosolható. Egy 38 évet felölelő vizsgálat során 7518 spermaanalízist végezve – kizárva a terméketlen illetve krónikus betegségben szenvedőket – 60 százalékos romlást regisztráltak. Így a WHO 2010-ben kénytelen volt a még 1999-ben felállított határértékeit meglehetősen drasztikus mértékben csökkenteni. Míg 1999-ben normális koncentrációnak fogadták el a 20 millió/milliliter spermiumszámot tartalmazó ejakulátumot, ma már csak 15 millióval számolnak. Míg annak idején a dinamikusan, céltudatosan mozgó (progresszív motalitás) spermiumok arányát akkor tekintették normálisnak, ha elérte az 50 százalékot, 2010 óta megelégszenek 32 százalékkal. A DNS állomány épségének 15 százalék felettinek kellett lennie az ejakulátumban ahhoz, hogy normálisnak legyen mondható, jelenleg ez 4 százalék. Ez azt jelenti, hogy normálisnak fogadnak el minden olyan mintát, amelyben 96 százalékban rendellenes alakok fordulnak elő.
Így nem véletlenül a kutatások középpontjában az ivarsejtek jobbá tétele, illetve az a ma még kicsit futurisztikusnak tűnő kérdés áll, hogy miként csináljunk ivarsejteket. A jövő pedig – hangsúlyozta Varga Erika biológus – tán nincs is olyan messze. 2016-ban például sikerült egér farkából származó hámsejtet működőképes petesejtté átprogramozni, s hasonló sikerrel jártak – ugyancsak egerek közreműködésével – spermium előállításával is. A mitokondriális DNS csere – amellyel jobban működő petesejt érhető el – viszont azzal jár, hogy a megtermékenyített petesejtben nem kettő (apai és anyai) genetikai állomány van, hanem egy harmadik is, azé, aki a mitokondriális DNS-ét adta. Ez az eljárás azonban egyelőre csak Nagy-Britanniában engedélyezett. Ez meglehetősen sokféle és bonyolult etikai kérdést vett fel.
Szabályokra várva
Magyarországon az összes szülés körülbelül 4-5 százaléka következik be sikeres mesterséges megtermékenyítés eredményeként, azt azonban a szokásos kis magyar abszurd okán nem tudni, hogy a ciklusok pontosan mennyi baba születését eredményezik. A meddőségkezelő klinikák adatközlési kötelezettsége a 12. hét végéig tart, jelentésüket az Integrált Jogvédelmi Szolgálattá átlényegült egykori országos betegjogi központba kell továbbítaniuk, míg a hazai születések tényét a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő tartja nyilván, így aztán nem tudni – holott ez hasznos adata lenne a minőség mérésének –, hogy az újszülöttek melyikét segítette világra a meddőségkezelés.
Problémát okoz az inszemináció rendezetlensége is. Még 2015-ben tiltották meg donorsperma behozatalát, miközben a spermabankokba jelentkező fiatalemberek 80 százalékát el kell utasítani, alkalmatlanság okán. A jogszabályok egyébként hat inszeminációt ajánlanak, s ezek sikertelensége után kerülhet sor a lombikprogramra.
Világszerte probléma – akárcsak nálunk – a mínusz 196 fokon lefagyasztott embriók sorsa. A jogszabályok szerint ezeket öt évig kötelező tárolni, ami egy alkalommal további öt évre meghosszabbítható. Ám ezeket senki, a szülők sem keresik, megsemmisítésükről pedig szó sem lehet.
