Nem úri huncutság a játékfüggőség
Mintegy háromszázötvenezer a szerencsejáték-függők száma, kilencszázezren pedig a függőség kapujában vannak, írja a Magyar Nemzet.
Évente harminc-negyven önkéntes szerencsejáték-függő vesz részt az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet nyolchetes Minnesota-programjában. A modell egy Amerikából származó bentlakásos terápiás program, ami túlnyomórészt saját élményű, felépülésben lévő önkéntes és/vagy fizetett munkatársakat alkalmaz. Itt azonban, szemben az általános Minnesota-programokkal, a terápiát professzionális szakemberek – pszichiáterek, szakpszichológusok, addiktológiai konzultánsok – irányítják.
A részleg vezetője, Tremkó Mariann klinikai szakpszichológustól a Magyar Nemzet megtudta: a Minnesota-részlegen általában a sportfogadókat, a kaszinóba járókat, közülük is inkább a negyven év alattiakat kezelik, akik jellemzően férfiak.
A részleg ugyan 15 ágyas, de a nyolchetes programban részt vevők csak harmada-negyede szerencsejáték-függő, a többiek alkoholproblémával küzdenek, bár nem ritka az átfedés is a két halmaz között.
Mivel a szenvedélybetegségnek ez a formája gyökerében, eredetében, dinamikájában nem tér el más addikcióktól, ezért is lehet ugyanazzal a módszerrel és helyen kezelni – magyarázza Tremkó Mariann.
Tóth András, a részleg vezető pszichiátere ezt azzal egészíti ki, hogy minden függőség egy kóros viselkedésmintára vezethető vissza, arra, hogy a függő nem tudja normális úton kielégíteni valamilyen teljesen hétköznapi emberi vágyát (nem talál más módon megnyugvást vagy éppen izgalmat, képtelen oldani a feszültségét), hiányoznak a megküzdési stratégiái.
Csak itt a pótszer nem közvetlenül, hanem a cselekvés által közvetve hat az agyra, annak segítségével a játékos kiléphet ebből a világból, amíg játszik, addig csak a rulettasztal vagy a játékgép létezik, a problémák megszűnnek, éppúgy, mint az alkohol vagy a drog hatása alatt. A terápia abban segít, hogy a páciens legyen nyitott az új élmények befogadására, a világ egyéb dolgaira is az adott szer helyett.
– Nem lehet eléggé hangsúlyozni – húzza alá a pszichiáter –, hogy miként az alkoholizmus vagy a kábítószerezés, a kóros szerencsejáték-függőség is betegség, nem rossz szokás vagy akaratgyengeség. Ezt még néha az orvoskollégáknak is meg kell magyarázni, volt háziorvos, aki úgy utalt be hozzánk pácienst, hogy a diagnózisában az szerepelt: „úri huncutság”. Pedig a túlzásba vitt, kóros szerencsejáték a betegségek nemzetközi osztályozásában is önálló kóddal szereplő állapot.
Tremkó Mariann hozzáteszi: a nyolchetes programot átlagosan körülbelül a jelentkezők háromnegyede csinálja végig, és nagyjából hatvan százalékra tehető azok aránya, akik a terápiát követő egy évig józanok maradnak.