hirdetés

Gazdaság

Nagyot eshet a fogyasztás az utalványok adóztatásával

Az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) szerint a melegétkezési utalványokra vonatkozó 32 százalékos adókulcs bevezetése a fogyasztás drasztikus visszaesését eredményezi, ezért a szervezet azt javasolja a kormánynak, hogy a melegétkezési utalványokat legfeljebb 10 százalék adóval terhelje.

Az EUFE szerint ez a kompromisszum kisebb mértékben vetné csak vissza a forgalmat a vendéglátóiparban, több munkáltató biztosítaná továbbra is ezt a juttatást, emellett a kormányzat is számottevő adóbevételhez jutna – olvasható az egyesülés csütörtöki közleményében.

Az EUFE fontosnak tartja, hogy készüljön átfogó tanulmány az érintett ágazatokra gyakorolt hatásokról és a munkáltatók várható reakcióiról, a kormány pedig a költségvetési szempontokon túl a vendéglátóiparra és más szektorokra gyakorolt hatásokat is vegye figyelembe a döntés meghozatalakor. Jelenleg mintegy 2,5 millió munkavállaló részesül hideg- vagy melegétel-utalványban. Az étkezési utalványok rendszere serkenti a fogyasztást, az utalványok után mindig megfizetik az áfát, a foglalkoztatottak után pedig a közterheket. Az EUFE becslése szerint a melegétkezési utalványokat minden negyedik étteremben elfogadják.

A szervezet álláspontja szerint a kormány melegétkezési utalványokra vonatkozó, 32 százalékos adókulcsjavaslata – a korábbi elképzelésekhez hasonlóan – nagyon magas adóterhelést jelent, amely nehéz helyzetbe hozza a munkaadókat és a munkavállalókat is. Az intézkedések következtében a munkaadók az általuk fizetendő új adónem bevezetése miatt várhatóan jelentős arányban megszüntetnék az étkezési utalványok adását a munkavállalóknak.

Az étkezési jegyek megadóztatása nemcsak közvetlenül a munkavállalókat érinti, hanem a vendéglátóiparra is jelentős negatív hatást gyakorol, drasztikusan visszaeshet a forgalom, ennek következtében pedig munkahelyek ezrei kerülhetnek veszélybe a vendéglátóiparban. Az EUFE felhívja a figyelmet arra, hogy az utalványok rendszere hozzájárul a gazdaság kifehérítéséhez, a rendszer tehát teljesen átlátható és kontrollálható, így a résztvevők nem kerülhetik el az adófizetést. A fel nem használt utalványok aránya minimális, 2008-ban a három magyarországi forgalmazó vállalatnál – hiteles nemzetközi könyvvizsgálók közlése szerint – 0,3 százalékot, kevesebb mint 400 millió forintot tett ki.

Magyar Nemzet Online 

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...