hirdetés
2022. június. 30., csütörtök - Pál.
hirdetés

Müller Cecília 3,6 millió forintos motivációs elismerést kapott

Az országos tisztifőorvos a járvány kirobbanása óta összesen már 9,6 millió forintot kapott ezen a jogcímen – értesült az rtl.hu.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ dolgozóinak az elmúlt hónapokban legfeljebb néhány százezer forint jutott, de sokan lehetnek, akiknek szinte semmi sem járt a szerződésükben rögzített juttatásokon kívül.

Összesen bruttó 313 millió forint értékű „extra juttatást” osztottak szét a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) munkatársai között tavaly augusztus és 2022 áprilisa között – derült ki a szervezet közérdekű adatigénylésre adott válaszaiból.

Úgynevezett motivációs elismerést 483-an kaptak a szervezeten belül 269 millió forint értékben, azaz átlagosan fejenként körülbelül bruttó 550 ezer forint jutott mindenkinek. 

Az eloszlás azonban nem volt egyenletes, Müller Cecília országos tiszti főorvosnak például bruttó 3,6 millió forintot ítéltek meg, míg a két helyettesének összesen bruttó 5,8 millió forintot.

Az NNK jelenlegi létszáma ráadásul – a tájékoztatás szerint – 824 fő, azaz sokan lehettek, akik teljesen kimaradtak ebből a pénzosztásból, írja az rtl.hu.

(forrás: RTL.hu)
hirdetés
hirdetés

Könyveink