Mire (és hogyan) jók a szexuális kérdőívek?
Nagy-Britanniában a harmadik átfogó, állam által finanszírozott kutatás indul a szexuális szokások és attitűdök felmérése érdekében. Ma már a politika sem akadályozza az adatgyűjtést.
Anne Johnsonnal, a University College London epidemiológusával, a kutatás vezetőjével Nic Fleming által készített interjút a New Scientist közölte.
A professzorasszony elmondja, hogy az első nagyméretű kutatást, amely a szexuális viselkedést volt hivatott felmérni, 1986-ban végezték, a célja az volt, hogy adatokat gyűjtsenek a ’80-as években induló AIDS-járvány megfékezéséhez. A kutatók akkor azt szerették volna megtudni, hogy hány szexuális partnere van az embereknek, mennyi a szexuálisan aktív homoszexuális férfiak száma, illetve mi a HIV-fertőzés átadásának dinamikája. Margaret Thatcher akkor még leállította a szexuális felmérés állami finanszírozását, mert mint Anne Johnson megjegyzi, a miniszterelnök úgy érezte, hogy jobban ért a tudományhoz, mint a tudósok: az volt a véleménye, hogy azok nem tudnának pontos válaszokhoz jutni, annak ellenére sem, hogy a kutatók hatalmas előkészítő munkát végeztek, és a kidolgozott metodológiát a Nature-ben publikálták.
Az AIDS-járvány megfékezésén kívül azért is fontos a szexuális szokások ismerete, mondja az epidemiológus, mert például ha ismerjük, hogy melyik életkorban kezdik el a fiatalok a szexuális aktivitiást, tudjuk azt is, hogy az iskola melyik osztályában érdemes elkezdeni a szexuális felvilágosítást. Tervezhetővé válnak a fogamzásgátlással és a szexuális egészséggel kapcsolatos szolgáltatások.
A közétett eredményeknek normalizáló hatása is van: az emberek tisztába jönnek azzal, hogy a populáció hány százaléka viselkedik hozzájuk hasonlóan. Ez azért is jó, mert ha csak a bulvársajtó híradásait olvasnák a témában, azt képzelnék, hogy mások rengeteget szexelnek, rengeteg emberrel, így viszont megismerik a valódi tényeket, ami prózaibb képet mutat: a házaspárok például átlagosan egyszer szeretkeznek hetente.
A kérdőívek összeállításakor figyelembe vették, hogy az emberek jobban szeretik és jobban értik a szexszel kapcsolatban a biológiai, mintsem a népies kifejezéseket. A folyamat során nem a szexuális identitásukról kérdezik az embereket, hanem a szexuális viselkedésükről – és mivel valóságközelibb válaszok nyerhetők, ha nem személyesen kell válaszolni, a kutatók az önkitöltős metodikát választották. Még így is vannak persze hamis eredmények, a második állami vizsgálat szerint például a férfiak átlagos szexpartner-száma 12,7, míg a nőké 6,5 (ez is hordoz fontos információt: még mindig elfogadottabb szociálisan, ha egy férfi számol be sok szexuális partnerről, mint ha egy nő).
Az is fontos, hogy ne önkéntes válaszadókkal dolgozzanak, azaz legyen a minta reprezentatív, mert azok, akik saját maguk jelentkeznek szexuális felmérésekbe, általában az átlagosnál aktívabb szexuális élnek.
A felméréseit az USA-ban az 1940-es, ’50-es években végző Kinsey azt találta, hogy 10 százalék a kizárólagosan vagy dominánsan homoszexuális érdeklődésű férfiak aránya, míg a legutóbbi angol felmérés szerint ez 5,4 százalék. Az eltérés oka Anne Johnson szerint az, hogy az amerikai kutató vizsgálataiban felülreprezentáltak voltak a fegyencek, a férfiprostituáltak, azok, akik Kinsey szerint inkább hajlandók tabu-témákról nyilatkozni.
A korábbi nagy-britanniai kérdőívek a 16–44 év közötti lakosságot célozták, a legújabb változat már a 16–74 évesek szexuális szokásait vizsgálja, mivel a kutatók rájöttek, hogy a szex sok ember számára fontos marad a reprodukció utáni években is. Mint a professzorasszony elmondja, az is céljuk a felméréssel, hogy jobban megértsék a szexualitással kapcsolatos megelégedettség tényezőit, és kiderüljön, mennyi stresszt jelent az emberek számára, ha több vagy kevesebb szexre vágynak, mint amennyiben részük van. A kutatók tesztoszteron-szintet is fognak mérni nyálmintából, hogy megvizsgálhassák a nők és férfiak hormonszintje és libidója, élvezeti szintje és különböző szexuális viselkedései közötti összefüggéseket.
