Milyen egészségi előnyei vannak a testmozgásnak 1-es típusú cukorbetegségben?
Szakirodalmi áttekintés
A fizikai aktivitás csökkenti a koszorúér-betegség, a stroke, az osteoporosis, valamint a vastagbél- és emlőrák előfordulásának esélyét az általános populációban, és kedvezően befolyásolja az elhízás, az arthrosis, a derékfájás és a klinikai depresszió kockázatát is.
Véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálatok igazolják, hogy 2-es típusú diabéteszben megfelelő diétával párosítva a testmozgás késlelteti a csökkent glükóztolerancia cukorbetegségbe való progresszióját. Klinikai diabéteszben a fizikai aktivitás javítja a glykaemiás kontrollt, emellett csökkenti a szükséges gyógyszer mennyiségét, a testsúlyt és a kardiovaszkuláris kockázati tényezők hatását. Mindezek ismeretében a diabétesz-szervezetek a fizikai aktivitás jelentőségét hangsúlyozzák cukorbetegségben. A bizonyítékok zömmel 2-es típusú diabétesszel kapcsolatosak: az American Diabetes Association (ADA) hetente legalább 150 perces közepes erősségű vagy erős aerob testmozgást javasol a hét legalább 3 napján oly módon, hogy két egymás utáni alkalom között ne teljen el 2 napnál hosszabb idő. Emellett az ADA ellenállással szemben végzett (rezisztencia) gyakorlatokat is javasol hetente legalább kétszer, de ideális esetben háromszor úgy, hogy két edzés ne essen egymást követő napokra.
Az irányelvek 1-es típusú diabéteszben is szükségesnek tartják a rendszeres testedzést. A 2-es típusú cukorbetegségben végzett testedzés jótékony hatásával kapcsolatos bizonyítékok korántsem elégségesek, mégis jóval meghaladják az 1-es típusú diabéteszre vonatkozó adatokat. Az 1-es típusú cukorbetegséggel kapcsolatos ajánlások jórészt cukorbetegségben nem szenvedő személyek, illetve 2-es típusú cukorbetegek bevonásával lefolytatott vizsgálatokból származnak, melyek az 1-es típusú diabétesztől sok tekintetben eltérő állapotokat testesítenek meg. Úgy tűnik, hogy a fiatal, szövődménymentes 1-es típusú cukorbetegek aktivitási szintje lényegében megegyezik diabéteszben nem szenvedő kortársaikéval, ám ez korántsem tekinthető optimálisnak. A betegek egy része arról számol be, hogy a hypoglykaemiától való félelem tartja vissza a testmozgástól. Mindezek fényében rendkívül fontos annak tisztázása, hogy a fizikai aktivitásnak milyen szerepe lehet az 1-es típusú cukorbetegség kezelésében.
Birminghami kutatók áttekintették a fizikai aktivitás 1-es típusú diabéteszben megmutatkozó egészségi előnyeit. Ezen belül azt elemezték, hogy a fizikai aktivitás miként befolyásolja az erőnléti állapotot, a glykaemiás kontrollt, az inzulinigényt, az érrendszeri kockázati tényezőket, a mikrovaszkuláris szövődmények és a szív- és érrendszeri betegségek (CVD, cardiovascular disease) előfordulását, a mortalitást, az általános jólétet, a béta-sejtek működését, az osteoporosis kialakulását, valamint a rosszindulatú daganatok előfordulását.
Anyag és módszerek
A Medline adatbázisából olyan vizsgálatok adatait gyűjtötték ki az 1970 és 2011 márciusa közötti időszakból, melyek a fizikai aktivitás fokozására alkalmas módszerekkel foglalkoztak 1-es típusú cukorbetegség kapcsán. A keresési stratégia érzékenységének növelése érdekében nemcsak a „type 1 diabetes mellitus”, hanem az „insulin dependent diabetes mellitus” keresőkifejezést is használták. Minden olyan kutatást bevontak az elemzésbe, melyben a fizikai aktivitás növelésére alkalmas technikát legalább 7 napon át alkalmazták, függetlenül annak intenzitásától. A vércukorkontroll elsődleges mérési módszere a HbA1c-szint meghatározása volt, de olyan közleményeket is feldolgoztak az áttekintésben, melyekben más módszerrel ítélték meg a glükózkontrollt (pl. éhomi vércukorszint, folyamatos glükózmonitorozás).
Eredmények
A szakirodalmi kereséssel kigyűjtött 1920 közlemény közül végül 48-at vontak be az elemzésbe.
Fizikális erőnlét
A fizikális erőnlétet a VO2max alapján ítélték meg, mely a szervezet maximális képességét jelzi az oxigén továbbítására és felhasználására. Az 1-es típusú cukorbetegek erőnléti állapotával kapcsolatos adatok meglehetősen behatároltak, de a rendelkezésre álló bizonyítékok azt jelzik, hogy a fiatal (17−44 éves) 1-es típusú cukorbetegek a hasonló aktivitási szint ellenére is rosszabb erőnléti állapotban vannak, mint diabéteszben nem szenvedő kortársaik. Nem minden vizsgálatban jutottak azonban ugyanerre az eredményre; idősebb 1-es típusú cukorbetegekre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre adatok. A felügyelet mellett végzett testedzési programok ugyanakkor igazoltan javítják a betegek erőnlétét.
Glykaemiás kontroll és inzulinigény
Kettes típusú cukorbetegségben egyértelmű bizonyítást nyert, hogy a fizikai aktivitás javítja a glykaemiás kontrollt és csökkenti az inzulinigényt. Az 1-es típusú cukorbetegek (túlnyomórészt serdülők és fiatal felnőttek) bevonásával lefolytatott vizsgálatok szerint a testmozgás nem befolyásolja kedvező irányban a vércukor- és HbA1c-szintet. A testedzési programok általában 1−3 hónap időtartamúak voltak, de még 5 hónapos program mellett sem tapasztaltak előnyös hatást a glykaemiás kontrollra. A hatás hiányának hátterében többféle tényező állhat, például az, hogy fizikai aktivitás kapcsán fokozódik az energiafelhasználás, ami részben közömbösíti a fizikai aktivitás vércukorszint-csökkentő hatását. Rendszeres fizikai aktivitás hatására ugyanakkor az inzulinigény csökkenését mutatták ki.
Érrendszeri kockázati tényezők (kivéve vércukorszint)
Egyes típusú diabéteszben nagyobb a magas vérnyomás, az emelkedett LDL- és csökkent HDL-koleszterin-szint előfordulási valószínűsége − mindezek nyomán fokozott az érbetegségek kialakulásának esélye.
A vizsgálatok többsége azt jelezte, hogy testedzés hatására csökken az 1-es típusú cukorbetegek lipidszintje, miközben a HDL-koleszterin szintje 8−30%-kal emelkedik, az LDL-koleszterin szintje pedig 8−14%-kal csökken. Ezzel egyidejűleg az antiaterogén apolipoprotein A koncentrációjának emelkedését tapasztalták. A vérnyomásra gyakorolt esetleges hatásra vonatkozóan alig rendelkezünk adatokkal, az ezzel kapcsolatos vizsgálatok eredményei ellentmondásosak. Egyes típusú diabéteszben egyértelmű endoteliális diszfunkció áll fenn, mely fizikai aktivitás hatására javul, de nem olyan mértékben, mint cukorbetegségben nem szenvedő populációban.
Mikrovaszkuláris szövődmények
Erre vonatkozóan csak kevés adat áll rendelkezésre. Kettes típusú cukorbetegségből származó megfigyelések fokozott fehérjeürítést jeleztek a vizelettel közvetlenül a testedzés után, ugyanakkor nem bizonyított, hogy a fizikai aktivitás embereknél befolyásolná a nephropathia progresszióját.
CVD és ezzel összefüggő halálozás
A cukorbetegség mindkét típusában fokozott a CVD és az ebből adódó halálozás esélye. Kettes típusú diabéteszben a fizikai aktivitás mérsékli a CVD kockázatát, ugyanakkor egyértelmű összefüggés igazolódott az alacsony fizikai aktivitási és a CVD előfordulása között. Egyes típusú cukorbetegséggel kapcsolatban többek között a Pittsburgh IDDM Morbidity and Mortality vizsgálat igazolta, hogy 25 éve fennálló betegségben harmad annyi volt a makrovaszkuláris betegség előfordulása a férfiak azon csoportjában, akik főiskolás éveik alatt rendszeresen részt vettek csapatsportokban, és ugyanilyen mértékben csökkent a halálozás kockázata is. Nőknél ugyanakkor nem észleltek ilyen összefüggést, melyet részben az magyarázhat, hogy a nők esetében kisebb volt a csapatsportokban való részvétel aránya. A résztvevők hosszabb távú utánkövetése azt igazolta, hogy a felnőttkori fizikai aktivitási szint előre jelezte a hat éven belüli mortalitást.
Általános jólét
Egyes típusú diabéteszben háromszor akkora a depresszió aránya, mint az átlagnépességben. Fizikai aktivitás hatására jelentősen javult az élettel való elégedettség és az általános jóllét. Hasonló hatást figyeltek meg 2-es típusú cukorbetegek körében is.
Béta-sejt-funkció, osteoporosis és rosszindulatú daganatok
Eddig nem történtek vizsgálatok annak kiderítésére, hogy a fizikai aktivitás miként befolyásolja a béta-sejtek működését, a csontok ásványianyag-sűrűségét, valamint a rákbetegség előfordulását.
Következtetések
A fizikai aktivitás javítja a fizikális állóképességet és erőnlétet, csökkenti a kardiovaszkuláris kockázatot, javítja az általános jóllétet és mérsékli az inzulinigényt. Bár eddig még nem nyert bizonyítást, hogy testedzést hatására a HbA1c-szint alapján meghatározott glykaemiás kontroll is észrevehetően javulna, az ennek hátterében felmerülő lehetséges magyarázatok pontosabb tisztázása további kutatásokat igényel. A jelenleg rendelkezésre álló adatok azonban elégségesek ahhoz, hogy az orvosok a fizikai aktivitás fokozását javasolják 1-es típusú diabéteszben szenvedő betegeiknek.
