A poszt-Covid ízérzékelési zavar molekuláris háttere
Svéd és amerikai kutatói áttörést értek el a tartós, egy éven túli poszt-Covid ízérzékelési zavarok megértésében, írja az Index.
A kutatás rávilágít, hogy a probléma nem csupán szubjektív panasz, hanem meghatározott molekuláris és strukturális elváltozások következménye.
A vizsgálatba 28 olyan pácienst vontak be, akik legalább egy éve szenvedtek ízérzékelési zavarban. A több mint 50 tesztcsíkkal végzett szenzoros vizsgálat során a kutatók egy sajátos mintázatot azonosítottak, ugyanis az érintettek jelentős része (11 fő) kifejezetten az édes, a keserű és az umami ízek érzékelését veszítette el, a sós és a savanyú ízek detektálása ugyanakkor érintetlen maradt. Ez a szelektivitás kulcsfontosságú diagnosztikai jelnek bizonyult a kórélettani mechanizmus feltárásában.
A kutatók 20 résztvevőtől vett ízlelőbimbó-biopsziás minták genetikai elemzése során megállapították, hogy az érintett sejtekben kritikus mértékben csökkent a PLCβ2 (foszfolipáz C béta 2) fehérje expressziója.
„A PLCβ2 molekuláris erősítőként működik: felerősíti az ízjeleket, mielőtt azok az afferens idegpályákon keresztül az agyba jutnának” – mutatott rá Thomas Finger professzor. Mivel ez a fehérje specifikusan csak az édes, keserű és umami receptorokkal rendelkező sejtekben található meg (a sós és savanyú érzékelő sejtekben nincs jelen), hiánya pontosan magyarázza a tapasztalt aszimmetrikus ízvesztést.
A molekuláris szintű hiba mellett a biopsziák anatómiai elváltozásokat is mutattak, a kutatók dezorganizált ízlelőbimbókat találtak szabálytalan szerkezetű receptor-egységekkel.
Bár az ízlelőbimbók sejtjei normál fiziológiás körülmények között 10-14 naponta regenerálódnak, a kutatás arra utal, hogy a Covid-fertőzés során fellépő jelátviteli zavar tartósan gátolhatja ezt a természetes öngyógyító folyamatot, fenntartva a poszt-Covid állapotot, írja az Index.
