Merre tart a magyar egészségügy?
A kórházszövetség kongresszusa előtt dr. Ónodi-Szűcs Zoltánnal készített interjút a KÓRHÁZ című szaklap, amit a Weborvos idéz.
– Államtitkár úr, a magyar kórházügy legnagyobb rendezvényén, meghatározó seregszemléjén felmerül az alapkérdés: mégis merre tart a magyar egészségügy?
– Az igazságosság felé. A fenntarthatóság irányába. Az átláthatóság felé. Ezek alapvető fontosságú értékek. Az elmúlt húsz hónapban 121 milliárd forintnyi többletforrást harcoltunk ki a költségvetésből, a kórházak adósságrendezésén és hatékonyságnövelésre fordítható forrásokon keresztül. Ennek köszönhető, hogy soha ilyen jól nem kezdték a gazdálkodást intézményeink, mint 2017 januárjában. 13,4 milliárd forintnyi lejárt tartozás – a januári adat – az ellátórendszer néhány napos fogyasztása. De nem is ez a szám az érdekes, sokkal inkább a konszolidációs trend, ami érezhető csökkenést mutat. Ha már a Magyar Kórházszövetség kongresszusára jelenik meg ez a beszélgetés, hadd dicsérjem a kórházigazgató kollégákat. A korábban havi négymilliárd forintot elérő adósságnövekedés az elmúlt évben átlagosan 2,5 milliárdra csökkent. Ez döntő mértékben az ő érdemük.
– Ám a legfrissebb államkincstári adatok szerint márciusban az előző hónaphoz képest 2,8 milliárd forinttal nőtt ez az állomány.
– Magyar Államkincstár jelentéseit minden hónap huszadika körül én is megkapom, és intézményekre lebontva elemzem is. Néhány nappal később aztán elolvasom a gazdasági és egészségügyi portálok jelentéseit, amelyek csak felületesen nézik az adatokat. Persze, egy felületes elemzés arra nem tud kitérni, hogy hogyan kell értelmezni az adatokat, jelen esetben azt, hogy az intézmények még nem kapták meg a januári minimálbér emelkedés miatti plusz forrásokat, ezek majd javítani fogják a számokat. Ráadásul, véleményem szerint, megteremtettünk egy fenntarthatóbb gazdálkodás alapjait. Már „csak" annyi a feladat, hogy az intézményi menedzsmentek ezt felismerjék, és megfelelően alkalmazkodjanak hozzá.
– Hogyan?
– Nézzük a tényeket. 2011 óta nem emelkedett a HBCS súlyszáma. Ma államtitkárságom első napjához képest 23,33%-kal magasabb ez az érték, csakúgy, mint az OENO-pontok forintértéke. A kórházi ellátórendszer mélyreható elemzésekor érdekes összefüggésekre bukkantunk. Például az elkerülhető kórházi esetek aránya, amelyeket akár szakrendelőben, ne adj isten alapellátásban, akár egynapos sebészetben lehetne kezelni, a városi kórházak esetében eléri a 25%-ot, a megyei kórházaknál meghaladja a 12%-ot. Tagadhatatlan, hogy a súlyszám növekedésével párhuzamosan csökkent az intézményi teljesítményvolumen-korlát, de ezzel csupán abba az irányba próbáltuk terelni intézményeinket, hogy jóval tudatosabban alakítsák ki betegellátási portfóliójukat. Nem szabad engedni az alternatív ösztönzőknek – ennek elérése pedig a menedzsment feladata. Érdemes lenne minden kórháznak végiggondolnia, sőt, akár végig is számolnia, mi változna akkor, ha ezen elkerülhető kórházi esetek csupán felét átterelné a járóbeteg-ellátásba vagy egynapos sebészetbe.
