hirdetés

Mennyivel keresnek kevesebbet a magyar orvosok?

Magyarországon egyelőre nem várható munkabeszüntetés, pedig a bérek éppen itt a legalacsonyabbak, tudatta a Workania.hu fizetési portál alapján az InfoRádió. Ficza János, az állásportál szóvivője azt mondta: nemcsak átlagban, hanem a beosztást is nézve 20 százalék feletti az eltérés a magyar fizetések és a szlovák, illetve cseh bérek között.

Magyarországon az egészségügyben a havi bruttó átlagfizetés nagysága 141.300 forint. Ez az összeg 24 százalékkal elmarad a szlovákiai 185.000 forintnak megfelelő eurótól, valamint 35 százalékkal kevesebb a csehországi 218.200 forintos átlagtól, derül ki a Workaniához tartozó Fizetesek.hu internetes bérfelméréséből.

Magyarországon az egészségügyön belül természetesen az intézményigazgatók keresik a legtöbbet: az ő átlagfizetésük 366.100 forint, amely még így is elmarad más cégvezetők juttatásaitól. Őket már csak az orvosok követik a havi bruttó 222.600 forintos bérükkel.

A kétszázezer forintos határt már csak a fogorvosok átlag 183 ezer forintos bére tudja megközelíteni, valamint a fogtechnikusok 152 ezres átlagbére már szintén magasabbnak számít. Az egészségügyben dolgozó többi munkavállaló, a nővérektől kezdve a gyógytornászokon keresztül egészen a mentőtisztekig, fizetése ugyanis csupán havi bruttó 130 ezer forint körül mozog.

Szlovákiával és Csehországgal összehasonlítva, a legnagyobb különbség a bérek tekintetében a fogorvosoknál adódik: az északi szomszédoknál ebben a szakmában ugyanis 45 százalékkal, a cseheknél 34 százalékkal keresnek többet. A nővérek fizetése is 21, illetve 32 százalékkal magasabb, az orvosoknál pedig Szlovákiánál 26, Csehországhoz képest pedig 42 százalékos lemaradás mutatkozik, közli az InfoRádió.

(forrás: InfoRádió)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...