hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Mennyibe kerül valójában?

Ahhoz képest, hogy Magyarországon elviekben teljes körű társadalombiztosítási rendszer működik, nagyon sokat költünk a járulékokon felül is saját pénzünkből az egészségünkre, közli az Index.

A kiadások egyharmadát magánforrásból költjük el, a beteg által közvetlenül teljesített kiadások pedig szintén jelentős 29 százalékot tesznek ki a hazai egészségügyben. Mindkét érték magasnak mondható, a magánforrás aránya az EU-ban 23 százalék, a közvetlenül a beteg általi kifizetéseké pedig 15 százalék. A jelenség hátterében az áll, hogy Magyarországon a magán és az állami ellátás nem kiegészíti egymást, hanem egymás alternatívái. Így a rendszer nagymértékben hagyatkozik a beteg által teljesített kifizetésekre. Ennek következtében sérül az egészségügyi esélyegyenlőség elve: a tehetősebbek hálapénzt fizetnek vagy magánba mennek, a szegények pedig lassan kiszorulnak az ellátásból, írja

Technikailag az a szolgáltatás, amelyet a lakosság ma szinte kizárólag hálapénz ellenében vehet igénybe, az valójában nem része az „alap ellátási csomagnak”.

Az együttműködési modell alapját jelentheti, ha a rendszer átlátható, piaci alapon árazott, ugyanakkor egységes teljesítményértékelési mutatók mentén működik. Ez minimum feltétele bármilyen hatékonyságnövelésnek, mely tehermentesíthetné a jelenlegi szűk keresztmetszeteket. Ezt követően lehetséges definiálni őszintén egy alapellátási csomagot, melyhez legálisan hozzávásárolhatóak a kiegészítő szolgáltatások. Itt nagyon fontos és kritikus kérdés a betegutak megtervezése, integrálása az állami és a magán intézmények között, ez messze egy nem triviális feladat.

Harmadik szint pedig az lehet, ha a finanszírozás is integrálttá válik és bizonyos térített szolgáltatások elszámolhatósága megvalósul akár magánintézményeken keresztül, így a kórházak köré igény szerint fejlődhetnek szolgáltatók, illetve a kiegészítő biztosítások, magán egészségbiztosítások úgy terjedhetnek el, hogy azok nem sértik, hanem segítik az állami intézmények működését is.

Szükség lenne a biztosítási rendszer fejlesztésére is: a jelenlegi rendszerben az ügyfél folyamatos átalánydíjat fizet, a biztosító viszont eseményekhez kötődően fix összeget térít. Eközben a magánbiztosított csoportok számára többnyire a munkaadó vásárol biztosítást, ami járóbeteg-ellátást, a diagnosztikát és a laboratóriumi vizsgálatokat fedi le. Viszont a magánszolgáltatók szolgáltatásait igénybe vevők nagyobb része nem rendelkezik magánbiztosítással, a költségeket egészségpénztáron keresztül térítik, vagy közvetlenül saját maguk fizetik. Az egészségpénztárak egyéni számlás rendszerében nem alkalmaznak kockázatközösséget. Így kisebb biztonságot garantálnak előre nem látott események esetén.

Nehéz megjósolni, hogy mindezek milyen szcenárióban végződnek majd, az viszont szinte biztos, hogy ebben a szektorban is eljön az egyéni döntés, az ügyfélelégedettség kora, hiszen a más területeken már megszokott, szembetűnő haladást szeretnénk látni itt is. A szabályozónak is mindenképp lépnie kell, ugyanis a jelenlegi folyamatok nem fenntarthatóak. Ráadásul a mostanra kialakult gyakorlatok ellentmondanak az egészségügyi szolgáltatáshoz való hozzáférés alapvető állampolgári jogainak.

A teljes írás

(forrás: Index)
hirdetés

Könyveink