hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Megölték az eutanáziatörvényt kezdeményező holland minisztert

Beismerte a gyilkosságot az eutanáziatörvényt kezdeményező néhai holland egészségügyi miniszter halálra késelésével vádolt férfi, aki a bíróság előtt csütörtökön kijelentette: "Isten parancsára" cselekedett.

A holland egészségügyi tárcát 1994 és 2002 között vezető Els Borst holttestére bilthoveni háza garázsában találtak rá 2014-ben. A 81 éves korában meggyilkolt miniszter vezető szerepet játszott abban, hogy 2002-ben elfogadták azt a törvényjavaslatot, amely bizonyos körülmények között lehetővé teszi a súlyos betegek halálba segítését Hollandiában.

A rotterdami bíróság szóvivőjének tájékoztatása szerint a csütörtöki zárt ajtók mögötti meghallgatáson Bart van Urk, a gyilkosság vádlottja azt mondta, "isteni parancsot" kapott az eutanáziatörvény felelősének megölésére.

Els Borst párttársa, a Demokraták 66 (D66) vezetője erre reagálva elmondta, hogy "beigazolódott a legrosszabb félelme". Alexander Pechtold hozzátette, az egykori minisztert az "eutanázia terén folytatott, társadalmi és politikai szempontból úttörő jelentőségű munkájáért gyilkolták meg".

Bart van Urkot eredetileg nővére megölésének gyanújával vették őrizetbe, a tőle vett DNS-minta azonban egyezett a gyilkosság helyszínén talált DNS-sel. A vádlott ügyvédje szerint a férfi skizofréniában szenved, így nem vonható felelősségre.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink