Meg kell tanulnunk együtt élni a koronavírussal
Semmiképpen sem szerencsés a magyarországi alacsony átoltottság mellett arról ábrándozni, hogy a vírus megszelídülése reális és közeli lehetőség, mert nem az, olvasható a 444.hu-n.
A lehetőség, ami nyitva marad előttünk, az az, hogy a koronavírus, és mi, az emberiség, megtanulunk együtt élni egymással. 2019 vége óta mi is sokat változtunk, és változik a vírus is. A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy egyre több embernek van teljes, vagy legalább részleges védettsége, mert beoltották vagy átesett a fertőzésen, és emiatt jóval kisebb a valószínűsége annak, hogy a vírus miatt komolyabb bajunk lesz. Megszoktuk, hogy ha magasak az esetszámok, akkor jobban járunk, ha zárt térben maszkot hordunk: megváltoztattuk a viselkedésünket, hogy ezzel lassítsuk a koronavírus terjedését.
Eközben a vírus pedig mutációk révén változik, és a részéről azt jelenti az alkalmazkodás, hogy egyre ügyesebben szaporodik bennünk, és egyre könnyebben terjed egyik emberről a másikra. Ha nehezen terjedő és lomhán szaporodó koronavírus-változatok keletkeznek, ezeket kiszorítják a pályáról azok, amik „ügyesebbek”. Idővel pedig kizárólag olyan koronavírus variánsok fognak terjedni az emberek között, amik kiemelkedően jól teljesítenek ebben a versenyben - a mi kárunkra.
(...)
Lehetséges, de nem biztos, hogy a koronavírus által okozott megbetegedés idővel enyhébb lesz. Ezt két okból gondoljuk: az egyik, hogy a hosszabb ideje velünk élő, és hozzánk alkalmazkodott koronavírus törzsek jellemzően enyhe, náthaszerű tüneteket szoktak csak okozni. Ez persze nem garancia arra, hogy ezzel a koronavírussal is ez fog történni, de mutatja, hogy ez egy lehetőség. A másik ok, hogy a kórokozóknak jellemzően „nem áll érdekében” nagyon beteggé tenni minket. Ennek rendkívül prózai oka van: aki tüdőgyulladással nyomja az ágyat, az nem sok új emberhez tudja eljuttatni a vírust, aki viszont nincs nagyon rosszul, vagy egyenesen tünetmentes, az sok embernek átadhatja a fertőzést, ami a koronavírus számára sokkal előnyösebb.
(...)
Logikai alapon valóban nem éri meg a vírusnak betegebbé tenni a hordozóit, mert ezzel rontja a saját terjedési képességét. Gyakorlatilag azonban aki elkapja a vírust, az az első néhány napban adja tovább azt a legtöbb embernek: akkor, amikor ő maga még tünetmentes, vagy nincsen nagyon rosszul, csak azt érzi, hogy talán kezd lebetegedni. Ha valaki súlyos állapotba kerül, vagy belehal a fertőzésbe, az viszont jellemzően később történik meg, átlagosan 2 héttel azután, hogy elkapta a vírust. Ilyenkorra az az időszak, amikor nagyon hatékonyan terjeszti a fertőzést, már régen lezárult: vagyis a vírus szemszögéből nézve az, hogy mi történik a fertőzöttel egy vagy két héttel azután, hogy elkapta, tulajdonképpen mindegy. A vírus további terjedésére, sikerességére ilyenkor már nincsen hatással az, hogy a beteg túléli-e, vagy belehal, ezért ez nem ösztönzi, nem szelektálja a koronavírust arra, hogy idővel kevésbé súlyos formái terjedjenek el.
Nem érdemes tehát arra várni, hogy a koronavírus „megszelídüljön”, és többé ne betegítsen meg bennünket, amikor megfertőz, hiszen semmi garancia nincsen arra, hogy ez tényleg meg fog történni.
(...)
Nyilvánvalóan nem lehet örökre a járványtól való rettegés fogságában élni, és aki be van oltva, annak nem is kell, mert ha szembe is kell néznie egy fertőzéssel, az esélyei a lehető legjobbak.
Semmiképpen sem szerencsés azonban a magyarországi alacsony átoltottság mellett arról ábrándozni, vagy olyan üzenetet közvetíteni, hogy a vírus megszelídülése reális és közeli lehetőség, mert nem az. Az oltás az egyetlen védelmünk, aki nem kér belőle, az az életével játszik, és a kockázat, amit ezzel vállal, biztosan nem csökken. Sőt: az sem kizárt, hogy valójában fokozódik.
