hirdetés
2025. július. 09., szerda - Lukrécia.
hirdetés

 

Még 20 nap, és újra DNN

Immár elérhető a hóvégi, 19. alkalommal sorra kerülő Debreceni Nephrológiai Napok (DNN), az egyik leglátogatottabb magyar továbbképző kongresszus részletes programja.

Május 26. és 29. között rendezik meg a Debreceni Egyetemen, az Általános Orvostudományi Karon Elméleti Tömbjében a Debreceni Nephrológiai Napokat. Mint már beszámoltunk róla a részvételt elsősorban családorvosoknak, belgyógyászoknak, csecsemő- és gyermekgyógyászoknak, nephrologusoknak, diabetologusoknak, aneszteziológusoknak, kardiológusoknak, urológusoknak és gyógyszerészeknek ajánlják; az orvosokat idén is 50 kreditponttal jutalmazzák, míg a gyógyszerészek számára a részvétel hat kreditpontot ér.

A Debreceni Nephrológiai Napok idei szakmai programjának kialakításában arra törekedtek, hogy fontos, friss, jól rendszerezett, gyakorlatias és preventív szemléletű ismereteket nyújtsanak – az adott szakterület legtapasztaltabb hazai előadóinak tolmácsolásában. Mostanra a részletes program is összeállt, amit az alábbi táblázatból is elérhet.

2014. május 26. (hétfő) 09.00 – 16.50

 

MEGNYITÓ

 

I. EMLÉKÜLÉS KORÁNYI SÁNDOR HALÁLÁNAK 70. ÉVFORDULÓJÁRA

 

II. ÚJ DIAGNOSZTIKAI ÉS TERÁPIÁS LEHETŐSÉGEK A NEPHROLOGIÁBAN

 

III. ÚJ ISMERETEK, EVIDENCIÁK A NEPHROLOGIÁBAN

 

IV. DIABETES MELLITUS ÉS A VESE

2014. május 27. (kedd) 08.30 – 16.50

 

I. HYPERTONIA: PATHOMECHANISMUS, TERÁPIÁS KONZEKVENCIÁK

 

II. A GERONEPHROLOGIA AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

 

III. NEM-SZTEROID GYULLADÁSCSÖKKENTŐ GYÓGYSZEREK ÁLTAL OKOZOTT VESEKÁROSODÁSOK

 

IV. KLINIKOPATOLÓGIAI KONFERENCIA

 

V. FIZIKAI AKTIVITÁS ÉS A VESE

2014. május 28. (szerda) 08.00 – 17.05

 

I. IDŐBEN VÉGEZZÜK EL A MEGFELELŐ KÉPALKOTÓ VIZSGÁLATOKAT ÉS BEAVATKOZÁSOKAT!

 

II. A PSZICHONEPHROLOGIA AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

 

III. DIABÉTESZES BETEGEK PERITONEÁLIS DIALÍZIS KEZELÉSE

 

IV. A SZÍVELÉGTELENSÉG KORSZERŰ KEZELÉSE

 

V. EXTRACORPORÁLIS KEZELÉSEK A KLINIKAI GYAKORLATBAN

 

VI. SPECIÁLIS SZÖVŐDMÉNYEK MEGELŐZÉSE ÉS KEZELÉSE IDÜLT VESEBETEGSÉGBEN

2014. május 29. (csütörtök) 08.30 – 13.10

 

I. VESETRANSZPLANTÁCIÓ AKTUALÍTÁSAI

 

II. AZ IDÜLT VESEBETEGSÉG FELISMERÉSE, KEZELÉSE: ÚJ IRÁNYELVEK ALKALMAZÁSA A GYAKORLATBAN

 

A XIX. DNN ZÁRÓPROGRAMJA

 

TESZTÍRÁS

2014. május 28. (szerda) 09.00 - 12.55
NEPHROLOGIAI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZÉS

 

I. AZ OTTHONI HEMODIALÍZIS SAJÁTOSSÁGAI

 

II. A KRÓNIKUS VESEBETEGSÉG KONZERVATÍV KEZELÉSÉNEK PROBLÉMÁI

2014. május 29. (csütörtök) 08.30 - 12.50
NEPHROLOGIAI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZÉS

 

I. PERITONEÁLIS DIALÍZIS A BETEG OTTHONÁBAN

 

II. TRANSZPLANTÁCIÓ, MINT A LEGJOBB OTTHONI VESEPÓTLÁS

Részletes információk elérhetők még a Debreceni Nephrológiai Napok honlapján:  www.nephrologia.com.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...