Meddig lehet bírni 180/perces szívfrekvenciával?
Mi az oka, hogy a kardiovaszkuláris betegségek incidenciája több mint háromszor akkora az emberek körében, mint a majdnem azonos szívmorfológiájú vad- és háziállatoknál?
A 2 g súlyú cickánytól a 43.000 kg-os bálnákig számos emlős állatfaj szívműködését vizsgálták meg Terrie Williams és munkatársai, és megállapították, hogy az ember esetében sem testmérete, sem élethossza nem lehet felelős a rá jellemző magas szintű kardiovaszkuláris morbiditásért. A kutatók írása - The Healthy Heart: Lessons from Nature's Elite Athletes - a Physiology című folyóiratban jelent meg.
Mint a University of California, Santa Cruz kutatóiírják tanulmányukról beszámoló sajtóközleményükben, Terrie Williams 30 éve foglalkozik a testmozgás fiziológiájával, és eközben emberi atlétákon kívül számos vadon élő állatfaj egyedeit is vizsgálta, így pl. oroszlánokat, vadkutyákat, prérifarkasokat, delfineket és bálnákat, olyannyira, hogy végzett terheléses vizsgálatokat hegyi oroszlánokkal és elemzett szívfrekvencia-monitor- eredményeket, amelyeket a világ legnagyobb hullámait produkáló Mavericks-nél (Santa Cruztól néhány mérföldnyire) hullámszörfölő emberek produkáltak.
Az eredmények összességében nem meglepőek: a kardiovaszkuláris betegségek embereknél tapasztalható hatalmas incidenciája egyetlen különbségre volt visszavezethető, a fizikai aktivitás alacsony szintjére. Azaz: a legtöbb embernek jóval több testmozgásra lenne szüksége. Mint a kutatók megjegyzik, van azonban néhány meglepő tény is, amire vizsgálatuk fényt derített:
Az egyik legnagyobb hosszú távon fennmaradó szívfrekvencia-növekedést egy professzionális nagy-hullám-szörfösnél lehetett rögzíteni, aki Mavericks óriási hullámain lovagolt: a férfi szívfrekvenciája 180/perc volt 3 órán keresztül egyfolytában, és eközben időnként 200/perc frekvenciát is produkált. Hacsak nincs valamilyen korábbi szívproblémájuk, ez az óriási megterhelés nem árt a szörfösök egészségének, azonban a nagy hullám meglovagolása után akár egy hétig is kimerültek. Az emberekkel ellentétben, a delfinek szívfrekvenciája csökken, miközben hullámokon lovagolnak.
Az emberi szívfrekvenciával kapcsolatban Williams kifejti, hogy megdöbbentően nagy a pszichológiai faktorok szerepe, és ez a legdrámaibb módon a hullámszörfösöknél követhető: hosszú távon is magas szívfrekvenciájuk 90%-át még a mozgás beindulása előtt elérik. Még a parton ülnek a nagy hullám előtt, és már 180-nal ver a szívük.
A macskák és a kutyák pont egymás ellentettjei, amennyiben aerobik kapacitásukat és maximális szívfrekvenciájukat vizsgáljuk. Az emberek sokkal inkább a kutyákhoz hasonlítanak, amennyiben az állóképességet igénylő feladatokhoz alkalmazkodtak (a zsákmány utáni hajsza), míg a macskák a rövid távú, nagy erőkifejtést igénylő mozgáshoz adaptálódtak (becserkészik az áldozatot, majd rávetődnek). Ez a különbség megjelenik e fajok testmérethez viszonyított szívméretében is, ami az ember és a kutya esetében nagyobb, a macskánál kisebb.
A maratont futó emberek szíve 10-33 százalékkal nagyobb, mint az ülő életmódot folytatóké.
Vadállatok körében kifejezetten ritka a szívbetegség, azonban emberek esetében a mortalitás vezető oka világszerte. Számos magyarázat létezik erre, azonban egy tényező kiemelkedő szerepet játszik. Mint Williams fogalmaz: nem késztetjük nap mint nap elegendő munkára a szívünket.
Az emlősök körében megfigyelhető búvárreflex, ami akkor lép működésbe, amikor az arc hideg vízbe merül, a szívfrekvencia azonnali lassulását és a perifériás erek szűkülését eredményezi, miáltal maximális mennyiségű vér és oxigén jut a központi területekre. A testmozgásra az emlősök ezzel ellentétes választ produkálnak: megnő a szívfrekvencia és fokozódik a metabolizmus. A tenger mélyén zsákmányra vadászó emlősöknek egymással ellentétes kardiovaszkuláris követelmények között kell egyensúlyozniuk, aminek következtében merülés közben aritmia alakulhat ki náluk.
A szívfrekvenciát lehet tudatosan szabályozni, és erre nem csak a meditáló jógik képesek. A kutatók megtanítottak arra egy kaliforniai oroszlánfókát, hogy lelassítsa a szívműködését, amikor kimegy a partra.
Mint Williams elmondja, a fő ok, ami miatt érdemes az állatok testmozgással kapcsolatos fiziológiáját tanulmányozni, az az, hogy így jobban megérthető, milyen követelmények elé állítja őket a környezet, illetve milyen mértékben befolyásolja őket az ember által megváltoztatott környezet. A kutatónő maga is sportol (triatlon), így mindig érdekelte, hogy mit lehet tanulni a természet elit atlétáitól. A nagy különbség a vadállatok és az ember között szerinte az, hogy az állatok születésük napjától halálukig napi több órát mozognak, és még egy sportoló aktivitási szintje is nevetségesen alacsony még a kevéssé aktív oroszlánéhoz képest is. Sokat tanulhatunk az állatoktól azzal kapcsolatosan is, hogy milyen fajta mozgást érdemes végezni, teszi hozzá Williams: a jó egészség titka ha sprinteket és alacsony intenzitású mozgásokat egyaránt végzünk.
Mivel a triatlon közben bekövetkező halálesetek több mint 90%-a az úszás kapcsán jelentkezik, a tenger mélyére merülő emlősök körében tapasztalható aritmia felfedezése után megváltoztatták a triatlon szabályait az USA-ban. Mint Williams elmondja, a sportolók szívfrekvenciája már a parton, a vízbe ugrás előtt igen magas, így a hideg vízbe ugráskor szívük extrém terhelésnek van kitéve, ezért a kutatók javaslatára a triatlon-szövetség új vízhőmérséklet-irányelvet vezetett be.
