hirdetés

Kövér, lusta, iszik és füstöl – ki az?

Ha nem is szebbnek, de karcsúbbnak látjuk magunkat, mint amilyenek vagyunk, a cigaretta csikket pedig elsősorban a kocadohányosok taposták el végleg.

Míg a felnőttek a betegségek elkerülését tartják legfontosabb életcéljuknak, s azt, hogy legyenek olyanok, akik szeretik őket, s akiket viszontszerethetnek, addig a kamaszok mi mást mint a szerelmet, s persze a korszellemnek megfelelően a karriert, az önmegvalósítást és a pénzt helyezik életcéljuk fókuszába. Legalábbis ez derült ki Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet által, 5500 felnőtt, s közel 7500 5., 7. és 9. osztályos diákok bevonásával készített egészségkommunikációs felméréséből. A vizsgálat során, derült ki az NEFI főigazgatójának szavaiból, az egészséggel kapcsolatos ismeretekre és attitűdökre, valamint a médiafogyasztási szokásokra voltak kíváncsiak. Török Krisztinától megtudtuk, hogy a vizsgálat részletes eredményeivel szeptemberben állnak a közvélemény elé, egyelőre egy „gyorsjelentést” tudnak megosztani az érdeklődőkkel.

A megkérdezett felnőttek jó része meglehetős elégedettséggel szemléli önmagát, 11 százalékuk például úgy véli, hogy „szuperegészséges”, tehát elegendő zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt, fizikailag aktívak, nem dohányoznak, mérsékelt mennyiségben vagy egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt. Ennek némileg ellentmondani látszik, hogy a Lancet Global Health februárban napvilágot látott átfogó nemzetközi kutatása szerint Magyarország a legkevésbé egészségesen táplálkozó nemzetek élvonalába tartozik!

A súlyunkkal sem lehetünk éppenséggel elégedettek, bár ezt a megkérdezettek kevésbé látják tragikusnak. A túlsúlyosak vagy elhízottak 1 százaléka  például soványnak tartja magát, 54 százalékuk úgy véli, hogy súlya épp megfelelő, s csak 45 százalékuk látja úgy a tükörben, hogy nagyobb, mint kellene. Ráadásul elég lustácskák is vagyunk, hiszen miközben 81 százaléknak lenne lehetősége arra, hogy sportoljon valamit, mindössze 12 százalék érez elegendő lelkierőt – s persze motivációt – magában ahhoz, hogy változtasson mozgásszegény életformáján. Bár a dohányzás terén születtek eredmények az elmúlt években, ám mint kiderült, elsősorban az úgynevezett „kocadohányosok” – tehát akik esetenként néhány szál cigarettát szívtak csak – dobták el végleg a csikket. S mindeközben gyakorlatilag semmit sem javul az alkoholfogyasztás. Bár a nagyivók – ide azok tartoznak, akik naponta 5, vagy hetente egyszer, egy ültő helyükben 7 egység (pohár sörök, borok, egy-két kupica rövidital) szeszesitalt fogyasztanak – 65 százaléka tisztában van az alkohol káros hatásaival, csupán 17 százalékuk motivált szenvedélye feladására.

Ám nem csak a betegségeket akarjuk elkerülni, s szeretetre vágyunk, fontosnak tartjuk, hogy ismerjük és elfogadjuk önmagunkat. Az önismeretet illetően úgy tűnik, van még mit tenni.

A kis- és nagyobb kamaszoknál – mint kiderült – a család és a baráti kör  nyújtotta minta a meghatározó. Ám az egészséges életmóddal itt is van még bőven tennivaló. Már az ötödikesek – tehát 11 évesek – is meglehetősen sok koffeint fogyasztanak, szerencsére ők még ezt jobbára teával teszik, ám mire 9. osztályba kerülnek, 40 százalék fölé emelkedik a kávé, s több mint 28 százalék az energiaital fogyasztás mértéke. A megkérdezettek egyharmada pedig minden nap fogyaszt valamilyen egészségtelen élelmiszert: édességet, chipset vagy gyorséttermi ételt.

A 9. osztályosok több mint fele rágyújtott már, 33 százalékuk pedig meglehetős rendszerességgel dohányzik. A cigarettázó családtagok illetve barátok egyaránt a dohányzásra motiválják a fiatalokat . Elkeserítő az alkoholfogyasztás mértéke. Az ötödikesek 3, a hetedikesek 9, a kilencedikeseknek pedig 29 százaléka legalább egyszer részeg volt a felmérést megelőző egy hónapban, és sokan közülük – 41 százalék – úgy véli, az alkohol felszabadulttá teszi őket, segít ellazulni.

 

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...