Markánsan az ellátás minőségéről

Elhittem a kórháznak, hogy képes arra, amit ígért – ezzel a mondattal, és saját, személyes történetének beszámolójával kezdte az extisztifőorvos, Falus Ferenc nevéhez köthető Markáns vélemények vitaestet dr. Erdős Attila.

Vajon a mi történetünk egyedi volt, vagy rendszerhiba következménye? – idézte fel a kérdést, amit akkor fogalmazott meg, mikor kisfia születésénél komplikációk adódtak. A patológusi hivatását már nem gyakorló orvos, egyetemi oktató személyes érintettsége okán kezdett az egészségügyi ellátás és az orvosi munka minőségének mérhetőségével foglalkozni. Elsőként azt kellett tapasztalnia, hogy ma Magyarországon semmiféle adat nincs arra vonatkozóan, hogy egy a kórház tud-e egyáltalán gyógyítani, vagy a protokolloknak megfelelően kezelik-e az intézményekben a betegeket. Így ha valahol becsúszik egy hiba, az adatok hiányában azt sem lehet meghatározni, hogy egy jó kórházban történt egy szerencsétlen eset, avagy katasztrofálisak az intézményben uralkodó állapotok, és ez okozta a problémát.

Nem tudni azt sem, mitől szakmája legjobbja az az orvos, akiről ezt sokan állítják, mert ezeket a véleményeket sem indikátorok mentén mért mutatók, hanem a szóbeszédek alapozzák meg – folytatta Erdős Attila, aki elmesélte, szerette volna megtudni, hogy a kisfia születésénél jelen lévő orvos hány császármetszést végzett korábban, ezek közül mennyi járt komplikációval. Azonban erre éppen úgy nem kapott választ, ahogyan arra sem, hogy az inkubátor hőmérőjét mikor validálták utoljára. A személyzet egyébként értetlenül és rosszallóan fogadta az érdeklődését. Úgy tűnt, az egészségügy olyan speciális munkahely, ahol mindenki jól dolgozik, és a beteg üdve a legfőbb érdek.

Az egészségügyi intézmények teljesítményének mérése nem egyszerű, de nem is lehetetlen feladat, azonban idehaza ezt számos körülmény nehezíti – vélekedett az ex-patológus. A végtelenül hierarchizált szervezetben azt kell csinálni, amit a főorvos mond, függetlenül attól, hogy az a döntés szakmailag jó-e vagy sem. Nem a bizonyítékokon alapuló orvoslás, hanem a szakember által véleményezett helyes gyógyítás a domináns, a protokollok sem feltétlenül egyértelműek – sorolta, majd hozzátette, a kimenet csak úgy mérhető, ha evidenciák alapján döntenek arról, hogy mi a megfelelő terápia. A gyógyító munka minőségének ellenőrzését hazánkban az is akadályozza, hogy az ország egyes területein más-más színvonalú infrastruktúrához jutnak a betegek, a hiteles méréshez egyezségre kellene jutni a minimumszint definiálásában. Az orvosok egyéni teljesítményének mérése az alap- és a járóbeteg-szakellátásban lehetséges, azonban a kórházakban már nehézkesebb, ott inkább csak osztály, vagy centrum szinten lehet elvégezni a besorolást.

Büntetés helyett továbbképzés

Ha van megfelelő minőségű adat, protokoll és mérőszám, és az is eldőlt, hogy egy független, kívülálló szerv ellenőrizze ezeket, vagy az intézményen belül munkálkodó csapat, adódik a kérdés: mihez is lehet kezdeni mindezzel? A rosszabb teljesítmény miatt kiszabott büntetéssel való fenyegetés éppúgy torzítja a monitorozást, ahogyan a jó minősítés fejében járó díjazás; ha pedig a bejövő adat torz, az rossz döntéseket eredményez – hívta fel a figyelmet Erdős Attila.

Amerikában döntő szerepe van a minősítésnek abban, hogy a betegek melyik kórházban veszik igénybe az ellátást. A legjobb 50, szakmaspecifikus centrum listája nyilvános, bevételük függ az ott nyújtott ellátás minőségétől. Az orvosok bérének akár 10-15 százalékát is meghatározhatják munkájuk minőségi paraméterei.

A teljesítmény ellenőrzése jól megoldható a patológiában és a radiológiában. A külföldi gyakorlat szerint az egy-egy szakember randomszerűen kiválasztott metszetét vagy leletét egy másik szolgáltatónál is kiértékelik, az így keletkező adatokat egy központi rendszerben gyűjtik. A rosszabbul teljesítő kollégáknak nem büntetés jár, hanem továbbképzéseket, tréningeket szerveznek számukra, hogy javuljon a teljesítményük.

Hiteles jó hírnév

Szándék kérdése a minőségi mutatókon alapuló rendszer bevezetése, a kormányok azonban ódzkodnak beavatkozni az operatív rendszerekbe, mert az konfliktusokat szülhet, ami befolyásolja politikai eredményeket. A hazai séma, amely arra épül, hogy valamennyi szolgáltató ugyanazon a szinten gyógyít, így azt mindenütt egyenlő arányban kell honorálni, távol áll attól, hogy az objektív mérés eredményei szerint a jobban teljesítő intézmények finanszírozását növeljék; a döntéshozói logikába így az sem fér bele, hogy vannak jó és rossz orvosok. Ezért Erdős Attila szerint a szakmának kellene kezdeményeznie az elmozdulást, „akkor nem szenvednének a sarlatánoktól, akikkel most együtt kell dolgozniuk”.

A minőségi mutatókon alapuló rendszer metodikája három paramétert vesz figyelembe: a kórház infrastruktúráját, az orvos compliance-t, és a kezelések eredményességét. Az infrastrukturális elvárásokat meghatározhatják a minimumfeltételek, az orvos teljesítményét pedig az elvégzett operációk vagy vizsgálatok száma, amit cizellálhat az esetleges szövődmények mennyisége. Így nem a szóbeszédek, hanem egy hiteles lajstrom alapozná meg egy-egy orvos jó hírnevét. Ha az egészségügyi rendszer paramétereinek és teljesítményének monitorozása amellett, hogy segítené a betegeket a tájékozódásban, látványosan javítaná az ellátás minőségét is.

Nem jár élen a magánszféra sem

A hierarchikus rendszer torzítja a műtéti statisztikákat és az adatokat, így az ezekre alapozott minőségi mutatók jelenleg nem adnának valós képet a szolgáltatókról – vélekedett dr. Bazsó Péter, a Duna Medical Center főigazgatója. Hozzátette azt is, a betegelégedettség mérése sem nyújt tiszta képet az ellátásról, hiszen a páciens a mosolygós, kedves, önmagát jól menedzselő orvossal akkor is elégedett, ha sántán távozik a rendelőből, ám a mogorva, meggyötört sebészt leértékeli, hiába gyógyította meg tökéletesen.

A beteg tudja, hogy nem az a fontos, hogy rámosolyogjanak – replikázott Erdős Attila, és úgy vélte, hogy a minőségi mutatók mérése éppen arra adna lehetőséget, hogy a „nem mosolygó salesmaneknek” is legyen lehetőségük gyógyítani.

A minőségi indikátorok hiányára hívta fel a figyelmet dr. Weltner János sebész főorvos, ezek nélkül ugyanis nem mérhető a teljesítmény. Megfogalmazta azt is, hogy azért nincs politikai szándék a valid adatokon alapuló mérésre, mert ez rámutatna, hogy minden forráskivonás ront az ellátás minőségén. Ugyanakkor a jelenleg rendelkezésre álló adatok nívója is kétséges, a tisztításra viszont azért nincs igény, mert a döntéshozók soha nem is akartak következtetéseket levonni ezekből. Emellett az állam ellenérdekelt a minőségi mutatók bevezetésében, hiszen a tulajdonosi és a szabályozási funkciói mellett az ellenőrzési feladatokat is neki kellene ellátnia.

Ahogy az állami, úgy a magánegészségügyben sem alakult ki a minőség mérése – vetette fel Király Gyula, a Hospitaly Kft. stratégiai vezetője, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egykori informatikai főigazgató-helyettese. „Minősítés” egyedül a FoglaljOrvost.hu portálon olvasható, ahol a betegek pozitív és negatív véleményüket egyaránt közölhetik. Elmondta azt is, egyetlen megyei kórház van az országban, ahol valid adatok alapján – mennyi időt tölt a műtőben az operatőr és mennyit a beteg, hány műszertálcát használ el a sebész, stb. – értékelik az orvosok munkáját, azonban hogy melyik ez a szolgáltató, azt nem árulta el.

Nyitva maradt azonban az a kérdés, hogy amikor a betegeknek lakhely szerint kell igénybe venniük az egészségügyi szolgáltatást – ettől eltérni jellemzően csak hálapénz ellenében lehet –, hogyan reagálna a társadalom arra, hogy a területen illetékes kórház esetleg a legrosszabb minőségi mutatókkal rendelkezik az országban, miközben az intézményválasztást a szabályok nem, illetve csak korlátozottan teszik lehetővé.