Leterelnék a görög útról a magyar egészségügyet
Az Európai Kórházigazgatók Egyesületének 2020-as kongresszusának Magyarország ad otthont. Jó lenne, ha legalább addig kiderülne, valójában milyen egészségügyi rendszer kialakításán tüsténkedik a kormány.
Az idén „terven felül” juttatott 10 milliárdos gyorssegély bár egy-két hónapra lélegzethez juttatta az egészségügyi intézményeket, semmit sem oldott meg alapvető pénzügyi gondjaikból, hiszen a kórházi adósságállomány jelenleg is 60-70 milliárd forintra rúg. Az viszont mindenképp üdvözlendő, mondta lapunknak az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) elnöke, hogy a 10 milliárdos többletpénzt végre nem konszolidáció címszó alatt, hanem a valóságnak megfelelően, évközi működési támogatásként postázták. A konszolidáció ugyanis ennél lényegesen összetettebb fogalom, nem csak a hiányzó összeg pótlását jelenti, hanem azoknak a komplex intézkedéseknek a megtételét is, amelyek segítségével megszüntethető újratermelődésük oka.
Egyelőre semmit sem tudni arról, hogy vajon kapnak-e további működési támogatást még idén a kórházak, vagy sem. Ha nem, úgy az utolsó negyedévben veszélybe kerülhet az intézményi gyógyító munka. A számviteli szabályok értelmében ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghatározott előirányzatokon túl nem rendelhetnek semmit – legyen szó gyógyszerről, kötszerről, vegyszerről vagy élelmiszerről –, hiszen az áruk kifizetésére nem lesz fedezetük. Csak addig nyújtózkodhatnak, ameddig a takarójuk ér, pontosabban, amekkora a bevételük. Az alapvető gond abból adódik, hogy a betegek ellátásáért járó díjtétel nem változott 2009 óta, miközben nem csak az árak emelkedtek, hanem például az infláció, az általános forgalmi adó és a minimálbér is. Az alulfinanszírozottság miatt a betegek kezeléséért kapott pénz – ritka kivétellel – mindig kevesebb, mint amennyibe az ténylegesen kerül. Ráadásul a bevételből egyszerre kell finanszírozni a betegek ellátását, s a korábbi, ugyancsak az alulfinanszírozás miatt halogatva kifizetett vásárlásokat. Molnár Attila szerint ilyen helyzetben elfogadhatatlan az az érvelés, hogy a kórházak „felelőtlenül” gazdálkodnak.
Az elmúlt néhány hónap zavart keltő eseményeivel kapcsolatban – a türt-tagadott-támogatott Uzsoki-modell; a 150 ágyas, 8 műtős, 500 egészségügyi dolgozót foglalkoztatni szándékozó magánkórház építésének bejelentése; a hatvani kórház által összeállított díjtáblázat gyakorlati alkalmazásának minisztériumi tiltása (miközben a dokumentumban szereplő díjtételek egy részének beszedési szabadságát érvényben lévő jogszabályok és törvények teszik lehetővé!) – Molnár Attila a görögországi példát említette, amelyről meglehetősen sok szó esett az Európai Kórházigazgatók Egyesületének közelmúltban megtartott 25. kongresszusán is, ahol egyébként a magyar EGVE elnökét a szervezet vezetőségi tagjává választották. A válság után Görögországban olyan szinten vált alulfinanszírozottá az egészségügyi ellátórendszer, hogy gyors ütemben kialakult, s hallatlanul megerősödött a magán-egészségügyi ágazat. Ennek a folyamatnak a fő mozgatórugója az volt, hogy a lakosság többsége elveszítette bizalmát az állami ellátásban. – Nem hiszem, hogy ez követendő példa lenne Magyarországnak – tette hozzá az elnök.
Annál is inkább, mivel a berlini kongresszuson az is elhangzott: míg a korábbi válságból a fejlett világot az autóipar emelte ki, a jelenlegiből ez a feladat az egészségiparra – amely értelemszerűen az ellátórendszert is magában foglalja – vár. A hazai egészségügyi rendszer továbbfejlesztésének-fejlődésének ügye koncepcionális kérdés, ám ha a kormány úgy dönt, hogy az államnak gondoskodnia kell polgárairól, akkor azt is tudomásul kell venni, hogy ez a jelenleginél többe kerül, szögezte le Molnár Attila. Ellenkező esetben a betegek egyre nagyobb hányada választja az egészségügyi magánszektort, legalábbis, aki ezt anyagilag megengedheti magának.
Kérdésünkre, vajon az intézményi fix költségek állami átvállalásának ötlete hoz-e megoldást a jelenlegi sanyarú pénzügyi helyzetre, az ügy bonyolultságát érzékeltetve Molnár Attila egy példát említ. A kórházak mindegyikében működnek légtechnikai rendszerek, amelyek feladata kettős: a munkahelyek, kórtermek friss, illetve a műtők steril levegővel való ellátása. S bár az előbbi nyilvánvalóban a fix működési költségek kategóriájába tartozna, az utóbbi a betegellátás költsége. Miként lehetséges a hasonló helyzetek anyagi konzekvenciáinak szétszálazása? Bár a javaslat – amennyiben ez nem azt jelenti, hogy az átvállalt összeg nagyságával csökkentik az intézmények finanszírozását – valóban könnyebbséget jelentene, ám megvalósítása csak precíz, aprólékos szabályozással lehetséges.
Legközelebb az EGVE által szervezett XXI. Magyarországi Egészségügyi Napok októberi rendezvénysorozatán kerül terítékre a mindenkit érdeklő, izgató kérdés: merre tart a hazai egészségügyi rendszer?
