hirdetés

Hat pontban üzentek az egészségügyi vezetők

Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete állásfoglalást tett közzé az ágazat legfontosabb közgazdasági és működtetési problémáinak megoldásáról.

Az egyesület 2014. május 15-i sümegi közgyűlésén hat pontban foglalták össze álláspontjukat:

 

1.
Az egészségügyben dolgozó gazdasági vezetők ismét jelezni kívánják, hogy a költségvetési tervezés ma érvényes rendjében az egészségügyi intézmények számára központilag meghatározott költségvetési előirányzatok már évek óta nem nyújtanak fedezetet az elvárható színvonalú betegellátás indokolt költségeire. A járó- és fekvőbeteg szakellátást nyújtó szolgáltatók intézményi szintű előirányzatainak összege rendre lényegesen alacsonyabb, mint az e célra az E Alapban tervezett költségvetési forrás.

 

2.
A kórházak és önálló járóbeteg szakellátást nyújtó intézmények adósság állománya –hasonlóan az előző évekhez – 2014. évben is újra termelődik, az előző időszakhoz viszonyítottan nagyobb mértékben és intenzitással. Ennek oka az, hogy az ellátásért járó – jogszabályban meghatározott – díjtétel 2009. óta nem változott, miközben az inflációs hatások, a forint árfolyam, a kötelező béremelések és a technológiai költségek folyamatosan növekednek. Szükségesnek tartjuk ezért a díjtételek emelését a tényleges és indokolt ráfordítások mértékéig.

 

3.
Nem halasztható az egészségügyi ágazat tényleges konszolidációja. A teljes konszolidáció szükséges lépéseinek az alábbiakat tartjuk:

  • Az elmúlt évekből áthúzódó adósság állomány kiegészítő forrás biztosítása útján történő rendezése.
  • A valós és indokolt költségekkel arányos finanszírozási díjtételek megállapítása és érvényesítése, melyek értéke az aktív fekvőbeteg szakellátásban 195 ezer forint/súlyszám, a járóbeteg szakellátásban 1,95 forint/pont, a krónikus és rehabilitációs szakellátásban 7.700 Ft/súlyozott krónikus nap (meg kívánjuk jegyezni, hogy a krónikus napidíj utoljára 2007. decemberében növekedett 5.200 forintról 5.600 forintra!). A javasolt díjtétel emelések tartalmazzák az elmúlt két évben végrehajtott részleges ágazati béremelés beépítését a rendszerszerű finanszírozásba.
  • Javasoljuk az irányadó ellátási díjtételek értékállósága megőrzésének kötelezettségét jogszabályban rögzíteni, az egészségügyi ágazatra jellemző inflációs adatok alapján.
  • Kezdeményezzük a természetbeni ellátások valós önköltség változásának folyamatos, évenkénti monitorozását, az állami tulajdonban lévő kórházak kötelező adatszolgáltatásaira alapozva.

Csak a javasolt teljes konszolidáció megvalósulását követően van mód arra, hogy a természetbeni egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó intézményrendszer vonatkozásában a nem kiegyensúlyozott gazdálkodás megfelelő módon szankcionálható legyen.

 

4.
A pénzügyi konszolidáció önmagában nem oldja meg az egészségügyi ellátó rendszer strukturális problémáit, szükségesnek tartjuk, és ebben partnerek is vagyunk, hogy mielőbb befejeződjön a feladatrendszer és ehhez rendelt intézményi struktúra átfogó reformja.

 

5.
Az állami- és önkormányzati tulajdonban lévő egészségügyi szolgáltatók 2014. évben átálltak az új államháztartási számviteli rendszer szabályainak megfelelő nyilvántartási- és könyvvezetési kötelezettségeik teljesítésére. Az elmúlt öt hónap tapasztalatai alapján már lehetőség van arra, hogy a bevezetésre került új rendszerrel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokat összegezzük. Ezért kezdeményezzük a jogalkotóval történő egyeztetést annak érdekében, hogy az államháztartás információ- szükségletének kiszolgálását, és az ahhoz szükséges intézményi szintű feladatok végrehajthatóságának összhangját hosszú távra biztosíthassuk.

 

6.
Az elmúlt két évben diszkriminatív ágazati béremelés valósult meg, amelyből központi döntés alapján kimaradtak az egészségügyi intézményben évtizedek óta áldozatkész munkát végző gazdasági-műszaki területen dolgozó szakemberek (27 ezer fő). Összhangban az ágazat szakmai- és érdekképviseleti szervezeteinek álláspontjával, kezdeményezzük, hogy 2014. évben történjen meg e munkavállalói körben is, az indokolt és szükséges béremelés. Valósuljon meg a biztonságos betegellátáshoz nélkülözhetetlen dolgozók erkölcsi és anyagi elismerése, megállítva a már jellemző magas fluktuációt, a magasan képzett szakemberek elvándorlását, és pótlásuk ellehetetlenülését. A béremelésre vonatkozóan Egyesületünk továbbra is fenntartja a 2012. és 2013. évben megfogalmazott és az ágazati egyeztetésre benyújtott javaslatát – zárul az egyesület állásfoglalása.

 

(forrás: EGVE)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...