hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Látnak még tartalékot: a vaklicit folytatódik

A múlt évben 7 milliárd forinttal csökkent a lakosság gyógyszerkiadása, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár két éve bevezetett ártárgyalási stratégiájának köszönhetően.

Bár a gyógyszergyártók és forgalmazók körében változatlanul nem örvend túl nagy népszerűségnek az OEP 2011-ben bevezetett új ártárgyalási stratégiája, mára kénytelen-keletlen tudomásul vették. Az úgynevezett vaklicites eljárás – amelynek során az árversenybe benevező cégek nem ismerhetik meg a konkurencia árajánlatát – jelentős árcsökkenést eredményezett: az egészségpénztár támogatási portfóliójában szereplő 2555 készítményből  1305 termék ára mérséklődött az eddig megtartott négy versenytárgyalás során.

Tavaly a betegek összesen 7 milliárd forinttal fizettek kevesebbet azokért a készítményekért, amelyek részt vettek a vaklicitben. Az érintett gyógyszerek árcsökkentésének mértéke átlagosan 35 százalék, de akadt olyan készítmény is, amelynek árát 50, illetve 79,3 százalékkal mérsékelték a forgalmazók, derült ki Sélleiné Márki Mária főigazgató szavaiból. A 7 milliárdos megtakarítás nagyságrendjét az OEP főigazgatója azzal érzékeltette, hogy összehasonlításként elmondta, 10 ezer általános iskolás gyermek egy éves közétkeztetésének költsége kerül ennyibe. Ugyanakkor jól járt az egészségpénztár is, amely annyit takarított meg – 28 milliárd forintot – amennyi az Országos Mentőszolgálat éves működési költségvetése.

Bár korábban többen úgy vélték, kimerülőben a vaklicit adta megtakarítási lehetőség, hiszen a gyártók lejjebb már nem tudnak menni az árakkal, Bidló Judit szerint ez messze nincs így. Az OEP főosztályvezetője szerint a vaklicit folytatódik. Utánpótlás nyilván abból adódik, hogy lejáróban egyes originális készítmények kizárólagossága, s nyomukban rögtön megjelennek generikus változataik is.

Az egészségpénztár illetékesei szerint a betegeket nem zavarja amennyiben akár fél évenként olcsósága miatt új készítményre váltanak, bár ez Magyarországon – néhány más, vaklicitet alkalmazó országtól eltérően – nem kötelező. A váltást könnyítendő tartanak egyébként fél évente árversenyt, míg Németországban például erre havonta kerül sor. A MedicalOnline kérdésére – hány készítményt vontak ki a gyártók illetve forgalmazók a támogatott gyógyszerkörből?  - Bidló Judit elmondta, hogy a delistázott készítmények aránya  az 5 százalékot sem érte el.

Horváth Judit
a szerző cikkei

cimkék

hirdetés

Könyveink