hirdetés

Korlátozzák az orvosi beutalók érvényességét

Július elsejétől legfeljebb három hónapig használhatók fel a háziorvosok által kiállított beutalók. Az erről szóló rendeletmódosítás ugyanakkor felettébb óvatosan közelít ahhoz a kormányzati célhoz, hogy a betegeket a lakóhelyük szerint illetékes járó- és fekvőbeteg szakrendelők felé tereljék.

A háziorvosi beutaló felhasználásának jogilag jelenleg nincs időbeli korlátja, birtokában akár fél év elteltével is felkereshető az a szakrendelés, amelynek vizsgálata elengedhetetlen a körzeti doktor szerint. Ezen változtat az a rendelet módosítás, amely kimondja: a jövőben 90 nap a beutaló érvényességi ideje, a 91. napon már nem használható fel. Igaz, vannak kivételek. Így például 90 napon túl is érvényben marad  a  szakorvosi vizsgálatra jogosító dokumentum, ha az egészségügyi szolgáltató a beteg bejelentkezésekor csak a lejárati dátumon túlra tud előjegyzést adni. Ugyan ez a helyzet abban az esetben is, ha az elrendelt szakorvosi kezelés tovább tart 90 napnál.

Erre gerjed a beteg

A beutalási rend felettébb kényes pontja a jelenleg zajló egészségügyi reformnak. Az ugyanis nem érdekli az embereket, hogy állami, egyházi, alapítványi vagy önkormányzati tulajdonos működteti a szolgáltatást, mint ahogy az sem, ki, s mi módon nevezi ki az intézmények vezérkarát,  vagy hogy milyen szakmai harcok dúlnak a finanszírozásért esetleg az egyébként is ismeretlen jelentésű progresszivitási szintekért. Viszont, ha nem mehetnek abba a rendelőbe – kórházba -, ahhoz az orvoshoz, amelyet megszoktak, ismernek, s amelyben bíznak, kitör a botrány. Húsz évnyi tapasztalattal rendelkezik erről a hazai politikai elit.

Nem véletlen, hogy a rendelet módosítás nem érinti azokat a 2007-ben jogszabályba foglalt passzusokat, amelyek lényegében lehetővé teszik, hogy mindenki oda menjen vizsgálatra és kórházba, ahova akar. Ennek néhány éve legfeljebb a finanszírozási rendszer szab gátat, oly módon, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem fizet az adott szolgáltató számára megállapított kvótán felüli ellátásokért. 

Az élet nem olvas jogszabályt

A 2007-ben megfogalmazott szabály szerint a szabad intézmény (lényegében orvos) választás feltétele, hogy a kiválasztott szolgáltató a beutaló háziorvost 48 órán belül írásban értestesítse arról, hogy hajlandó fogadni betegét. A visszaigazolást a háziorvos dokumentációjában rögzíti, s egy példányát átadja a betegnek. Részleges térítési díjat – az egészségpénztár által a szolgáltatónak fizetendő összeg 30 százalékát, legfeljebb 100 ezer forintot -, akkor fizettethetnek a beteggel, ha az ellátást beutaló nélkül, vagy nem a beutalóban feltüntetett intézményben veszi igénybe. Ez utóbbira azonban valószínűleg még sohasem volt példa, mint ahogy orvosok és intézmények szerepét átvéve, mindenféle visszaigazolást mellőzve, maguk a betegek intézik el, hogy ott fogadják őket, ahova menni akarnak. Mindehhez persze az is hozzá tartozik, hogy a hivatalosan kijelölt ellátási területükről érkező betegeket a szolgáltatók nem utasíthatják vissza. Ez utóbbi lényegében azt jelenti, hogy a mostanában egyre fontosabbá váló területi ellátási kötelezettség a kórházakra és a szakrendelőkre vonatkozik, s nem a betegekre.

Júliustól jönne az új világ?

Ezen a ponton igyekszik minél észrevétlenebbül változtatni a tervbe vett módosítás, amelynek valódi célja a beutalási rend és a területi ellátási kötelezettség összehangolása, vagyis az, hogy a betegek ne mászkáljanak össze vissza az egészségügyi rendszerben. Abban az intézményben vegyék igénybe a szolgáltatásokat, amelyikhez területileg tartoznak. Erről egyébként az a mondat árulkodik, amelyik kimondja: a 2012 július elseje előtt kiállított beutalóval a beteg ott veheti igénybe az egészségügyi szolgáltatást, ahová a beutaló szól. S utána?...

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...