hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Kórházi adósság: a döntéshozók között mindenki a másikra vár

A kórházak szokásos év végi eladósodása ezúttal a szokásosnál is nagyobb tanácstalanságot váltott ki az intézmények vezetőiből, írja a Népszava.

Egyrészt a hiányzó összeg jóval, mintegy húsz százalékkal nagyobb a tavalyinál, másrészt a korábbi években ilyenkor már látni lehetett, hogy a kormány mit kezd a helyzettel. Most azonban még mindig nem tudni, hogyan rendezné a kormány az intézmények felhalmozott adósságát.

Azt, hogy már nem nagyon lehet mit megspórolni a mostani ellátási szerkezet mellett kórházaknál, azt a kórházakhoz kirendelt költségvetési biztosok főnöke, a Költségvetési Felügyeleti Igazgatóság vezetője, Gárdos Csaba is érzékeltette. „Ha már márciusra 14, szeptemberre pedig 32 kórháznak fogy el az elkölthető kerete, akkor ott valami nagyon nagy baj van” – mondta. A kórházakban dolgozó felügyelők tapasztalatait összefoglalva azt is megjegyezte: az intézmények egy részének már a költségvetés készítéskor jelentős mértékű a hiánya. A kórházi adósságok 70-80 százalékát 29 intézmény hozza össze. Az érintett vezetőkkel egyenként is tárgyaltak, készíttettek velük intézkedési terveket arról, hogy még hol, mit lehetne takarékosabban végezni, ám hiába. Időközben ugyanis újabb többletkiadásokra kényszerültek, és azok elviszik a megtakarításokat. „Hiába tudja valaki, hogy egy-egy tevékenységet abba kéne hagynia, mert már nincs elég betege, nem magától nem szervezi át senki az ellátásait, mindenki központi döntésre vár”.

Ha a tervezett strukturális átalakítások hoznak megtakarítást, akkor is szüksége van többletforrásra a rendszernek – mondta Gárdos Csaba. Az igazgató szerint ugyanakkor most a kormányzati döntéshozók között mindenki a másikra vár: a pénzügyi tárca a humán minisztériumra, az utóbbi a kórházfenntartóra.

(forrás: Népszava Online)

cimkék

hirdetés

Könyveink