hirdetés

Kis egészségügyi képbehozó döntéshozóknak

A konkrét reformelképzelések alapját képező téves hozzáállást szeretné tisztázni a Telexen közölt írásában Rékassy Balázs egészségügyi szakértő.

Nézzük, mihez szokott a BM, illetve hogyan szocializálódik egy rendőr vagy egy katona? Parancsra teljesít. Katona és bármely más fegyveres testület tagja vezényelhető, nem gondolkozik, parancsot vár, és parancsot végrehajt. Így nőtt fel, ilyen szellemben kapott képzést. Olyan típusú emberek mennek katonának, akik határozottak, nem riadnak meg a fizikai erőtől, komoly teljesítményektől, stresszhelyzetektől, de megszokták, hogy nem sokat kell mérlegelniük: döntenek helyettük, és nekik a döntés végrehajtása a feladatuk. Ha a vezetőség azt kívánja, ők vezényelhetők, bármely más helyen is képesek hasonló teljesítményt nyújtani. A döntések sarkosak, ellenség vagy barát, jó vagy rossz, felettes vagy beosztott, támad vagy védekezik, a parancs az parancs. Ha a katona nem kap parancsot, akkor „pihenj” állásban vár, maximum gyakorlatot végez, rutint szerez, de semmiképpen nem öntevékeny, nem kezdeményező, problémamegoldó.

Evvel szemben az orvosok attitűdje, életszemlélete teljesen más: ők alapvetően egy segítő, humánus szakma képviselői, amely olyanokat vonz erre a területre, akik néha altruista módon segíteni kívánnak másokon, és saját, keményen megszerzett elemzésre képes tudásukra alapozva saját döntéseket hoznak. A klasszikus orvos igazi értelmiségi, olvasott, széles látókörű, érdeklődő ember.

Az orvos a saját legjobb tudása és ismeretei alapján benyomást szerez, különböző forrásból információkat rak össze, elemez, esetleg konzultál, majd dönt. Minden lehetséges információt mérlegelve, szabad akaratából cselekszik. Döntései során kerüli a szélsőségeket, hiszen folyamatosan mérlegel. Sebész tanárom mondta, hogy a jó sebész csak akkor operál, ha muszáj, és pont annyit vág, amennyit kell – se többet se kevesebbet.

Igaz, hogy a régi klasszikus széleskörű gondolkodású orvos mára már kiveszőben lévő, ritka példány, amelyet egyre nagyobb számban vált fel egy-egy szűk terület megszállott specialistája. De az egyes területet profin, jól ismerő specialistát is az a belső drive vezényli, hogy ő legyen a legjobb, leghatékonyabb, legjobb teljesítményt nyújtsa a kollégái és betegei megelégedésére, a gyógyulás, a siker érdekében. A kérdés az, hogyan lehet, egy fegyveres testületi mentalitáshoz szokott, abban évtizedes tapasztalatokat szerzett katonás, belügyes felső vezetés és az individualista orvostársadalom működését egy platformra hozni.

Mielőtt a kedves olvasó legyint, és azt mondja, sehogy, próbáljunk meg az erőből megvalósítandó törvények és kormányrendeletek helyett valamilyen partnerséget elérő, a köz érdekeit szolgáló, és egészségpolitikai, szakmai támogatással rendelkező gondolkozást megvalósítani.

  • Első és legfontosabb szempont a döntéshozók felé, hogy az orvos nem lógós, nem rossz ember, hanem jó szándékú, a köz-, azaz az emberek gyógyítása érdekében felesküdött személy, szakember. Ha megfelelő feltételeket teremtek számára, megfelelő eszközt adok a kezébe, imád cselekedni, imád gyógyítani, imád kutatni, oktatni, elemezni. Őt sokszor a sikerélmény, a betegek ellátása, állapotuk jobbítása, erős belső motiváció élteti.
  • Második szempont: az emberek színesek, sokoldalúak, sokfélék. Éppúgy a betegségek, és a problémák is. Nem lehet, egységes megoldást, egyforma kabátot húzni mindenre. Míg a fegyveres testületeknél világos fekete-fehér szabályok mellett lehet és kell rendet tartani, és hatékony működést elérni, itt minden beteg problémája egyedi, minden orvos tudása más és másképpen hasznosítható a legjobban. Fontos a rendszer alkalmazkodóképessége, az individuális problémákra adandó individuális válaszok lehetősége. (Persze meghatározott keretek, szakmai szabályok mellett!)
  • Harmadik szempont: egy gondolkodó értelmiségit sokszor nem a merev szabályokkal, erőből való utasításokkal, hanem okos belső és külső motivációs eszközökkel, és a transzparencia segítségével tudok jó teljesítményre bírni. Ha merev szabályokat, mennyiségi elvárást támasztok vele szemben, akkor vagy elmenekül, jobb esetben ímmel-ámmal teljesít. Viszont, ha azt látja, hogy lehetne jobban is többet dolgoznia, mert abból sikere származik, jobb lesz, motiváltabb lesz. Sokszor önkizsákmányoló módon is hajt, hogy egy akár láthatatlan, akár hivatalos belső vagy külső szakmai ranglistán jobb helyre kerüljön. Tehát fontos a belső motivációjára, szakmai presztízsére építeni.
  • Negyedik szempont: külső feltételek, hangulat. Sokat számít a pénz, a normális fizetés, de ha nincsenek meg a megfelelő feltételek mit sem ér az egész. Ma a közfinanszírozott ellátásban nem ritka, hogy egy-egy kórház a költségvetésének 85 százalékát bérre költi. Ez elsőre még jól is hangzik, hiszen elvileg azt gondolnánk, meg vannak fizetve az orvosok. Igen ám, de mi van, ha nincs pénz új műszerekre, új gépekre, a főorvos legnagyobb problémája pedig az, hogy ki fogja megjavítani az omló vakolatot, a tíz éve csöpögő vécét megszerelni? Vajon mennyire motiváló az, ha évek óta kevés a műtős személyzet, vagy elkeseredett, rossz, nyomott a hangulat az ápolók körében, vagy ha a hatalom felé szervilis menedzsment passzív és béna? Innen mindenki menekülni fog, még akkor is, ha vezénylem és kötelezem az orvosokat a munkavégzésre.
  • Az ötödik: ne legyünk álszerények, fontos a pénz, és hogy mennyi az elég, ebben is eltérőek vagyunk. Számos olyan kolléga van, akit a megemelt orvosi fizetések arra sarkalltak, hogy felhagyott az önkizsákmányoló túlhajszoltsággal, otthagyta a pluszban vállalt magánellátást, és maradt egy rendelőben vagy egy kórházban, klinikán teljes állásban dolgozni, a szabad idejét pedig inkább regenerációval tölti. Ez az orvos képes, vagy – megfelelő motivációk és megfelelő körülmények mentén – képes lenne az adott állásában teljes energiájával teljesíteni, a legjobbat nyújtani a köz érdekében. És persze vannak olyanok is – elsősorban a korábban paraszolvenciával fertőzött szakmákból –, akik azért tanultak és tanulnak most is folyamatosan, azért nyújtanak a betegek által is respektált szolgáltatást, hogy a legjobbak legyenek a szakterületükön belül, és eközben súlyos milliókat keressenek havonta, mert fontos számukra, hogy magas színvonalon éljenek, és minőségi regenerációt tudjanak nyújtani maguknak és szeretteiknek. Az egységes, szakterület-, teljesítmény- és minőségfüggetlen, ellenben korfüggő fizetések nem mindenhol alkalmazhatóak, hiszen makroszinten további hiányterületek alakulnak ki, mikroszinten pedig ez nem motivál az egyéni teljesítmény fokozására.
  • Hatodik figyelembe veendő szempont: ahogy a rendőrségnél is lejárt a magányos nyomozók kora, úgy már az egészségügyben is régen a csapatmunkáé a főszerep, ez a siker egyedüli lehetősége. Egy egy sikeres orvosi beavatkozás, egy beteg gyógyulása mögött számos ember munkája lakozik. Komplett csapatok dolgoznak a megfelelő diagnózison, a terápián, a rehabilitáción, illetve ezen feltételeket megteremtésén. Ez csak abban az esetben működhet, ha a radiológus asszisztenstől kezdve a műtősnőn, a beteghordón, a gyógytornászon és pszichológuson át a nővérekig, a műszakisokat, a gazdaságisokat, informatikusokat, beszállítókat, kutatókat nem kihagyva mindenki motivált, és érdekelt, tudja és végzi a dolgát.

 Ehhez képest Magyarország kormánya 2023. január elsejével nem volt képes megjelentetni azt a kormányrendeletet, amelyben már 2022 őszén megígért kb. 175 milliárd forintos plusz forrást az egészségügyi szakdolgozók béremelésére.

A teljes írást a Telex közli.

(forrás: Telex)
hirdetés

Könyveink

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...