Kinek fölösleges már a drága gyógyszer?
Kicsit belever a kezdődő kötelező karácsonyi áhitatba a nol.hu cikke azt feszegetve, hogy mennyit, lehet, kell, értelmes, érdemes egy betegre költeni?
A különösen drága terápiák „odaítélésének” problémáit tárgyalva idéz egy példát a Népszabadság szerzője az orvosok – de valójában az egész társadalom – dilemmáira: „Mit képviseljen az orvos? Például egy agykárosodott, szinte csak vegetáló kisgyerek gerincferdületének korrekciójára ki kell-e fizetni 300-400 ezer svájci frankot a hazai egészségbiztosítónak, ha a szülő azt esedezve kéri?
Szabad-e föltenni a kérdést: mit várunk a műtéttől? Nem túl nagy ár-e az eredményért az altatással, a beavatkozással járó kockázat, melynek része a bénulás is? Szabad-e ezt a kisfiút újabb fájdalmaknak kitenni? Vagy helyesebb ezt az összeget az egészségjavulásra nagyobb reményt adó sok más beavatkozásra költeni? Általában nincsen az ehhez hasonló döntésekben eligazító egyértelmű orvosi eljárásrend, a hazai protokollok nagy része vagy lejárt, vagy egymásnak ellentmondó döntésekre is módot ad. A biztosító oldaláról ugyancsak nincs támasz e döntésekhez, nincs rögzítve, hogy kinek mi és meddig jár, hol a határ. A döntés az orvosé meg a körülményeké. A teher túl nagy, ha valakinek minduntalan magának kell meghatároznia: ki az, akinek már fölösleges milliókba kerülő gyógyszereket adni? Ritka a teljes bizonyosság.
S bár az orvosi döntést elvben kizárólag a beteg szükségletei határozhatnák meg, a valóságban – ha nem is mindig tudatosan – nagyon is része a döntésnek az orvos meggyőződése. Úgy is kérdezhetjük: könnyebb-e annak a tudatában elveszteni egy beteget, hogy mindent megtettünk, mindent odaadtunk, ami elérhető volt, vagy amiatt hagyni a sorsára, mert az ország gazdasági érdeke ezt kívánja?
Akármi is egy orvos személyes válasza, a külvilágtól nem kap támogatást. A klíma nem kedvez az őszinte beszédnek. Pedig a képlet elég egyszerű: ha van egy költségkorlát, és a másik oldalon kell húzni egy határt, annak vannak, lesznek vesztesei. Amíg ezt tagadom, a veszteséget sem tudom méltányosan elosztani, a kárt sem tudom csökkenteni” – olvasható a nol.hu cikkében.