Kettős állampolgárság: ki fizeti a számlát?

Mindezek politikailag felettébb kényes kérdések, különösen a 2004 december 5-i népszavazás kampányának és végeredményének fényében, holott a szociális juttatások jól körülírt részei nem is az állampolgársághoz kötődnek, sokkal inkább az állandó lakóhelyhez illetve ahhoz, hogy mely országban dolgozik, s fizet járulékot az illető.

Ami a hazai szabályokat illeti, a jelenleg érvényes társadalombiztosítási törvény szerint a magyarországi bejelentett lakóhellyel illetve magyar állampolgársággal rendelkezők közül a nyugdíjasoknak, szociálisan rászorulóknak, nappali tagozaton tanulóknak és hallgatóknak, ápolási díjban, gyes-ben, munkanélküli segélyben részesülőknek ingyenes a természetbeni egészségügyi ellátás. Pontosabban a felmerülő költségeket személyenként havi 4.950 forint átutalásával a központi költségvetés állja. Hasonló a helyzet a magyar állampolgárságú kiskorúak esetében is, azzal a különbséggel, hogy "tőlük" csupán a bejelentett tartózkodási helyet kérik számon.

Az érintettek másik csoportját azok az ugyancsak magyar állampolgársággal rendelkezők alkotják, akik az adóhatósággal kötött megállapodás alapján – havi 4.950 forint befizetésével – vásárolják meg maguknak a természetbeni egészségügyi szolgáltatásokat. Ebben az esetben azonban a törvény feltételül szabja, hogy a szerződő fél legalább egy évig, megszakítás nélkül bejelentett lakóhellyel rendelkezzen Magyarországon. Uniós polgárok esetében azonban az is magyarországi helyben lakásnak számít, ha az érintett a közösség egy másik országában abszolválja az előírást, s ezt egy erre szolgáló nyomtatványon igazolja.

Teljes körű – tehát a természetbeni mellett pénzbeli – ellátás jár természetesen azoknak, akik vállalkozóként vagy alkalmazottként a törvényben megszabott társadalombiztosítási járulékot fizetik.

Önmagában tehát a magyar állampolgárság nem jogosít egészségügyi ellátásra, ehhez valamilyen alapjogviszonnyal kell rendelkezni: vagy biztosítottként, vagy jogosultként – mint például a nyugdíjasok, vagy a nappali tagozatos diákok illetve hallgatók – lehet igénybe venni e szolgáltatásokat.

Biztosítás – határok nélkül

Bár az Európai Közösség korábban elzárkózott a kettős állampolgárságtól, Európa egységesülése, a tagországok közötti határok felszámolása, az uniós polgárok Európán belüli, korábban soha sem látott vándorlása azonban megtörte az ellenállást. Egyre több tagország ismeri el a többes állampolgárságot, s ez sehol sem okozta a helyi szociális rendszerek "megborulását". Vélhetően ennek tudható be, – mint azt az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól megtudtuk -, hogy a fenti, várható kiadások kapcsán nálunk sem készült előzetes hatástanulmány.

Az unió jelenleg is érvényben lévő úgynevezett koordinációs szabályai szerint egészségügyi és nyugdíjjárulékot kizárólag abban az államban kötelesek fizetni az EU-s polgárok, ahová munkájuk köti őket. Ezzel a kettős járulékfizetést kívánják megakadályozni, s bár ez lényegében független az állampolgárságtól, ám abból a szempontból fontos szabály, amennyiben valaki születési állampolgársága mellett később egy másik országéra is szert tesz. Idővel ugyanis alapvetően befolyásolhatja, hogy hol, s milyen ellátásra jogosult.

Egyre nő azoknak az uniós polgároknak a száma, akik az egyik államban dolgoznak, míg a másikban van állandó lakóhelyük. Ha megbetegszenek az egészségügyi ellátást (mi több, akár a pénzbelit is) – egy erre rendszeresített nyomtatványon igazolva, hogy rendelkeznek egészségbiztosítással – bizonyos feltételek mellett állandó lakóhelyükön is igénybe vehetik, ám ennek költségei, kölcsönös elszámolás alapján, annak az államnak a biztosítóját terhelik, ahová járulékot fizetnek. Lefordítva ezt az egyszerűsített honosítási eljárásra: amennyiben egy Romániában dolgozó, ott adót és járulékot fizető kettős, román-magyar állampolgár, magyarországi bejelentett lakcímmel igényt tart a hazai egészségügyi ellátásokra, az így felmerülő kiadásokat romániai biztosítója állja. Amennyiben viszont munkahelye is Magyarországon van, s itt fizet járulékot, értelemszerűen itt jogosult akár természetbeni, akár pénzbeni egészségügyi ellátásokra, mint ahogy azokra is, amelyek költségeit – például védőoltás – az állami költségvetés fedezi.

Az áttelepülő, magyar állampolgárságot is vállaló nappali tagozatos diákokra a hazai törvények vonatkoznak, esetükben a természetbeni egészségügyi ellátás költségeit a központi költségvetés finanszírozza, havi 4.950 forintot utalva az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kasszájába.

A nyugdíjasokat illetően a koordinációs szabályok annyit rögzítenek, hogy az áttelepülők – történjék ez az „anyaországon” kívül bármely uniós államba - kezelésének költségei a nyugdíjat is utaló biztosítót terhelik.

A nyugdíjak kiszámításának, s összeszámításának módját ugyancsak precízen szabályozza az Európai Unió, mint ahogy kifizetésük módját is. A lényeg: az a biztosító fizet, ahol szolgálati időt szerzett – s minden egyébben is megfelel a nyugdíj-megállapítás szabályainak – az illető. Így nyilván egyre gyakrabban találkozunk majd azzal, hogy valakinek két-három országból is utalnak nyugdíjat.

Ukrajna azonban más eset – akárcsak a többi utódállam.

Hagyaték a múltból

Északkeleti szomszédunkkal ugyanis még mindig érvényben van az 1962-ben aláírt, szociális ellátásokról szóló egyezmény. Bár régóta nem létezik ennek egyik aláírója, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, ám Ukrajna esetében – nyilván jogfolytonosság okán – még él a megállapodás.

Az áttelepülő nyugdíjas – függetlenül attól, hogy ukrán, vagy netán ukrán-magyar állampolgár - nem hozza magával a járadékát. Az egyezmény szerint új, "magyar" nyugdíjat kell megállapítania számára a hazai társadalombiztosításnak, mégpedig a következő módon:  "/…/ a megfelelő képzettséggel rendelkező és a nyugellátás megállapítása időpontjában a fogadó állam hasonló tevékenységet folytató dolgozója szakmai átlagkeresete alapján /…/ a nyugdíj alapját képező átlagkeresetként azt a keresetet kell figyelembe venni, amit a hasonló munkakörben, megfelelő képesítéssel a Magyarországon foglalkoztatottak átlagosan elértek a nyugdíj megállapítása időpontjában." Az így kiszámított összeget ettől kezdve a magyar nyugdíjbiztosító köteles folyósítani.

Hasonlóan sajátos a helyzet a rokkantnyugdíjak esetében is. A munkaképesség csökkenés mértékét, a rokkantság fokát, az érvényes hazai szabályok alapján, a magyar szakértői bizottságnak kell újólag megállapítania, majd az ennek ismeretében kalkulált rokkantnyugdíjat az Országos Nyugdíjfolyósító Intézet utalja. A nyugdíjkorhatárt már elért rokkantaknak nem kell átesniük a fenti procedúrán, magyarországi járadékukat a fent már ismertetett módon kell újraszámolni.

Az egészségügyi ellátást illetően is meglehetősen cifra helyzet hibernálódott az elmúlt évtizedekben. Az egyezmény értelmében a hazánkban tartózkodó ukrán állampolgárt – függetlenül attól, hogy kárpátaljai magyar, vagy ukrajnai orosz nemzetiségű – ingyenes megilletik mindazok a természetbeni orvosi ellátások (s támogatott gyógyszerek), mint a magyar állampolgárokat. Ez azonban fordított helyzetben is igaz, vagyis a magyaroknak is minden jár – Ukrajnában.

Az egyezmény újrafogalmazásával legutóbb a Bajnai-kormány próbálkozott, s 2009-ben hosszas tárgyalások után megszületett az új tervezet. Bár a megállapodás kizárólag a pénzbeli ellátásokról szólt, de mivel az átfogalmazott szerződés életbe léptetése egyben a régi hatályon kívül helyezését is jelentette, az egészségügyi szolgáltatások igénybevételét és elszámolását szintén új alapokra helyezte – volna. A megegyezés azonban – máig nem tudni miért – kútba esett.

Ukrajna egyébként nem ismeri el a kettős állampolgárságot – akárcsak Szlovákia illetve Ausztria (az utóbbi azonban egyedi kérelemre engedélyezi!) -, bár szakértők szerint ez nem a körülbelül 150 ezres kárpátaljai magyarság jelenlétével magyarázható, állítólag sokkal inkább az ország területén élő több milliós orosz lakossággal. A jogszabályba foglalt tilalom ellenére azonban az ukrán hatóságok szemet hunynak a Bukovinában élő román nemzetiségűek kettős – ukrán-román – állampolgársága felett, s lényegében hasonló hozzáállásban reménykednek a hazai törvényalkotók is az ukrán-magyar kettős állampolgárság kapcsán.

Igaz, mint az elmúlt hetekben kiderült, Magyarország senkinek sem adja ki a kettős állampolgárok névsorát és adatait, így "itthon" beadva az egyszerűsített honosítási eljárásra vonatkozó kérvényt, gyakorlatilag kideríthetetlen marad a magyar állampolgárságot is vállaló kettős állampolgárok kiléte az ezt tiltó államok számára. Amennyiben azonban Ukrajna egyszer elismeri a kettős állampolgárságot, valamit kezdeni kell az 1962-es egyezménnyel.

Három állam délen

Még régebben, 1957 őszén fogalmazták meg, s fogadták el a magyar-jugoszláv szociális egyezményt. Az egykori Jugoszlávia három – Szlovénia, Horvátország, Szerbia -, immár önálló állama határos Magyarországgal. Míg Szlovéniában alig 6, Horvátországban 16, Szerbiában – főként a Vajdaságban – közel 300 ezer magyar nemzetiségű él. Szlovénia az unió tagja, Horvátország tagjelölt, így nem véletlen, hogy a 2005-ben újrafogalmazott horvát-magyar egyezményben már az általánosan érvényes nemzetközi szerződési elvek érvényesülnek, bár ezek egyelőre kizárólag a sürgősségi ellátásra korlátozódnak.

Nem így Szerbia esetében, amellyel változatlanul érvényben van az 1957-es megállapodás. Ez úgy rendelkezik, hogy a két ország állampolgárai ott jogosultak a természetbeni egészségügyi ellátások teljes körére, ahol állandó lakhelyük van, s ennek költségét ugyanennek az államnak a biztosítója finanszírozza. A családi pótlékot pedig ott állapítják meg, s az az állam fizeti, ahol a gyermekek élnek. Amennyiben ez Magyarország, akkor az itteni ellátás jár a letelepedett családnak.

A nyugdíjkifizetés viszont kevésbé szofisztikált, mint az ukrán szerződésben. A két ország területén teljesített szolgálati idő alapján számítja ki a járadékot, s a ráeső részt a két állam külön folyósítja az érintettnek.

Ez a szerződés – akárcsak az egykori Szovjetunióval kötött – értelemszerűen csupán azokkal számol akik ideiglenesen vagy huzamosabb ideig Magyarországon dolgoznak, illetve tartózkodnak. A megállapodás egyébként a "teljes egyenjogúság szellemében" fogant, vagyis az egykori Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságban "huzamosabb ideig" tartózkodó magyarokra is a fenti szabályok vonatkoztak. A szerződés változatlan formában ma már csak Szerbiával áll fenn, az időközben önálló vált államokkal sorra-rendre vagy újabb megállapodásokat kötött Magyarország, vagy – mint például Szlovénia esetében – uniós szabályok léptek hatályba.