hirdetés

Kétszámjegyű a keresetnövekedés, de nem az egészségügyben

Az egészségügyben 5 százalékos emelkedés eredményeként 325 ezer, illetve 340 ezer forint volt a márciusi átlagkereset a KSH adatai szerint.

Márciusban 10,2 százalékkal, 367 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedés huszonhatodik hónapja, 2017 februárja óta kétszámjegyű. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 377 100 forint volt az átlagkereset, 9,1 százalékkal több a tavaly márciusinál. A nettó átlagkereset a kedvezmények nélkül 244 200 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 251 600 forint volt. Az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 11,0 százalékkal nőttek a keresetek, a bruttó átlagkereset 352 200 forint, a nettó átlagkereset 234 200 forint volt. A márciusi 3,7 és az első negyedéves 3,2 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 7,1 illetve 7,6 százalékkal emelkedtek.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a vállalkozásoknál 11,6 százalékkal, a költségvetési szférában 2,5 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset és 384 ezer 800, illetve 362 ezer 300 forintot tett ki. A feldolgozóipari 13,6 százalékoshoz hasonló 13,7 százalékkal emelkedtek a keresetek az építőiparban is, de az előbbi 390 ezerre nőtt míg az utóbbi 279 ezer forintra emelkedett márciusra. Az infokommunikáció területén 671 ezer forint, a pénzügyi biztosítási szektorban 534 ezer forint volt a havi bruttó átlagkereset márciusban, ami 15,4, illetve 4,2 százalékos növekedésnek felel meg.

Az oktatásban 4, az egészségügyben 5 százalékos emelkedés eredményeként 325 ezer, illetve 340 ezer forint volt a márciusi átlagkereset.

A teljes munkaidőben alkalmazottak száma 101 ezerrel 3,08 millióra nőtt tavaly március óta, a vállalkozásoknál 104 ezerrel nőtt a létszám, a költségvetési szerveknél csökkent. A közfoglalkoztatottak száma 36 ezerrel, 97 ezerre csökkent.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...