hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Siralmas a bérhelyzet az egészségügyben

A humánegészségügyben foglalkoztatottak esetében februárban a bérek csupán 2,2%-kal növekedtek az előző évhez képest, írja a Portfolio.

A KSH adatai alapján, ha a közfoglalkoztatottak nélkül tekintjük az egészségügyben végbement éves béremelkedést, akkor még drámaibb a szám, csak 2,1%-kal volt magasabb a kereset ebben az ágazatban, írja a Portfolio.

Ha hozzátesszük a képhez a februári inflációs adatot, akkor lesz csak igazán szembetűnő az egészségügyben dolgozók elkeserítő bérhelyzete. 2019 februárjában ugyanis éves alapon 3,1%-kal emelkedtek az árak, így az egészségügyben dolgozók esetében idén februárban 1%-os reálkereset-csökkenés valósult meg.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy 2018-ban január elsejére hozták előre a korábban 2018 novemberére tervezett béremelést és így a magasabb bérek az egészségügyi ágazatban 2018 februárjában jelentek meg (itt látunk is 2018 februárjában egy 20,1%-os éves bérnövekedési ütemet), vagyis az erőteljes bázishatás fontos szerepet játszott. És azt is hozzá kell tenni, hogy idén júliustól többlépcsős béremelési program indul (idén júliustól 8 százalékkal, jövőre 14 százalékkal, 2021-ben 20 százalékkal, 2022-ben pedig újabb 30 százalékkal nő.).

Mindezektől függetlenül azonban rendkívül aggasztó, hogy az állami egészségügyből napi rendszerességgel érkező hírek közepette ez az az ágazat Magyarországon, ahol elakadt a bérek emelkedése.

Nem véletlen, hogy legutóbb az érdekvédők elszomorítónak nevezték, hogy a kormány nem foglalkozott az egészségügyi dolgozók béremelésével érdemben, és nem vették fontolóra az érdekképviseleti vezetők által korábban beterjesztett három bértábla javaslatot. Ha ezek közül bármelyik is megvalósult volna, akkor idén júliustól 25%-os béremelés lett volna, nem 8%, amit a kormány most ismét bejelentett.

Az egészségügyben dolgozók bruttó átlagkeresete egyébként 335 ezer forint, ami közel 11 ezer forinttal alacsonyabb a nemzetgazdasági átlagnál, de meghaladja a költségvetési szektorban látható átlagkereseti adatot.

(forrás: Portfolio)

cimkék

hirdetés

Könyveink