hirdetés
2024. december. 03., kedd - Ferenc, Olívia.
hirdetés
hirdetés

Kemoprevenció

Nincs messze az az idő, amikor a nagy rákkockázatú személyeknek azt fogják javasolni, hogy szedjenek mindennapi gyógyszereket, amilyen például az aszpirin is, hogy csökkentsék a rák kialakulásának esélyét.

Bár rákszűrő programok már léteznek, például a nőknek javasolják a méhnyakrák- és az emlőrákszűrést, ezekkel a rákokat vagy korai stádiumban lehet felfedezni, vagy a már meglévő prekancerózus elváltozásokat lehet kimutatni – megelőzésre vagy a nagy kockázatú személyek azonosítására nem alkalmasak. Ismert nagy rákkockázat esetén ma a szokásos eljárás a rendszeres ellenőrzés, a megelőzés lehetőségeit még nem ismerik vagy nem használják ki.

kemoprevencio

 

„Most már itt az ideje a kemoprevenciónak, legalábbis a nagy kockázatú emberek esetében” – mondja dr. John Burn, az angliai Newcastle-i Egyetem munkatársa.

Az első fecske az emlőrák megelőzése. A nőknek – rendszerint az 50 év fölöttieknek – általában a mammográfiát javasolják a rák korai kimutatására. Ezzel kapcsolatban sok vita van ma is, főleg azért, mert ezzel az eljárással sok a téves pozitív lelet. Figyelembe kell venni azonban azt is, hogy egyre több bizonyíték szól amellett, hogy az egészséges emlőről készített mammogram is alapvető fontosságú információkat szolgáltat a nők rákkockázatáról, és ez felhasználható a megelőzésben. Azaz, mint dr. Jack Cuzick, a londoni Wolfson Preventív Orvoslási Intézet munkatársa mondja, bár a rutin mammográfia során csak a korai rákokat keresik, a mammogram ennél sokkal több információt tartalmaz. Mi több, ez az információ felhasználható a nők javára – a tamoxifen, egy olcsó gyógyszer, amelyet már régóta alkalmaznak az emlőrák kezelésére, jelentősen csökkenti az emlőrák kialakulásának kockázatát is, s ezért a nagy kockázatú nőkben érdemes alkalmazni.

Több kutatócsoport is kimutatta, hogy azokban a nőkben, akikben az emlőszövet legalább 75 százaléka nagy sűrűségű (denz), mintegy négyszer nagyobb valószínűséggel fejlődik ki emlőrák a vizsgálatot követő 10 évben. A nők 5–10 százaléka tartozik ebbe a csoportba. (Nagy kockázatúak természetesen azok a nők is, akikben emlőrákgént mutattak ki, vagy akiknek családjában halmozottan fordult elő az emlőrák.) A denz emlőszövet azt jelenti, hogy nagy a mirigyek és a kötőszövet aránya a mellben. Ezek olyan hormonokat termelnek, amelyek osztódásra késztetik a sejteket – feltehetően ez az oka, hogy az ilyen nőkben gyakoribb az emlőrák.

Dr. Cuzick és munkatársai most arról számoltak be a bostoni Frontiers of Cancer Prevention Research találkozón, hogy tamoxifennel kezelve a denz emlőszövetű nőket, csökken az emlőszövet sűrűsége és az emlőrák előfordulása 63 százalékkal ritkább lesz. Bár a tamoxifennek van néhány mellékhatása, dr. Cuzick szerint a nagy kockázatú nők számára előnyös lehetőség.

Más gyógyszereket is találtak, amelyekkel hasonló eredmény érhető el: mint a New England Journal of Medicine egyik közleményében olvasható, a kevesebb mellékhatással rendelkező aromatáz inhibítorok is ígéretesek: egyikük, az exemestane 65 százalékkal csökkentette az emlőrák kialakulását.

A kemoprevenció nemcsak az emlőrák esetében alkalmazható. A Lancet október 28-i online kiadásában egy közlemény olvasható dr. Burn és munkatársai tollából, amelyben kimutatják, hogy az aszpirin drámaian csökkentette a kolorektális rák gyakoriságát olyan személyekben, akiknek családjában a betegség egyik örökletes formája, a Lynch-szindróma fordult elő.

Dr. Burn és kollégái 1999 és 2005 között 861 Lynch-szindrómás személyt kezeltek, felüket napi kétszer 300 mg aszpirinnel, másik felüket placebóval. Az átlagos követési idő 55,7 hónap volt. 2010-re az aszpirint szedők csoportjában 19, a placebót szedőkében 34 új kolorektális rák alakult ki, és még kifejezettebb volt a hatás azokban, akik több mint két évig szedték az aszpirint (a rákok aránya a placebocsoporthoz képest 56, illetve az utóbbi esetben 37 százalék volt).

„Ezt most sikerült először bizonyítani” – mondta dr. Peter Rothwell, az Oxfordi Egyetem munkatársa, aki ebben az évben korábban igazolta, hogy azokban a személyekben, akik több mint öt éven át napi 75 mg aszpirint szedtek, 34 százalékkal csökkent az összes rák eredetű halálozás.

„Mindeddig főleg azért szedtek az emberek aszpirint, hogy megelőzzék a vaszkuláris történéseket. Azt hiszem, be fog bizonyosodni, hogy az egészséges, középkorú személyekben az aszpirin fő haszna a rákmegelőzés” – mondta dr. Rothwell.

A tüdőrák megelőzése is a láthatáron van már, különösen a sokmillió volt dohányos számára. Dr. Robert Keith, a coloradói Denveri Egyetem munkatársa nemrég szintén Bostonban számolt be arról 152 személyen végzett kísérlete alapján, hogy a volt dohányosokban egy iloprost nevű szer 6 hónapos szedése jelentősen csökkentette a légutak nyálkahártyáit bélelő sejtek rendellenességeit, amivel minden bizonnyal kisebb lett a tüdőrák valószínűsége. (Az aktív dohányosokban nem mutatkozott ez a jótékony hatás.) Az iloprost a prosztaciklin szintetikus verziója, és hozzá hasonlóan gátolja a sejtek osztódását.

Mindazonáltal nem lesz könnyű forgalomba hozni ezeket a szereket, mivel ehhez nagy létszámú vizsgálatok szükségesek egészséges embereken, és óhatatlanul lesznek mellékhatások. A kemoprevenció nagyon vonzó lehetőség, de nehezebb átültetni a gyakorlatba, mint a terápiás szerek használatát.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline, New Scientist)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés