hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Kedvezőbb hatású lehet, ha kombinálják az oltóanyagokat

Már kísérleteznek azzal, hogy egy embert többféle koronavírus elleni vakcinával oltsanak be, aminek számos előnye lehet, írja az Index.

Bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egyelőre még nincs elég adatunk arról, hogy a különféle vakcinák miként tudnak teljesíteni egymás mellett, ennek ellenére néhány alkalommal már kipróbálták a keresztvakcinázást. A franciák, németek és a svédek például azoknál éltek ezzel az eszközzel, akik az AstraZeneca-oltás első adagját megkapták ugyan, de a második adagot a vérrögképződéses esetek miatt nem akarták beadni nekik ebből az oltóanyagból. 

A különféle oltóanyagtípusok keverése nem számít új eljárásnak. Korábban más betegségek – például a HIV – esetében már sikerrel alkalmazták ezt a lépést. A vakcinák „mixelése” egyrészt azért lehet előnyös, mert ezáltal annak a rizikója is csökkenthető, hogy az emberi szervezetben rezisztencia fejlődjön ki valamelyik oltóanyag ellen. Ez különösen az adenovírus-alapú vakcinák – vagyis a Szputnyik V, az AstraZeneca, a Janssen és a kínai CanSino – esetében lehet fontos. 

A Szputnyik esetében ezt a kockázatot eddig azzal csökkentették, hogy a két oltásnál eltérő típusú adenovírust juttattak a szervezetbe, az AstraZenecánál pedig egy, a csimpánzokból kivont vírusfajtát használtak, amivel az emberi szervezet nem találkozhatott. A szakértők szerint azonban ha ezekre még rájön egy harmadik oltás, amelyet nem adenovírus-alapú vakcinából kap a páciens, akkor az még tovább növelheti a szervezet immunitását, valamint csökkentheti az oltási elleni rezisztencia kialakulásának veszélyét is, írja az Index.

(forrás: Index)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink