Karácsonyi szimbólumok és szokások

Megszoktuk, hogy karácsonykor fenyőfát állítunk, gyertyát gyújtunk, halat eszünk, ajándékozunk, de hogy mindezt miért tesszük, az mindinkább homályba vész. Vajon hányan vannak manapság tisztában az ünnep rendkívül gazdag, összetett szimbolikájával?

Azt az elején érdemes tisztázni, hogy a karácsony eredetileg nem a „szeretet ünnepe”, hanem Jézus Krisztus születéséé. Hogy ez miért december végére esik, annak egyszerű oka van: december 21. az év legrövidebb napja, azaz a téli napforduló után a fény „győz” a sötétség felett, innen kezdve nem rövidülnek, hanem hosszabbodnak a napok. A téli napforduló ünneplése már a kereszténység előtti időben is szokás volt, elég talán az ógermán Sol invictus (legyőzhetetlen nap) ünnepre gondolni. A különféle vallásokban a Megváltó, vagy az Isteni Gyermek szinte kizárólagosan naphérosz, azaz a fény embere, átvitt értelemben az isteni rend, a jó, az igaz képviselője, s valamennyien a téli napfordulókor születtek. A Zoroaszter- (Zarathustra-) vallás szerint Zoroasztert csakúgy szűz anya szüli meg, mint Krisztust. Az ókeresztény kultúrában nemegyszer azonosították a görög–latin Hélioszt, vagyis az újjászülető napot Krisztussal (a vatikáni Szent Péter-bazilika nekropolisának egyik mozaikján Krisztus mint napfogaton ülő Héliosz jelenik meg). Héraklész szintén a téli napéjegyenlőségkor született, ugyancsak szűz anyától. Leginkább Mithrász története egyezik az evangéliumokban leírtakkal: ő egy barlangban látta meg a napvilágot december 25-én. Először pásztorok hódoltak neki, a betlehemi csillag nyomán, amely közepében gyermeket tartó fiatal lányalakkal fénylett fel az égen. Épp ezért a karácsony a fény ünnepe: a gyertyagyújtás, a tűzgyújtás ebben az időben nem más, mint a „fénycsinálás” emléke, a sötéttől, a káosztól irtózó ember vágya arra, hogy a megváltó születésével visszatérjen a „rend”, azaz világosság ígérete.
Az ajándékozás – bár nem olyan régi eredetű, sőt vannak olyan országok, ahol nincs ilyen hagyomány – egyértelműen a háromkirályokhoz köthető, akik ajándékot vittek a gyermek Krisztusnak: ennek emlékére vásárolunk ma százezer forintos házimozirendszert vagy új autót szeretteinknek...
A fenyőfaállítás szokása Németországban terjedt el, a 17. században. (A németek abban a hitben éltek, hogy a téli napforduló idején a gonosz szellemek, a halottak szellemei kiszabadulnak és szabadon csatangolnak a világban. A kísértetektől az emberek csak úgy menekülhetnek meg, ha az élet örökzöldje, a fa alá húzódnak.) A templomok oltárát azonban már évszázadok óta díszítik örökzöldekkel, hiszen a klasszikus keresztény szimbolika szerint az örökzöld növény vagy fa a hívőknek örök életet ígérő Krisztus jelképe.
Az ünnepi menü sem véletlenül az, ami: míg a katolikusoknál december 24. ugyanúgy böjtnap, mint a nagypéntek – ezért esznek hús helyett halat, halászlevet –, a protestánsoknál a minél gazdagabb választékon van a hangsúly, hogy a bőséges étkezés előrevetítse a következő év bőségét. A búza vagy valami más szemes gabona fogyasztása szintén „jövővarázslat” a jó termésért, csakúgy, mint egyes vidékek azon szokása, hogy pénzt tesznek a karácsonyi abrosz alá.
Szintén a tűzhöz, a fényhez köthető a sok-sok gyertya, csillagszóró a fán, míg a csengettyű vagy harang évszázadokig démonűzőként funkcionált, karácsonykor pedig az angyalokat hívja vele, aki csenget – mindenesetre a transzcendens erőkkel való kapcsolatba kerülés egyik eszköze.
Kisebb zavart okoz a karácsonyi szimbolikában, hogy néhol Jézus, néhol a Mikulás, néhol meg másféle alak hozza az ajándékot. Szent Miklós szerepeltetésének oka csupán annyi, hogy a december 6-i Miklós-nap „összecsúszott” a téli napforduló ünnepével a szokásrendszerben, annál is inkább, mert Miklós legismertebb jótette éppen az volt, hogy a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. A legérdekesebb az olasz karácsony: északon a Télapó (Babbo Natale) hoz ajándékot, míg Rómában a Befana, egy jó boszorkány, de csak január 6-án. Ő a három királlyal indult el Betlehembe, de elkésett. Azóta keresi a kis Jézust, és ajándékot oszt a gyerekeknek. A Strega Buffana karácsony másnapján érkezik, ő a jóknak édességet, a rosszaknak pedig szenet visz – és akkor még szót sem ejtettünk a skandináv legendáról, amely szerint gonosz kis manók folyamatosan bosszantották az embereket, míg a Mikulás össze nem fogdosta őket, hogy segítsenek neki a karácsonyi ajándékok kiosztásában...

Péntek Orsolya (Medical Tribune)